„Arany hús-vér ember volt, zseniális költőként is élvezte az életet” – sikamlós anekdoták és főművének egyik részlete is árulkodik erről. Arany Jánoshoz kapcsolódó körkérdésünkben olyan közismert költő válaszait is olvashatják, aki egy napon született Arany Jánossal.

Petőfi 92 évesen hal meg
1915-ben, a Nyugat új számát
lapozgatva. A Duna fölött
léggömb repül, a temetésen
megjelenik I. Iván király.

Az önismeret olyan,
mint sötétben nézni
az eget, középen homály,
kicsit odébb csillagképek

Milyen levelet írna a Jézuskának/Angyalnak a kortárs szerző, milyen könyveket ajánlana háziolvasmányként, illetve karácsonyi ajándékként azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik eltávolodtak az irodalomtól – lapunk szerzői válaszolnak ünnepi körkérdéseinkre.

Az Irodalmi Jelen csapata október 4-én, népes közönségével együtt ünnepelte 15. születésnapját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Komoly és vidám felolvasások, slam és vetítés, ünnepi falatok – beszámolónk a helyszínről, sok képpel.

A pince mélyén
az a jégkamra nem a tudatalatti,
hanem az örökkévalóság.

Kikérem magamnak,
hogy barátaim és ellenségeim
ne tudjanak már verset
írni, mert feketére égett
az ujjuk az árulás
izzó acéltollát megragadva

Négy íróiskola, irodalomhoz kötődő társművészeti szemináriumok, előadások, izgalmas könyvbemutatók várják a Hajdúböszörményi Írótábor zömében középiskolás tollforgatóit – Branczeiz Anna beszámolója az első napról.

Ti akartok fölöttem ítélni? Itt azok a fércművek, amelyeket emlegettek, egyáltalán nincsenek érvényben. Itt, a saját bolygómon én vagyok a törvényhozó, és nekem ezek az ostoba, lapos gondolatok a törvényeitekben egyáltalán nem tetszenek. Ha itt akartok maradni, nektek kell az én törvényeim szerint élnetek.

A semmi van. Az anyag elveszett.
A lélek ránk erőszakolja magát.

„Istenképünket nem árt a korhoz idomítani, mert különben a hívő és a maradi ember közé egyenlőségjel kerül” – „A provincializmus éppúgy beállhat attól, ha egyáltalán nem tekintünk ki a nyelvünk körülhatárolta erődből, és attól is, ha folyton csak kibámulunk.” – Vörös Istvánnal beszélgettünk Százötven zsoltár című verseskötetének megjelenése alkalmából.

„Minden ima versnek, és minden vers imának is tekinthető” – vallja a legutóbbi Helikon-est vendége, Vörös István, aki legújabb kötetét, a Százötven zsoltárt is magával vitte kolozsvári közönségtalálkozójára.

Az Irodalmi Jelen az adventi időszak jótékonysági akciói közepette két kérdéssel fordult írókhoz, költőkhöz: „Tettek-e már jót önnel ismeretlenül?” és „Mi volt élete legfontosabb ajándéka, amit kapott vagy adott?” A válaszok közül elsőként Murányi Sándor Olivérét, Száraz Miklós Györgyét és Vörös Istvánét közöljük.

A fenti címmel rendeztek konferenciát a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ráhangolásképp a 2015 őszén indítandó kreatív írás és művészeti kritika mesterszakhoz. A délelőtt a költőké, a délután a prózistáké volt, a kettő között pedig a kritikaírás kulisszái mögé pillanthatott be a hallgatóság.

Tandori a magyar irodalom extrémsportolója – jellemzi őt Tarján Tamás. A legradikálisabb magyar költő – fogalmaz Esterházy. Vagy csak egy vándor napóra, mely nem tesz mást: mutat. Utóbbiak már Tandori saját szavai – a 75 éves költőt a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték születésnapja alkalmából.

Bizonyos értelemben minden parafrázis. Befolyásol, mert inspirál a korábban létrejött zseniális művészet. Ez maga a lét eszenciája. Csak néhány bonyolult matematikai levezetés versenyezhet vele ebben, azt hiszem.

Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Költői estek című sorozatának legutóbbi vendégével, Vörös Istvánnal többek között a versolvasásról, a cseh humorról és az irodalom mágikus erejéről beszélgetett Karácsonyi Zsolt.

A jó nem lehet seízű, a jó nem lehet büdös.

Estefelé már szűk a fejem,
magamban a fényt megkeverem.
Valami erő: az kell bele.