- Nem engedlek el, te már az enyém vagy!
Miközben a kijelentés végére ért, már a vásznaiba tekert, és rúgta a gerincemet. A szívem lüktetett az agyamban, menekülni akartam. Az asztaláig nyúltam egy tárgyért kicsavarodva, már azt sem tudom, hogy milyen tárgyért, de átdöftem a bokáját vele, hogy a vége kijöjjön a másik oldalon. Leesett. Ordított.

Erre hátrament, és hozott egy fél csomag szeletelt kenyeret, hogy ez ugyan tegnapi, ha nem baj, de nyugodtan együnk. Aztán megkérdezte, kérünk-e paradicsomot vagy paprikát. Felcsillant a szemünk, ő pedig megint elment, és hozott paradicsomot, paprikát meg mangalicazsír. Csendben lepusztítottuk az elénk tett készlet kétharmadát, majd kijelentette, hogy most már nem mehetünk el, amíg meg nem kóstoltuk a helyit is.

Az idei nagy változás: új útitársat kaptam Máté személyben, aki a Csiga. Csiga lett közben kalandos úton az új fiúm, ami másik történet, de ő ebbe a történetbe is elszegődött. Gondoltam, eljön majd egy-két napra, és ez kedves tőle, de aztán máshogy alakult. Először úgy volt, hogy hárman kezdünk: Csiga, Réka, én. Végül Réka nem ért rá, úgyhogy találkozót beszéltünk meg egy helyen, pár nap múlva, mi pedig elindultunk ketten Hollóházáról.

 
Így ért véget az első évünk, rengeteg válasszal a fel sem tett kérdésekre. Olyan élményeket és tapasztalatokat adott, amelyeket azelőtt egyetlen "vállalkozásom" sem, ráadásul annyit, hogy minden nap a duplájának tűnik még ma is, ahogy visszagondolok rá.
 
 

 
Lassan eltelt ez a különös egy óra, aztán könnyes búcsút már keresztbe álló szemekkel vettünk, mert éhgyomorra egy liter sör azért megtette a hatását. Ezt követően egy rövid, józanító buszút után újra Kőszegen találtuk magunkat. Ahogy leszálltunk, abban a pillanatban elállt az eső, és kitisztult az ég. 

 Ott a retyezáthoz vezető úton történt a dolog, még a Lech mezeji csata előtt, amelyben Pinte Ikebana apja is elesett, amikor megbotlott egy karalábéban és két fej jégsalátában. Hullottak is ott aztán a fejek! De az egy másik történet.

Megunva a csalinkázást megmásztam a felszántott dombot az erdő széléig, a magasles tövében leültem térképészni. Hallom, jön Réka, mert húsz méterről kivehetően és masszívan szentségelt. Én szóhoz se jutottam, mert sem azelőtt, sem azóta nem hallottam ilyen szép ízesen és hosszan káromkodni.

 
Ízelítő a regény elejéről.
Történet két egyesülő síkban a szerelemről, amelynek természetes része a szexualitás. Az egyik sík a múlt, a második, dőlt betűkkel szedve, a jelen: egy idős ember érzelmi térképe, kapcsolata egy fiatal nővel.
 

Mire aztán beértünk a faluba, már csak vonszoltuk magunkat, és igen éhesek voltunk. Közben arról ábrándoztunk, bár lenne egy kis füves tér, közepén kúttal, szélén egy ABC-vel és némi árnyékkal. Azért emlékszem erre ilyen élénken, mert ahogy a falu központjába értünk, ott volt a kis füves tér, közepén a kúttal (ivóvízzel), mögötte ABC, és a fák az árnyékkal. Azóta hiszek abban, hogy amire tényleg szükség van, az úgyis meglesz valahogy.

Az ételt sikerült mindig zsigerből elég okosan és aránylag egészségesen megoldani. Alapáru a kenyér, általában egy napra előre elegendő (ha bármi történne). Feltétként igen sok halat ettünk (mert abból van sokféle konzerv), és mindig volt valami friss gyümölcs vagy zöldség. Lehetőleg olyan, ami nem folyik a táskába, ha véletlenül megrohadna. Így jött össze például a tonhalas szendvics nyers sárgarépával és fokhagymával, meg ehhez hasonlók. Édességnek müzli szeletek, mert azok nem olvadnak bele a táskába, mint a csoki. 

Ferenc fellázadt, az allergiaroham óta borzasztóan utálta az egészet, és mi sem voltunk a helyzet magaslatán. Letettük a táskát, a cipőinket, hogy lesz, ami lesz. Ekkor tűnt fel az egész nap egyetlen autója a hosszú egyenes végében. Az első reakció a döbbenet volt, de aztán úgy, ahogy voltunk, mezítláb, koszosan, kiálltunk sorban az út szélére stoppolni.

– Beszélj hozzám, különben elalszom.
Nem alszik el. Nem alszik. Hatodik napja megyünk, és nem alszik, soha, egyetlen éjszaka se. Bolt előtti parkolókban, ebéd utáni pakolászás közben kiájul félórákra, de egyébként egyszer sem, Pécs, Dombóvár, Kecskemét, tovább, ezer kilométer, ezerötszáz, Istenem, a kezét erősebben szorítom, mit mondjak, mit mondhatnék?
 
 

 
Így kóboroltunk a pusztában, amíg egyszer csak erdőt nem értünk de sajnos ez sem segített rajtunk sokat. 2008 nyarán elhanyagolt, rosszul járható szakasz, ráadásul esők után. Azt hittük, az Ötvös megváltás, de végül is a hét baklövése lett.
 
 

Ezután hosszú, "egyhangú" menetelés következett, ami azzal kezdődött, hogy Ferenc leesett a hegyről lefelé menet. Vérfagyasztó látvány, mondhatom. Valami kő kicsúszott alóla, ő meg gurult tíz métert lefelé, aztán fölkelt, és nem volt semmi baja. Talán csak a tenyerét horzsolta le kicsit, de nézni is borzasztó volt.

És akarok még égő brokkolit,
zöldszínűt, mint a mérges cukkinik,
és akkor főznék, mindig-mindig főznék.

Békésen álltunk és gondolkoztunk, hogy hogyan tovább, amikor egyszer csak kirontott a bokorból egy anyaszült meztelen, igen vékony férfi, átszaladt előttünk, mint valami riadt állatka, aztán a másik oldalon beugrott a házba. Nos, akkor talán forduljunk vissza... Fogalmam sincs, miféle szerzet lehetett, még a korát sem tudtam megállapítani, mert hosszú szürke haja volt, hozzá pedig hosszú szürke szakálla.

 
 
Nagy-mezőn futnak össze a különböző színű ösvények, és a kirándulók, piknikezők, az apukájukkal focizó kisfiúk hada után hamarosan jönnek a régi bányák is. Egészen filmbe illő, fehér és sima sziklás táj, furcsa árnyalatokkal, és még furcsább formákkal.

Elhatároztuk Rékával, szétnézünk a hegyen, de ez is hiba volt. Fölmentünk a tetejére, ott meg a frász kerülgetett, mert körülöttünk villámok csapkodtak a szomszéd hegyekre, Réka pedig fotózni akart. Közben mező kellős közepén álltunk, én ideges lettem, ettől ő is, és volt egy érezhető pillanat, amikor majdnem kirobbant a dolog. Végül továbbsiklottunk rajta, de azóta úgy emlegetjük az esetet, mint az egyetlen veszekedésünket az Út alatt. Annak ellenére, hogy közben egy szót se szólt senki.

A megállapodás szerint, amikor ennek az egész útnak vége lesz, akkor ott kell majd pezsgőznünk, de ez kérdés, valóban bekövetkezik-e. Nem könnyű elszakadni ettől az úttól, nehezen tudok elképzelni fix végpontot, vagy utolsó lépést, amit megteszek rajta. Igazából első se volt. Volt indulás, volt pillanat, amikor biztossá vált, megcsinálom, de hogy mikor kezdődött, és hová vezet...
 

- Eljönne velem egy bárba?
- Egy bárba? Mit szólna a felesége?
Nagy szemeket mereszthettem, mert mindjárt visszakozott, öniróniával öregnek bélyegezte magát – nem volt az, húsz évvel lehetett több nálam. Lemondtam a beszélgetésről, feleslegesen magyarázkodni kezdett, mit jelentenek egy nős embernek más nők.