a mezőkön nyargaló
forró szél fehérre izzítja a kötélen
száradó vörös ingem és sálam

Fejed alja a Bakonyból
kiszabott párna-szerű,
ezen alszol ezer okból,
de az álmod keserű.

nem láthatod a citruspillangókat,
mert beleolvadnak a fekete-fehér
háttérbe. Vörös foltjaik, akár
a láthatatlan khmer férfiak és nők
szemei

nem éri meg a nyarat a tél. a liget bennem üres én. fekszem a közepén. elég vagyok magamnak.

Ha nyerek, veszek a leeresztett biciklimre féket,
és szerzek hozzá az egyik pesti aluljáróban egy időpumpát:
a térből kibolondulva
végre elégedetten
láthatóra fújhatom majd minden dátumkoordinátád.

utólag jöttem rá arra is hogy a zárójelek öleléséből engedni kell
mert fontos ez is
nem fontos ez se
a zárójelek ölelését ki kell terjeszteni

évek redői simultak ki homlokomon,
ha ujjad ölem öblében játszott,
nyelved kalandra vágyó alpinista volt,
hegyi kutakból friss nedűk fakadtak,
kedvedre oltottad szomjad,
s ha elfáradtál,
hasam fövenyére hajtottad fejed.

aztán sötét lesz nélküledség
vakon jövő reggelek esték
járok öregen elveszetten
pedig de szépek voltunk ketten
szívünkig csillogott a fény

Varga Melinda verses beszámolója Demeter Szilárd, Muszka Sándor és Kubiszyn Viktor kolozsvári kötetbemutatójáról

Fenn megnyílik
az ég, a résén áthatol egy sárga,
kétfedelű repülő.

Mindannyian szótárai vagyunk a világnak

Az örömpörkölt idén nyáron is odakozmált

A programok is fekete-piros minták,
egymásra pördülnek,
a választás nehéz, ha bőség zavara csábít.

Mennék már hozzád, de fogva tart a Berek,
írni még úgy-ahogy, ám szólni nem merek.
Bepaliztak, jöjjek, én, gyanútlan balek,
már a nyolcadik kócsagot néztem ma meg.

Még egyszer, utoljára gyere, és nézz meg mindent magadnak,
és nézz meg engem is úgy, mint akik utoljára látják egymást.
Hopp-hopp.

Nem hiszem, hogy
Önmagán kívül valakit
Szeretni tud az ember.

Te viszont, Uram,
bőszen lobogtatod üdvösséged
örömét, fújod a tülköket,
püföld a dobot, mert
bízol bennem akkor is,
mikor már nem sok
bíznivalóm maradt
magamban. Mini-
szivárványt biggyesztesz
az égre, azzal üzensz.

Nézem a hídról, a közepéről,
mint hömpölyög a zöldes víz –
rücskös ég, melyben kagylók a csillagok
s uszonyaik vannak az angyaloknak.

Lesznek ketten egy testté
Leszünk ketten egy testté

Kifordított káprázataidból csemegézik a nyár