• Irodalmi Jelen

    Leütések – Mányoki Endre jegyzetei Gulácsy, Baranyay, Landru képeihez

    Lehet ott haza, ahol nem értik a hexametert? Ahol Gulácsy eksztázisa nem üt rést életünk viaszos burkán? Haza, ami nem Na’Conxypan?

  • Irodalmi Jelen
    Gömöri György

    Bevezetés a himnológiába

    A himnuszok szövege általában kétfajta: öndicsérő, vagy önsirató. A nagyobb népek természetszerűleg az előbbit kedvelik. A kisebb népeknél újabb alcsoport az országukat természeti szépségük miatt dicsérő himnusz.

  • Irodalmi Jelen
    Laik Eszter

    Vízválasztó

    „Elég a házmesterszellemből, az éber figyelemből, hogy mindenütt ott áll látványosan vagy láthatatlanul a felügyelő, a smasszer, az ellenőr, a biztonsági őr…” – Laik Eszter tárcája.

  • Ratkó József

    Ratkó József

    Számomra mindig kényelmetlen, ha alkohollal kierősített művészember egyik pillanatról a másikra forradalmárba vált, bömbölve forradalmár, még akkor is, ha éppen forradalmi a helyzet. Szükség volt némi telő időre, hogy felismerjem, a dolgok így soha nem függenek össze. Ahhoz is idő kellett, hogy az emlékek és Ratkó József költő leváljanak egymásról, megmaradjon a költő, akitől sorok, strófák, kész versek dörrennek be alkalomadtán, pedig soha nem tanultam verset, a Ratkók megtapadtak.

  • Hudy Árpád

    Hudy Árpád: Szamojéd köszönet

    Innen már csak egy apró szemantikai lépés kellett, hogy emberevőnek könyveljék el a végtelen tajgák és tundrák szerteszórt vadásznépét. Emellett azzal is vádolják őket, hogy távoli nyelvrokonaink. (Hogy távoliak, az vitathatatlan.)

  • Irodalmi Jelen
    Mányoki Endre

    Leütés 22. – Lóvérek – Mányoki Endre kritárcikája

    Buzássy már a címadással kínzó értelmezéskényszer-helyzetet teremt, mintegy azonmód gátat szabván a felelőtlen olvasásnak; rögtön az exponációnál megakasztván, ellehetetlenítvén a rutint, egy (mintegy) paralel másod-mozdulattal előlről hátrafelé átvilágítja művét.

  • Irodalmi Jelen
    Boldog Zoltán

    A kis újságíró és a nagy írónő

    Tóth Krisztina legutóbb a FISZ Táborban kérte meg közvetetten stábunkat, hogy törölje a róla készült felvételt. Ehhez kapcsolódó jegyzetünket olvashatják.

  • Laik Eszter

    Strandon találkozni...

    ​​​​​​​Strandon találkozni pikáns. A strandon nincsenek rég dédelgetett álmok és fájdalmak, nincsenek átszínezett emlékek és illúziók, csak a (majdnem) pőre valóság. – Laik Eszter tárcája

  • Irodalmi Jelen
    Mányoki Endre

    Leütés 21. – Fenn sík

    A távol itt nem kerül közel, és a közelség sosem fog kitágulni. Nem láthatok a janicsárok jelmeze mögé, s az örökdíszletben rendszerhiba volna a könyöklő.

  • Gömöri György

    Gömöri György: A plágium nem pártfüggő

    "Én csak addig tudok hinni egy társadalom kohéziós erejében, amíg az a szakmai szempontokat fontosabb esetekben a politikai meggondolások főlé képes helyezni. A szakmai becsület kötelez jobb- és baloldalon is, ne hagyjuk, hogy a tudományos minősítések rendszerét bárki is alárendelje végig nem gondolt politikai szempontoknak."

  • Sultanus Beatus

    Jaj, úgy élvezem én a strandot!

    Milyen könyveket vigyünk magunkkal a nyaralásra? Segítünk a választásban – nőknek, férfiaknak, gyerekeknek egyaránt.

  • Hudy Árpád

    Hudy Árpád: Villámló meleg

    Tereket, korokat olvaszt egybe a kánikula. Az udvarokon, kertekben alig mozdul valaki, valami. Fásultan ugat egy kutya. Kihalt a kisváros félreeső utcája. Dél van, harangszó rezegteti a forróságot.

  • Klebelsberg Karina

    Lila dalra kelt egy JAKkendő?

    A József Attila Kör „hiánypótló”, 40 év alatti pályakezdő prózaíróknak alapított díjáról, a magánbefektetők fontosságáról Klebelsberg Karina jegyzetét olvashatják.

  • Irodalmi Jelen
    Laik Eszter

    A krumpli gumója – 125 éve született Karinthy Frigyes

    Már gyermekkorában átutazott a Föld középpontján, később saját koponyája körül kelt útra, és amiképp a humorban nem ismert tréfát, úgy filozófiája is elképzelhetetlen a humor nélkül. Idén június 25-én 125 éve annak, hogy megszületett.

  • Sultanus Beatus

    Prosztó

    Mint leprást rázza le magáról a nemzet, mert hibázott egyszer. Gúnyos felvezetés a híradókban, megalázó karikatúrák a neten, erősen fogó sportújságírói tollak. Jól tudta, hogyan hullanak errefelé a bálványok, legyen szó politikáról vagy egy olyan játékról, amely egykor összekovácsolta az országot. – Sultanus Beatus tárcája

  • ​​​​​​​Laik Eszter

    Hogyan lettem Esterházy?

    „Aztán egy idő után már akciókba is bele-belefogtam, de csak hogy ne is sejtsék, hogy én is a pályán vagyok, legyen csak az övék a dicsőség, higgyék a magukénak." 

  • ​​​​​​​Gömöri György

    Jubileumi gondolatok

    Furcsa érzés lehet királyi gyereknek lenni, akinek nem egy, hanem legalább három palotában volt gyerekszobája.

  • Hudy Árpád

    Hudy Árpád: Magna charter

    Olyan is a világ, mint egyetlen hatalmas hengermű. Különösen siralmas képet nyújtanak a pályaudvarok, repülőterek és kikötők. Szellemi vágóhidak.

  • Irodalmi Jelen
    Boldog Zoltán

    Félig sem végtelen – avagy mitől szép a könyv?

    A Szép Magyar Könyv 2011 Verseny oklevelét szépirodalmi kategóriában Bajnai Nóra és Bodor Lilla Félvégtelen című kettős albuma kapta. A döntéssel kapcsolatos kételyeinket fogalmaztuk meg. Cikkünket vitaindítónak szánjuk. Várjuk az Önök hozzászólását a témához!

  • Mányoki Endre

    No comment – Mányoki Endre tárcája

    ​​​​​​​Nietzche titáni harca merénylet a Megfeszített ellen – ő a jelképe az ember hübriszének, a mindentudás gőgjének; az elfajult anyaghit sűrűsödött össze vélt ön-istenségében.

    Isten a teremtésbe halt bele, mert amikor az ősrobbanást előidézte, akkor az összes jártányi ereje elment rá, hogy az anyag végül egy kicsivel több legyen, mint az antianyag.