Végítéletkor
          Mi mindnyájan
          FÁK leszünk.
                                  Margaret Atwood

az idő 
mézesmadzag

ha közöm van hozzá

beleragad 
a mihaszna hiány

              +
               
a türelmes Isten
idegenvezető

kalauzolja a növényeket

a hóvirágnak krizantém
illata van

fejre állított 
lyukas edényen 
kopog az eső 
a baromfiudvaron

Fellinger Károly felvidéki magyar költő, helytörténész napjaink egyik legtermékenyebb alkotója. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában idén megjelent Forrásláp című kötete a 70. a sorban.

Könyvheti ajánlónk 4. részében Fellinger Károly Forrásláp című verseskötetéből kínálunk ízelítőt.

A vakok Isten országából
jönnek.
Már szembenéztek
a Teremtővel.

Egyszer húztak itt egy vonalat
a folyóra. Mégis megmaradt.
Azóta itt folyik az a vonal,
két part között, és mindent betakar.

„Régóta kedvelem Fellinger puritán, tömény, egyszerre konkrét és absztrakt szövegköltészetét. Olyan erősek ezek a versek, mint az abszint, amiből szintén csak jelképes mennyiség kell, hogy üssön.” – Krausz Tivadar recenziója.

Sűrűsödik a múlt.
Sötétzöld tó,
elemlámpával
világítod meg a tükrét.

Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Elsőként Fellinger Károly képeit és versét közöljük.

Hátat fordít nekem az Isten,
mintha csak a versemet
fordítaná egy olyan nyelvre,
melyet sem én, sem ő nem ismer.

Magam vagyok, nem találom a helyemet
sehol, mintha a parkoló foglalt volna,
így hát forgok megállás nélkül, hátha
felszabadul egy hely, akár egy kosár a
nagyáruházba

A remény használt persely
a felszentelt, vadonatúj templomban,
ahol a hívek a falak lebontására
gyűjtenek minden áldott vasárnap.

Juli a kötélen táncol, Jánosnak
nem esik le a dolog, pedig Juli
teste már tele van kék zöld folttal a
számtalan zuhanástól...

Bejött a számítás, nincs szabad helyünk,
a valóság üres trójai faló