Tompa Gábor mintha a darab aktualizálhatóságának a határait kereste volna, s így olyan síkját fedte fel annak, amit még nem érzékeltem, pedig minden bizonnyal ott rejlett eddig is Shakespeare szövegében.

Szókratész kétezer-ötszáz éve már azon munkálkodott, hogy rávezesse az embereket: nem megérteni kell a világot, hanem megismerni. Ez a fajta kíváncsiság hajtotta az írót is arra, hogy meséljen nekünk Kertész Imréről úgy, ahogyan ő megismerte. Rádöbbenhetünk, hogy egy emberi sors is lehet olyan érdekes, mint egy művészeti alkotás, hiszen a spontaneitás és a véletlen ad mindkettőnek értéket, viszont végső következtetéseket aligha vonhatunk le bármelyikből.

Böszörményi Zoltán a Regálban egy olyan teret alkot meg, amelyben az olvasó –akárcsak a regény szereplői – találkozik az átmenetire berendezett lét tapasztalatával, a bőröndből öltözködés kényelmetlen rítusával. A lehetséges olvasatok közül erőteljesen kidomborodik a román kommunizmus megidézése, a modern láger és a kivándorlás tapasztalata.

Ha valami olyan tetszik úgy, ahogy a versek szoktak, ami nincs sorokra tördelve, előszeretettel fejezzük ki csodálatunkat azzal a felkiáltással, hogy „ez tiszta költészet!” Kérdezhetnénk: mi az a költészetben, ami ennyire minden egyéb fölé helyezi? Talán az, hogy képes megmutatni, hogyan néz ki a gondolat. Egyszerre láttatja a gondolatsor minden pontját, kifeszítve az öröklétbe az én létrejöttének egy rövidke részét.

Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról

Maurice Merleau-Ponty a világot hússzerű közeghez hasonlítja. A változás, az elmúlás és annak átélése is a „hús-jellegből” fakad. Ebben a matériába vesző univerzumban azonban mind az identitás, mind az én örökös veszélyben van.

A versbéli femme fatale elunja régi szerepét. Fáradt, és torkig van azzal, hogy férfiművészek tucatjai írnak verseket hozzá, vagy éppen az ő hatására keltenek életre zeneműveket.

Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam a határ fogalmán. Utazásaim nagy szerepet játszottak abban, hogy másképp gondolkodjam erről. Böszörményi Zoltán Regál című kisregényének újraolvasása egyre inkább arra késztet, hogy a határ többféle interpretációs lehetőségét a saját magam érzelmi és kulturális regisztere szerint újraértelmezem.

Kiüresedés. Ez a szó jellemzi a ma társadalmát. Már a húsz-negyven év közötti korosztály tagjai is kiégtek. Nem véletlen, hogy a Facebook dühöngővé vált, ahol bárki bármikor bármi felett hozhat ítéletet. Tízmillió orvos és tízmillió háborús szakértő országa vagyunk. Soha nem tudjuk, mi igaz, mi nem, a bizonytalanság (főleg a járvány óta) állandó kísérőnk – mutatnak rá Lőrincz P. Gabriella tárcái, esszéi. Olyan „tüneteken” keresztül világítja meg ezt a jelenséget, mint például ünnepeink megélése, megtartása, legyen az állami, egyházi vagy kulturális.

A tengerihántás az őszi esték foglalatossága volt, amikor az emberek körülülték a tüzet, és beszélgettek. Milbacher Róbert könyvének címe amellett, hogy Arany János balladájára utaló, szép adoniszi sor, rendkívül beszédes. A kukoricamorzsolás ugyanis meglehetősen monoton és tenyérfájdító tevékenység, azonban, ha a rokonok, szomszédok együtt tevékenykedtek, és közben egy jó mesélőtől meghallgathatták a vidék legendáit, észre sem vették, hogy dolgoztak. Az előszóból kiderül, a szerző szándéka szórakoztatóan átadni a közoktatás kánonjához tartozó ismereteket.