Káosz. Mi lenne? Beözönlöttek a barbárok százezrei... Latinul egyikük sem tudott egy kukkot sem... S az asszonyaik szülnek, nyakra-főre... Hát az asszonyokra te sem panaszkodhatsz... Mindet megkaptad, akin csak megakadt szemed...

Reggel nyolc óra lett, mire kivilágosodott. Mircea addigra szépen, sorjában átvette a lehetőségeket, és arra a következtetésre jutott, hogy csakis a tetemek eltüntetése, esetleg a sebesültek elfogása lehet a küldetésük. Teljesen elhatalmasodott rajta ez a baljóslatú érzés. Hiába mondták többen is neki, hogy az ellenség valószínűleg visszavonult, és azért maradt abba a lövöldözés a házból.

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban.
Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan.

Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbathra zúzzák.
A másik kezét is kidugja, és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson…
Így jött a világra Titántorkú Sámson.

A fénynek nem számít,
hogy hol törik meg:
a sportautó motorháztetőjén,
a vadászfegyver ravaszán,
a kedvesnek hitt szemében,
vagy annak a pohárnak a száján,
melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Félek, hogy a hozzám közel állók
hozzám közel eső térben és időben halnak meg,
és a ravatalon a szájukban felejtik legféltettebb szavaikat.

Egy napra még visszatér a nyár,
végigbiceg a kórházfolyosón,
csattog a mankó, ahogy elhalad,
mit kerestek itt,
hol a madár se jár.

Érezhetem a kizöldült és virágzó fák susogását, a tarkított fű bódító illatát, a tiszta ég nyugalmat nyújtó csendjét, békéjét. A dombokat, a patakok, a folyók morajlását, megnyugtató, tiszta kobalt-, türkiz- és poroszkékjét, smaragd-, veroneze és nedvzöldjét. Az éjszakák hidegségét, félelmet keltő sötétjét, zörejét. A ragyogó holdat és csillagokat. A színeket...

Ősök vagy hősök? Vagy mindkettő? Mennyire tekintjük őseinket hősöknek? A mindennapi hősökre is emlékezünk? Ott a kiállítás címében a H betű után a + jel, megerősíti-e a tárlat ezt a szellemesnek szánt címet? A H nem válik néma H-vá? Mindenki lehet hős, mint híresség is, ha csak néhány percre, ahogy Andy Warhol mondta? Hogy vagyunk az őseinkkel és a hőseinkkel? A mai jelenben miként jelenik meg a múlt, miként látjuk a múltat? Újraelőhívás ez, bár a múltról beszélünk, de ez a múlt a jelenben létezik, mi konstruáljuk, adjuk meg keretét, helyezzük kontextusba.

Elbeszélő költeményt írt halál közeli élményéről Böszörményi Zoltán. A költő és két beszélgetőtársa, Mészáros Sándor és Varga Melinda különleges időtér-utazásra, filozófiai-költészeti kalandtúrára hívja az érdeklődőket. Ne hagyja ki, látogasson el március 21-én a délután öt órakor kezdődő bemutatóra az Írók Boltjába!

Vajda Jánost Ady „nagy elődjének”, „szent rokonának” nevezte. A reformkor hajnalán született költő legszebb „siratója” költészetünkben az 1848-as szabadságharcnak. A válogatásban szereplő versei a kevésbé idézett művek közé tartoznak, ám kiemelkedő példái annak, milyen remekül ötvözte Vajda a keserű iróniát a drámai felindultsággal és akár a fanyar humorral.

A félelmet keltő, szeles hangzavart magába záró éjszakát felváltja a madarak egymást túlharsogó, kórusként felcsendülő, végtelenbe tűnő, a napkeltét dicsőítő himnusza. A természet nem hazudik. Megmutatta pompázó szépségét, minden szorongást elsöprő, gyógyírt hozó valóját, megnyugvást borított a táj fölé.

Száznegyvennél is több érdeklődő volt kíváncsi az aradi Jelen Ház nagytermében tartott a legutóbbi Irodalmi Jelen-estre, ahol Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban és Varga Melinda Sem a férfiban, sem a tájban című kötetét mutatták be.

Ott álltam, és megköszöntem, hogy annyi elutasítás után mégis hazahívtak abba a kisvárosba, ahol mindig megbuktam, megakadályozták, hogy tanulhassak. Ahol, míg a szeretett Szüleim éltek, jól érezhettem magam.

Nem szerelem, valami más volt. A szerelem mulandó. Megaláz. Ma van, holnap nincs.

Különleges mulatságra hívja meg az Irodalmi Jelen kedves olvasóit és nagyra becsült szerzőit. Az Arany János-emlékév záróakkordjaként hatalmas versbulit szervezünk január 30-án este hét órától a TAT Galériában (Budapest, V. Semmelweis u. 17.).

M. Szabó Imre 2002-ben portréfilmet készített az akkor 94 éves dr. Teller Ede atomfizikussal. A kétrészes videót, amely Teller Ede otthonában. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják, valamint Teller Bush elnöknek címzett levelét, illetve az atomfizikus véleményét a klónozásról.

Ezeket a könyveket szerettük legjobban 2017-ben

Az Irodalmi Jelen 2017-es évi öt legolvasottabb interjúja, esszéje és könyvajánlója

Kedves Olvasóink, összegyűjtöttük a 2017-ben legolvasottabb prózáinkat és műfordításainkat. Csak egy kattintásra vannak önöktől – reméljük, az ünnepek alatt/között kellemes élményt nyújt majd az (újra)olvasásuk. Toplistás szerzőinknek szívből gratulálunk!