A kötet sokszínűségét fémjelzi, hogy a szerző nemcsak szembesít dolgokkal, hanem képzeletbeli utazásokra hív. Ezek a bejárt utak nem ugyanazok, amiket Hamvas Béla megélt, és amelyekről beszámolt a Babérligetkönyv, Téli tervek című darabjában. Szőcs Géza utazásai egészen a művész gyerekkoráig, a csokoládéfogyasztás öröméig kalauzolják el az olvasót: „Gyerekkoromban kétféle csokoládét ismertem. Egyik a brassói Dezrobirea gyár terméke volt. A másik, a finomabbik, a Vinga nevet viselte. Brassóról tudtam, hogy létező város, két álneve is van: Brașov meg Sztálinváros, azaz Orașul Stalin. De soha senkiről nem hallottam, aki vingai lett volna, vagy valaha is járt volna ott, vagy lett volna Vingán rokona vagy ismerőse. És ha államnyelven Vinga, akkor magyarul vajon mi?”

A könyv népszerűségének egyik titka, hogy közel érezhetjük magunkhoz. Bárki lehetne a főhős, akit ismerünk: egyik kolléganőnk vagy barátunk, ismerősünk ismerőse, valamelyik rokonunk. Zárt világunk aligha fedi fel az ehhez hasonló traumákat, kálváriákat, amelyekkel nap mint nap megküzd valaki.

A négy ciklusból álló Angyalt reggelire jó néhány szövegben járja be ismét az emberi sors és a psziché azon mélységeit, amelyek alapján megkaphatná az Újabb történetek Skizofréniából alcímet. Már a nyitó írás (Függöny) visszaránt ebbe a kétségbeeséssel és téveszmékkel teli „országba”, ahol a halottakkal társalgó, zavart szereplők csak egy dologban biztosak: hogy ők bizony nem bolondok.

A két főszerkesztő a szerkesztőbizottsággal és a szócikkek íróival hatalmas munkát végzett azzal, hogy feltérképezte az elmúlt 60 év irodalmi termését. Valóban hozzájárultak az irodalmi kánon teljesebbé tételéhez, különösen a határon túli magyar irodalom széles körű bemutatásával. Ilyenkor az egyensúlyra törekvés ellenére is mindig helyt kapnak egyéni ízléspreferenciák, és valljuk be, nem könnyű feladat válogatni az évente jelentősen növekvő könyvtermésből.

Az Irodalmi Jelen januári TOP 10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

 

 

Líra:

Acsai Roland: Mi dalol a madárban (Parnasszus, 2021)

Farkas Wellmann Endre: Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021)

A hét verseskötettel és egy regénnyel is rendelkező József Attila- és Babérkoszorú-díjas Szentmártoni János azért képes önmagát is „felmutatni”, mert hisz a versírás szakrális erejében, megtisztító hatásában s mindenekelőtt terápiás hatásában. De hisz abban is, hogy az irodalom idő- és térperspektívája határokon átívelő: az irodalmi múlt és jelen közötti átmenetet éppúgy érzékeli, mint azt, hogy egyszer talán újra nemzetmegtartó és nemzetformáló erővé válhat az irodalom.

A körkörös szerkesztésű kötet a jelenből indul (Erkölcs nyolcvan felett), és a jelenbe visszatérve zárul (A pizzéria mélyén), miközben nyomon követhetjük az írónő életének fontos állomásait négy tételben: család, tanoncidő, fordítói és írói pálya, magánéleti válságok. De mindvégig szorosan ott kísért a zsidósághoz fűződő viszony. Ennek vállalásáról, illetve e vállalás nehézségeiről első ízben az 1973-ban megjelent A tolmács című művében vallott a szerző.

„Ennyi legyet nem lehet egy csapásra lecsapni, kapkodhatjuk a fejünket. Lapozunk, lapulunk, és közben légy-otton vagyunk, ehhez nekünk is legyekké kell válnunk, nyelvet zümmögnünk, már viszket a lapockánk, jujj, hány szárnyunk nő vajon?” – Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája Vass Tibor A Nagy Bibin és a műlovarnő című kötetéről.

Leczo stílusától nem áll távol a bizarrság, karakterei közt találkozunk magukra hagyott iszákosokkal, élő árnyékokkal, reménykedő reménytelenekkel, vesztes nyertesekkel – és talán még önmagunkkal is.

Mirtsének nem ez az első kötete, amelyben a lélek húrjait pengeti. Mestere a rejtve őrzött gondolatok betű- és hangjeles kódolásának. Ha erdőről, megkínzott kutyáról s talán az első igazi csókról ír, nem biztos, hogy csak ezt a talányos emlékét akarja velünk megosztani.

Cecilie Enger a női lélek hiteles ábrázolója. Korábban megjelent önéletrajzi regényét (Anyám ajándékai) édesanyja emlékének szentelte. Jelen történetben arra keresi a választ, hogyan tud az ember újra talpra állni egy tragédia után.

Az Oratórium Iancu Laura nyolcadik, egyben a kritika egybehangzó véleménye szerint eddigi legjobban felépített és megszerkesztett kötete. Az erdélyi származású, Magyarországon élő írónő nem szakadt el gyökereitől, néprajztudósként a csángó hagyományok, népszokások kutatója. Ez a kétlakiság fontos szerepet kap a kötetben is.

Tawada regényének erőssége, hogy nem foglal állást az emberi jóság vagy gonoszság mellett, nem célja ítélkezni. Esze ágában sincs olyan művet kiadni, amely több száz oldalba foglalt számonkérés lenne. Nem akar lelkifurdalást kelteni, ahogyan nem törekszik érzékenyítésre sem. A könyv olyannak mutatja be az emberi fajt, amilyennek a három jegesmedve látja.

A József Attila-díjas Fecske Csaba melankolikusan, szinte szelíden néz szembe az elmúlással új kötetében, az Árnyűző életben. Nem a gazdagnak mutatkozó, örömöt harsogó élet talmi fénye uralja a kötetet, hanem a nyugodt, értékeket felismerő visszatekintés. Költeményei a számvetésversek hagyományába illeszthetők, jóllehet nem a bölcs (vagy annak kikiáltott) következtetések levonása a költő célja, hanem az önfeltárás, az írás általi megértés és a mélyebb összefüggések keresése.

A három ciklusra osztott versek első szakaszában a fájdalmak, sérülések okán kibírhatatlanná váló félelem felgyülemlését élhetjük át. Csontok ropogása, repedő sziklák robaja hallatszik. A megkötözöttség, a börtönbe zártság érzése haraggá alakul át. És ebből az energiahalmazból, érzelmi kavalkádból törnek fel a versek, mint a forrás éltető, tisztító vize.

Schein Gábor új kötete bizonyíték arra, hogy fel lehet támasztani egy már elfeledett, elavultnak vélt műfajt, amely éppoly őskövületté vált napjainkra, akár a rinocérosz. A több szálon futó cselekményű, rövid anekdotákból, népdal-, ima- és versátiratokból, filozófiai eszmefuttatásokból, politikai beszédekből, hivatalos szövegekből összeszőtt, mozaikos szerkesztésű mű groteszk hangvételével leginkább Örkény egyperces novelláit idézi.

A szerző fiatalos energiáját nem éretlen, dölyfös vagy sértett ordibálásra fordítja: egyedi hangja van, és jó ügy érdekében használja képességeit, adottságait. Szereplőit nem nézi le, csak ábrázolja őket, úgy, ahogy a köztudatban is mozognak, miközben együtt hullámzik velük.

Varga Melinda kötetében az én és a Másik duális viszonyrendszert alkot. Még abban a pozícióban is, amikor az eggyé olvadás megtörténik: a nő nő marad, a férfi férfi. A testiség tapasztalata a különféle szerelmi szituációkban átlényegül: „megtanulod ragozni a csendet” – írja féléves telek című versének zárlatában.

Ki nem szeretett gyermekkorában régi fiókokban, dobozokban, elsárgult fényképek, képeslapok, levelek, préselt virágok, törött porcelánfigurák, olcsó, tarkabarka bizsuk rejtekhelyein kutakodni? Sal Endre szintén élvezettel kotorászott egykor nagymamája titkos fiókjaiban, ám felnőttkorában is megmaradt a múlt tárgyai iránti szenvedélye. Sportújságíróként munkája lett a hobbija, gyűjteni kezdte a régi újságok példányait.

2021 februárjában a Nincstelenekkel indította el Borbély Szilárd-életműsorozatát a Jelenkor. A Nincstelenek új kiadását úgy reklámozták, mint ami a szerző javításaival lát napvilágot. Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy miről vallhatnak a változtatások, milyen jellegűek a javítások. Közelebb jutunk-e Borbély Szilárd személyiségéhez, az öngyilkossághoz vezető körülmények megértéséhez?