Aztán újra Prága. Felesége meghal. Jön a bársonyos forradalom, benne a Hrabal-reneszánsz. Na és April Gifford, az amerikai lány, cseh szakos egyetemista, s a hozzá írott levelek, az utolsó fellángolás és az utolsó megrendítő információ (a legutolsó Hraballal kapcsolatos agyament zsurnalisztatalálmány előtt "galambetetés közben kiesett a kórház ablakán"), a szinte mellékesnek tűnő vallomás a Levelek Áprilkának című kötetben az érintettségről. A besúgásról.

​​​​​​​Miről van itt szó valójában? Tényleg csak gazdasági okok vezérlik a „gondos gazdaként” fellépő elöljárókat, vagy démoni erők csapnak össze valamivel, ami a semmiből nőtt ki és valójában semmibe sem került? Lehetne-e még fordítani az eseményeken? – Weiner Sennyey Tibor írása a Tűzraktér bezárása kapcsán.

Fogalmam nincs, mekkora ázsióval bír ma Merle, lehet, ma is olvassák, a kiadók kiadják, csak nem látom. Egy dolog biztos, a Merle-regényeket az első mondattól az utolsóig végigolvasta, aztán el is tűnődött rajta az előző nemzedék. Vastag könyvek, igaz, de Merle rendelkezik valami varázslatos írói tulajdonsággal, amint az ember belép az első oldalon, lesodorja az utolsóig, mint a hegyi patak.

A címet loptam: egy Andersen-díjas holland írónő ifjúsági regényének címe ez, pontosabban találó magyar fordításáé. A regénybeli Minna macskából változik át lánnyá – én fordítva teszem néha, titkos éji órán. Így tanulok a macskáktól.

Nyakára járnak a rendezők. Császár nemigen dolgozik, hiányzik az alkotáshoz a harmónia. Nem értjük pontosan, hogyan és miképpen történik (a filmrendezők persze másik forintsávba tartoznak, saját hatáskörben osztottak előleget), de egyik-másik sürgető rendezői látogatás után (közismert, telefon alig) Császár a korábbiaknál is gyakrabban pattan fel a masszív kocsmaasztalokra igehirdető próféciáival. Az egyébiránt türelmetlen kocsmajáró palócok szent áhítattal hallgatják. 

Érdekes lesz megfigyelni a folyamatot, hogyan történik a következő diktatúrában vers és versértés nélkül. Talán Amerika példa ebben is, érkeznek a törzsi dalnokok a könnyen értelmezhető hadi csasztuskákkal, a protest song, a Joan Baez-ek, Dylan-ek, az űrt kitölti egy új kultúra másféle költészete.

Látta a festéket festménnyé változni. Ahogy a látvány beleégett a lélek retinájába, úgy, hogy még a Léthe vize sem koptatja ki onnan, és egy másik életben a fekete szemű lány szájából elhangzik az a pár szó: déja vu. – Sultanus Beatus tárcája

Menetből válik újra világossá, aki egyszer útra kelt, nincs otthon többé. Az elágazástól nem látja a kilométernyire álló házat, a két nagy, iránymutató fenyőt. A kutya ráront, nem ismeri fel. Alvás előtt megszámolja a szoba sarkait, mint idegen ágyban. – Onagy Zoltán tárcája

​​​​​​​Az uzsoki kórházban íródott levelében Weiner Sennyey Tibor saját 127 órájáról mesél, emberi kapcsolatokról, barátságról, és arról, hogy miként lehet jó verset írni.

​​​​​​​A Jakab király Bibliája végül is kompromisszumos megoldás az anglikán egyház puritán és konzervatív szárnya között – bár megjelenése után egyik irányzat sem volt vele teljesen megelégedve, hosszú távon mégis ez lett az angol Biblia, a legtöbbet használt és forgatott Szentírás-változat. – Gömöri György tárcája

Csönd támadhatott, talán a nyál is megdermedt a szájszegletben. És Katalin fölállt. Két hétig virrasztott, feketében, percre se mozdulva a lázas férfi homlokától, amíg csak Jánost el nem vitte a tüdőgyulladás. Se a férje, se senki nem zavarta a gyászban. A temetés után hazament. Öt fiút szült. A nagyapád volt köztük a negyedik.

Bokor Pista különleges magyar emigránsnak számított Angliában, ugyanis megélt abból, hogy írt. Korábban már volt ilyesmire példa: Tábori Pál három különböző néven gyártotta a könyveit, hol az emberi butaság történetéről állított össze művelődéstörténeti tanulmányt, Ráth Végh István után szabadon, hol édesapja: a nácizmus áldozatául esett kitűnő rendőri riporter, Tábori Kornél bűnügyi anyagára alapozott krimiket helyezett el ponyvakiadóknál – Sárközi Mátyás tárcája

Azt hiszem, kijutottam a szövegirodalomból. Mindig hagyományos prózát akartam írni, magyarán szólva: történetet szeretek mondani. [...] Nem fogom megújítani a magyar prózát. Ha nagyképű akarok lenni, azt mondom általában, hogy én medvét először erdőben láttam, nem állatkertben és nem a tévében.

​​​​​​​"Morvayval ébredtem. A halott Morvay László egyik mondatával "Isten szereti a szépet". Az álmoskönyvek szerint nem szerencsés halottal ébredni, de halott jó mondatával szerencsés. Az álmoskönyvek nem igazítanak el bennünket. Nem tragédia. Azonnal megtalálom a mágnes alá tűzve a figyelmeztető cédulát. Figyelmeztetés ide, tervek oda, ha valami nem kajabál, elfelejtődik, öregszem is, ellentétben Morvayval, bolondokháza is, ellentétben Morvayval."

„Ebben a kisfiúban több van, mint bárki gondolná, rajta és képein keresztül kapjuk meg a lehetőséget, hogy újra látva-lássunk” - Vollein Ferenc „gyermekművész” zalaegerszegi kiállítása elé

„Aligha lehetett szebb, daliásabb férfit elképzelni, mint a harmincöt-harminchat éves Devecseri Gábort alezredesi egyenruhában, ahogy ott áll akár a katonai főiskola katedráján, akár az Írószövetség elnöki asztalánál, homlokába hulló fekete hajfürtjét hátrasimítva tanít vagy magyaráz vagy cseveg…” – tessék. Alezredes költő, aki cseveg, homlokába hulló göndör fürtjeivel játszik.

​​​​​​​Tíz nappal ezelőtt vitát indított az Irodalmi Jelen az irodalomtanítás helyzetéről. Hatására felrémlett bennem, hogyan lettem majdnem tanár, és hogyan futamodtam meg idejében a feladat elől. – Laik Eszter írása az irodalomtanításról

Bodor Ádám megnyugtatja az olvasót, pontosan középen állunk a tündéri valóság, a valóság tündérei és a gonosz mindent naturáló léte közt. Ha akarunk, döntünk, irányt választunk. De nem kötelező dönteni. Az élet függetlenül robog, dönt helyettünk.

Öt napja nem láttam embert, csak bélyegképeket, avatarokat és ablak nagyságúra zsugorított portrékat, a néha megelevenedő hangjukkal, ritkán videóval, lassítva mozgó arccal, szaggatott kézmozdulatokkal, de soha sem közel. Miközben itt vannak az asztalomon, néha elfektetem képüket az ikonok között, és azt mondom: de jó, hogy találkoztunk. – Sultanus Beatus tárcája

Egy művésznek nem elég néznie, látnia kell. Nem elég látnia, láttatnia kell, s nem elég láttatnia, ébernek kell lennie. Ez jó gondolati alap ezeknek a képeknek a nézéséhez – Weiner Sennyey Tibor írása tizenöt magyar grafikusról