Interjú két híres szereplővel

Valamilyen sötét, barna haj, zöldeskék szempár, nem ismerem azt, ki visszanéz a tükörből már. 

De jó lenne..

elveszni a két karodban,

s érezni mikor egy szerelem

lángra lobban.

Sietnem kell drágám, nyolc sorom van csak.

De annyit el kell mondanom, nem vagyok én vak.

„Beszélgetés egy regény, novella vagy mesehősével”

A fülemben dobogott a vér. A közönség fújolt. Engem. A fények elvakítottak. A szervezők az edzőmmel együtt tanácstalanul állnak a zsűriasztalnál. Valami technikai probléma merült fel a kivetítőkkel.

Ezerszer

Légy Iluskám én szép Júliám

Romhányi módra üzenek

Drága mosogatószerem! Régóta vágyom már illatodat,

Bár sokszor intettek intelemmel,
Bocsánat.
Felbontottam a szerződést az ihletemmel.

Minden viszonylagos. / Én is az vagyok.

Arcképet, ha akarsz, se találsz:

Tükröd eltörik, ha elé állsz.

Önnek új üzenete érkezett,

S bár hiányzik belőle az ékezet...

Milyen a szemed színe? − érdeklődve kérded.
Izgatottan várod, hogy vajon kék-e.

Kávékantáta

Plüss artériacsomó

Átszorítja koffeinkamrám

Tintában ázik ma a szorongás

Fényes karneválja

Dagerrotípia 001

Sikít rám a fehér

Folyadékcseppek törékeny

Halszeméből kiöntött

Groteszk énkép, kicsit másképp

Önámítás – azt meghagyom

Péntek délután végre hazaértem dél körül. Az a hét is elég farasztó volt, nem csak a folyamatos tanulás miatt, de az osztályban sem éreztem túl jól magam.

A Marble Arch környékén idilli békesség honolt. Hamarabb indultam el, mint kellett volna, ezért még volt időm a baráti találkozó előtt, ahova igyekeztem.

− Hé! Nem látsz a szemedtől? – visszhangzott a durva felkiáltás. A nyolc év körüli kislány megszeppenten pillantott fel az öltönyös férfire.

Találkozásom József Attilával

„Ki szeret, s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat.”

Szia Zita, nem írsz vissza?

Zita cica! Írjál vissza!