A szavak befelé nőnek. Teli a has. Jó jel.
Nincs szituáció, csak képletek. Ettem, mégis éhezek.
Figyelmeznek a vak vérerek. Berohansz a szobába.
Mire reggel lett. Anyád már árva.

Tőle sok új kifejezést tanulok,
például mikor megígéri, hogy jön, s aztán mégse,
azt mondja, nyaljam ki a szíved, Tibikém.

A női közt ma is van sok csodás lány,
ívelt szemöld, tűz-szem, fekete tincs,
görög ecset rakott színt ily paráznán,
újabb piktornak hozzá színe nincs.

Herman Ottó (továbbiakban HO)-emlékévben
tanújeladom, hogy (továbbiakban: hO) polihisztor vagyok.

Vállat von, elcsöszöd vagy nem csöszöd, gyakran ken lószőr ecsettel,
pipázik közben, kedvence a hemörájt és a holland vaníliás,
hamurojt közvetlenül rozsdára. Elvagyunk, mint be-
és hajadonfőttek.

Kicsik voltunk, de ugrani fél és egész számot is tudtunk.

Költészetében a dél izzó napsütése, kemény árnyai, feszült szenvedélyei vibrálnak.

Az anyakígyó köldökcsakrája a Nazca,
mondja a boszorkány, és hogy Peruba kerül
napkeletről a szellemi centrum.

Sántha Attila legújabb verseskötetében, a Razglednicákban megrendítő családtörténetet, felmenőinek sorsát, a két világháború alatt átélt tragédiákat tárja az olvasó elé. A költőt az új kötete mellett a székely irodalomról és nyelvészeti kutatásairól kérdeztük. – Varga Melinda interjúja

Most páncélon s kardélen táncol
egy kis fehér fény, mit a Napból
csentek el hajdan, más csatában:
halál utáni pirkadatból.

Aztán teltek az évek,
már nagy lettem a térdlovagláshoz.

isten orrára rászáll a légy
nem látja szegény
de a légy összetett szeme
mindent lát

A tetőn galamb. Ő anyu. Az ég előszobájában öltözködik, nézegeti magát, kérni készülődik.

Leülni mellé. Folyó mellé. Nézni.
Csak ez maradt. Szelíd, szomorú nyertes,
lapozgatsz: milyen volt és milyen lesz.

Az akváriumban buborékvárat
Épít a magányos harcoshal,
Foglyul ejti az éltető levegőt.

Erebosz és Nüx gyermekével ne egyezkedj,
fityiszt mutass neki, oboloszt ne fizess,
mint Héraklész, Thészeusz és Peirithoosz,
te is rábírod Kháront, ingyen vigyen át a Stüx folyón.

Az esküvő (ma is) elmaradt! – A viszontlátásra hullámzó koporsó-lapok frissen-csapolva üdvözölték a felebaráti délutánt. S az elő-szelektáláshoz kipakolt fogalom-tárgyak sértődötten mocorogtak a kis placc mancs-kövezet árnyék-mintáin.

Épp idejekorán van semmit se tenni.
Várom, hogy majd várjak.
A pillanat ikertestvére halálnak.

Ide-oda hajló mezítelen láng
Ül a franciaágy közepén
Őrzi a boldogságot a szeletelt párizsit és minden
Létező távirányítót

…most kristályos, ép és karctalan,
a kimondott szónak arca van.