Földényi F. László William Blake (1757–1827) angol költő és képzőművész Newton című színes nyomatának elemzését állítja tanulmánykötete középpontjába. A kép vizsgálatakor azonban nem a művészettörténeti szempontokat követi, hanem a metszeten látható motívumokat veszi sorra, ezek eszmetörténeti hátterét mutatja be.

A hazai irodalomban ritka (külföldön nagy sikereket arató) riportregény kényes és nehéz műfaj, fikciós, „költött” elemei miatt a legnagyobb csalafintaságok melegágya lehet, hiszen nem tudható, hogy valójában ki és milyen mértékben fikcionál, esetünkben a riporter vagy a riportalany, vagy mindkettő. Vagy netán egyik sem; akkor viszont elsikkad a regény, az irodalmias modor és stílus ugyanis még nem tesz valamit regénnyé.

Varga Melinda Tizenkét kagyló című kötetének alcíme máris kijelöl egyfajta ’close reading’-szerű („szoros olvasás”) olvasásmódot, miközben behatárolja, hogy könyve nem más, mint mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz. A kötet összetett címszerkezete egymást feltételezi és erősíti: az erősen metaforizáló főcím s a kötet paratextusa (jelen esetben az alcímet értve paratextus alatt) egymás között olyan viszonyrendszert ír le, amelybe jól illeszkedhet „mindennemű” olvasói aktus.

Mohácsi Árpád könyvét olvasva megértem, hogy a hétköznapok, a mindennapok bedarálják és elaprózzák a nagy történelmi eseményeket. Az új távlatokat, amelyek megnyílnak egy-egy ilyen sorsfordító időpontban, mint 1989 is, amelyek felfénylenek, utat mutatnak és hívnak maguk felé, egy idő után elfedik az orrunk előtt zajló, mindennapi dolgaink.

A Kafka-hagyatékhoz tartozó, olykor szöveghűen idézett naplókból, levelekből, illetőleg a Borbély révén továbbírt, fiktív gondolatfutamokból egy kísérteties atmoszférájú Kelet-Európa elevenedik meg. A zsidó-keresztény kultúrkör anomáliáinak, ellentmondásainak vizsgálata és feszültsége éppúgy visszautal a magyar szerző Nincstelenek című regényére, ahogy a borbélyi életmű többi nagyszabású lírai állomására is. Mintha egy tükörteremben járnánk, úgy szembesítik önmagával a szerzőt ezek a néhol töredékes, máshol a befejezettség benyomását keltő novellaszövegek.

Varga Melinda könyve homogén. A benne szereplő versek elsősorban egy nagy, egységes világ mozaikdarabjainak tűnnek. Ebből eredeztethető az érzés, hogy a felbukkanó szereplők sem feltétlen elkülöníthetők egymástól, hanem épp a könyv előrehaladtával ismerjük meg őt, akár egy regényben.

Halász Margit novelláit olvasva egy frissen szedett színes mezei csokor jutott eszembe. Mosolyra és könnyre fakasztó írásai gyermekkora falu- és tanyavilágát idézik meg. Az ottani emberek hétköznapjai, gondolkodásmódja, az élettel való küzdelmei és apró örömei jelennek meg az anekdotikusnak mondható novellafüzér keretében. A szerző néhol derűs, néhol borús emlékképei szülőföldje, a hajdúsági Újléta-Liget embereit varázsolják elénk a hatvanas és hetvenes évekből.

Leino Feltehetően sokat merített Aldous Huxley Szép új világából az Ég írásakor. Az írónő történetének virtuális valóságáról eszünkbe juthat Huxley „tapija”, a színes, hangos, illatos és taktilis ingereket egyaránt közvetítő futurisztikus televízió. John kivonulása az elnyomó diktatúra kontrollálta és elidegenedett társadalomból rezonál azzal, amin az Ég szereplői is keresztülmennek.

A kilátástalanság borongós képeit és a megpróbáltatások konok hangulatát a könnyed stílus enyhíti, illetve tereli a szatíra irányába, miközben a főszereplőt változatlanul a béketűrés és a mindenféle élethelyzethez való alkalmazkodás jellemzi.

A panelek mögött meghúzódó emberi sorsok gyakran ütköznek falakba. A bebetonozott szabadságvágy néha olyan, mintha ürügy lenne a túlélésre. Losonczy Attila jól ismeri gyermekkorából az óbudai panel-létet, a Flórián üzletközpontot mint „szocialista plázát” is megjelöli egyik novellájában.

Nehéz a gyökerek láthatatlan kacskaringójára, a talpunk alatti rezgésekre figyelni, ha a távolban hegyeket sejtünk. Pedig nem ártana néha lefeküdni és átengedni magunkon e frekvenciákat: a föld alatt sokkal intenzívebb az élet, mint a messzi, sejtelmes hegycsúcson. Az Ágtól ágig című kötet e gyökerek rezgéseit erősíti fel, áramoltatja.

Hézagpótló munka Medvigy Endréé. Egyrészt egy elhallgatott nemzedék jeles alkotóira hívja fel az olvasóközönség figyelmét úgy, hogy tárgyilagosan feltárja a velük szemben felvetett problémákat is, másrész irodalmunk kordokumentumnak tekinthető műveit veszi górcső alá. Kendőzetlen, korrekt bemutatásra törekszik.

Test és lélek szoros kapcsolata minden humán entitás létfeltételeinek alapját képezi. Böszörményi Zoltán kisregénye egy olyan problémakört tár fel, amely egyrészt ezen kapcsolat természetére mutat rá, másrészt pedig napjaink munkamigrációjának mértékét, s annak szociálpszichológiai vetületeit világítja meg egy külföldön dolgozó anyját súlyosan hiányoló gyermek szemszögéből. A Sóvárgás fontos társadalmi kérdésekre hívja fel az olvasó figyelmét.

Bodor Ádám bár szellemi és politikai értelemben is világéletében autonóm, öntörvényű ember volt, mégis azon, napjainkban egyre ritkább konszenzusos személyiségek közé tartozik, akik inkább összekötnek, mintsem elválasztanak szekértáborokat. Ízig-vérig európai ember, aki nemcsak beszél, de életével, írásaival példázza is a szabadság, a tolerancia, az elesettekkel való együttérzés fontosságát. Ahogy Bori Erzsébet megjegyzi a bevezetőben már említett interjújában: „Balla Zsófia… sajnos nagyrészt elette a kenyerét minden további interjúkészítőnek”, mégis Az értelmezés útvesztői számos új adalékkal járul hozzá az életmű és az író megértéséhez.

Hegedűs Imre János novelláskötetében a magyar és ezen belül az erdélyi történelem egy-egy szelete, meghatározó eseménye jelenik meg. Szereplői ugyan történelmi személyek, de egyben idealizált vonásokkal gazdagított hús-vér emberek is, akik az író elképzelte szituációkban egyéniségükkel és tetteikkel emberközelbe hozzák a történelmet. A vér színe emberi sorsokat tár fel a régmúltból, közelmúltból és a jelenből.

A könyv 27 rövid fejezetből áll össze, ugrálva az idősíkok között, ám ez mégsem zavaró, a szöveg koherens marad. A narrátor egyes szám harmadik személyű, mindentudó elbeszélő, aki még azt is elárulja, milyen történelmi események zajlottak a kilencvenes években, miközben P. és Mandola mit sem törődött a külvilággal. Bene Zoltán remek érzékkel ragadja meg azt a lélektani folyamatot, amelyen keresztülmehet egy ilyen veszteséggel együtt élő, bomlásnak indult elméjű ember.