„A kötet végére éppenséggel a korábban még kezdeményezői szerepkörben megjelenő apa tűnik el, és burkolózik csendbe, holott a versbeszélőben él a szándék, hogy megtanulja azt a nyelvet, amin Kali Szabolcs életében rajta kívül talán senki más nem tudott: az eltűnt, de soha el nem fogyó apakép nyelvét.” – Kovács Újszászy Péter írása Kali Ágnes debütkötetéről.

„Ezek a képek nem mindig derűsek, nem mindig tesz jót egy-egy novella, talán mert túl őszinték, hol élénkek, hol sötét tónusúak, hol vibrálóak, hol túszul ejtőek, hol együttérzést szeretnének.” – Rimóczi László kritikája Hekl Krisztina novelláskötetéről.

„Az alany kettőződése, sokszorozódása, a sokszorozódásban az önazonosság elvesztése, a súlypontok áthelyeződése nem egyszerűen megtörténik, hanem folyamatos, a cselekményszálak nincsenek elvarrva, hanem egymásba fonódnak, egymást folytatják.” – Simon Adri kritikája Kali Ágnes debütkötetéről.

„Minden visszafelé áramlik és távolodik, és ebben a kozmikus körforgásban legfeljebb csak kapkodjuk a fejünk, vagy még azt sem tesszük, hanem csak csendben örülünk annak, ha kialakul valamiféle nyugalom, harmónia.” – Fodor Balázs verseskötetét Petőcz András elemzi.

„Gaston Bachelard A tér poétikája című munkájában azt állítja, hogy a házat úgy képzeljük el, mint egy függőleges lényt. Ez az antropomorfizáló gesztus mintha Payer Imre verseiben is értelmet nyerne azáltal, hogy nála a házak-utcák-arcok hármas konstellációban szerepelnek: »Arcok, utcák, házak.«; »Utcák, házak, arcok törölt lábjegyzete« (Fényből van a fal).” – Payer Imre új verseskötetét Lajtos Nóra mutatja be.

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák ‒ tartja a régi mondás. De „ostorzúgásban” – ahogy azt Farkas Árpád^⁕ Ostorzúgásban ének című verskötete tanúsítja – nem némulnak el. A zsarnokság elleni tiltakozás mindig nagy témája a költészetnek.

„A lírai én árvasága, magánya – az elveszített személyek, barátok, mesterek, (kulturális, történelmi) korszakok halálának tragikuma ellenére – nem kétségbeejtő, hiszen valamilyen formában mégiscsak élnek, vele vannak, meghatározzák azt, amit érez és gondol, ahogy cselekszik, ahogyan él.” – Borsodi L. László recenziója Király László kötetéről.

„A kötet gerince egy iszonyatos karriertörténet, tündöklés és bukás, mindez a horror, a kegyetlenség és a durva szex bizarr keverékével. A szerző szerény eszközökkel dolgozik, már-már naplószerű szerkezettel, tárgyilagos, egységes stílusban, ezzel is tovább fokozva a monolitikus drámát.” – Rimóczi László kritikája.

Kedves Vince Barátom!

A Székelyföld bemutatkozó estjén adtad kezembe legújabb, Szárnyvonal című, a létezésben helyünket kereső versköteted.

A múlt, az elmúlás, a nosztalgikus emlékidézés, a tragikum súlyos elemei Mezey Katalin prózai munkáinak. Egy vele készült interjúban így vall erről: „Legfőbb múzsám egyébként is az elmúlás. Azok a sorsok, életek, amelyek elmúltak, de nélkülük megérthetetlen a jelen.

„Olga az önerejéből felemelkedő nő példája, aki pontosan látja helyzetét és azt, hogy miként tud a szegénységből kitörni: tanulással. Meg is tesz mindent, hogy tanítónő lehessen. Herberttel való szerelmében és kapcsolatában is képes megőrizni egyéniségét, tartását.” – Muth Ágota kritikája.

„Szisztematikusan tömörít, gubancol, majd kisimít, mintha egy korszakokon, generációkon, országokon és világokon átívelő össztársadalmi katasztrófa előszeléről üzenne a kis történetek egyesített erejével. Teremtés és pusztítás, mikro- és makrokozmoszok harca zajlik az akut ötlettolulás határmezsgyéjén.” Rimóczi László írása Ménes Attila Műanyag szalonnájáról.

„A fordulatok erőlködés nélküliek, az egész nem művi, nem túlírt, nem papírízű, nem mesterkélt, a »kéj« szó pedig új értelmet kap, mégpedig borzasztót.” – Rimóczi László kritikája Márkus András regényéről.

„Amolyan kicsinységünket föltáró könyv ez. A pop-horror panelt idéző alapcsapat (hősünk, a narkós, értelmiségi lúzer srác és jelentéktelen barátnője, a nimfomán, okkult csaj és kattant, folyamatosan telefont nyomkodó pasija, meg a gengszterautós török mint kemény fickó) egyetlen visszatérő, rituális cselekedete egy vécépapír-gurigából, papírszemétből tákolt kastély építgetése.” – Juhász Kristóf kritikája Farkas Balázs könyvéről.

"És Cselenyák Imre nem a már unos-untalan elismételt életrajzi sikerek ismertetésében erős. Ott mutatkozik meg igazi képessége, amikor a tragikus vagy épp felemelően bensőséges, már-már érzelmes jeleneteket kell kidolgoznia." – Cselenyák Imre Arany Jánosról szóló életrajzi regényét Gáspár Ferenc ismerteti.

„A szereplők ambivalens eszméik és elképzeléseik délibábjai közt vánszorogva keresik a boldogulást, vagy legalábbis azt, hogy egésszé váljanak, az olvasó pedig mindeközben próbál eligazodni a csúszkáló valóságok között.” – Rimóczi László kritikája Jasmin B. Frelih sci-fijéről.

„Kell a bódulat, bírni kell a fájdalmat, a csalódást. … Hiába az ész, a tudás, a szellemi fölény, sövényt lehetne belőlük fonni, de ez a sövény inkább szúr, és nem véd meg semmi ellen.” – Kölüs Lajos párrecenziója Nagy Zsuka kötetéről.

„Bék nyílt sisakkal vállalja elődjét, és filozófiai-kozmológiai értelemben meg is toldja világképét: azzal a buddhai létfilozófiával él, amely a tizenkilenc éves József Attilának még nemigen jutott eszébe” – Bék Timur első verseskötetét Alföldy Jenő mutatja be.

„Az együttlét kilátástalan, szívünkbe vezetett branül, stáció a végső elveszés felé, mikortól kell, kellene visszakozni, meddig adhatja fel önmagát a főhős, amikor már megsemmisül, a szeretet nem mindig elég a megváltásra, a másik nélkül nem megy.” – Nagy Zsuka kötetét Abafáy-Deák Csillag mutatja be.

„Vajon ki tehet arról, ha az egységes, harmonikus család csupán vágyálom marad? A rendszer? Az anyagi háttér? A globális áramlatok? Az érzelmi fogyatékosság? A szerző számos figyelemreméltó alternatív választ rejtett el művében úgy, hogy minden olyan stílushibát elkerült szerencsére, amit azok az írók szoktak elkövetni, akik gyerekbőrbe bújnak, de hiteltelenül mozgatják a figurát.” – Böszörményi Zoltán Sóvárgása Rimóczi László olvasatában.