„Tapasztalatból tudom: a Hamvas-olvasók egy része azt sem tudja, hogy Hamvas Béla él-e még vagy sem, némelyek pedig csak annyit hallottak róla az egyetemen, hogy irracionális, zavaros fejű, dilettáns misztikus.” - 2010. szeptember elején került a könyvesboltokba Hamvas Béla naplóinak kétkötetes kiadása.  Ez alkalomból a megjelenés előtti napokban megkerestük Dúl Antalt, a Hamvas-hagyaték gondozóját.

​​​​​​​„Részben élt csak a technika adta lehetőségekkel, mert félt, hogy örökre bezárulnak azok a kis szobácskák tudatában, amelyekben azokat a régi illatokat őrzi. Az első szint tehát kiégett és üres volt, ez már kívülről is látszott. A kapu csukva. Odalépett és benyitott a házba.” – Weiner Sennyey Tibor (sci-fi) vasárnapi levele. Folytatása az olvasókon múlik...

​​​​​​​Egy ember ül szemben az üres lappal. Mindig ez a kiinduló helyzet, amióta az írói mesterség létezik, az írás magányos szakma. Miért is találkozna egy író a többivel? Miért is hagynák hátra az üres papiros tisztaságát a visszabeszélő, véleménnyel teli többiekért? Erre válaszolni kell. Minden évben válaszolni kell, s a Tokaji Írótábor három napja válaszkísérletként is értelmezhető lenne. Ha nincs elég érv, ha nem teremtődik ezekből a találkozásokból elég érték, ha nem indokolja semmi eléggé, hogy a magányos szakma művelői egy helyre gyűljenek, akkor az egész rendezvény értelmetlen. Ha van, akkor viszont óriási lehetőség, amit elpazarolni nagyon nagy hiba. – Weiner Sennyey Tibor írása a Tokaji Írótábor kapcsán.

​​​​​​​Oldani és oldódni. Engedni és elengedni. Szabadon szállni, hajózni a végtelen horizont felé – cél és akarás nélkül. Élni, mint ahogy az megadatott. Élni. Hullámozni, mint a tenger. A tenger.” – Weiner Sennyey Tibor Tengeresszéje, a szerző verseivel és fotóival.

​​​​​​​Weöres Sándor mondja valahol, hogy hallgatnunk és olvasnunk kell verseket más nyelveken, hogy átérezzük annak a másik nyelvnek a varázsát, mélységét, szépségét. Borges versét: A tengert - most meghallgathatják Borges szavalásában elolvashatják az eredeti verzióban, és (hála és köszönet Domonkos Orsolya lektorálásának) Weiner Sennyey Tibor fordításában olvashatják - Jorge Luis Borges: A tenger

​​​​​​​Él Budapesten két fiatal szobrász, talán nem is tudnak egymásról, talán nem is ismerik egymást, mégis bennem ez a két szobrász valahogy összetartozik, nem is annyira mély és szépséges személyiségük hasonlósága folytán, hanem ragyogó elméjük fénye és különösen különbségeik hozzák őket közel. Rabóczky Judit Ritáról és Retkes Mátéról van szó. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Előkerült egy ismeretlen Weöres Sándor-levél, mely ugyan nem túl hosszú, mégis olyan információkat hordoz, s akkora kincs, hogy közlése megkerülhetetlen. E levélnek köszönhetően egyrészt több dolgot megsejthetünk a múltból, másrészt – követve Weöres Sándor útmutatását – visszaszerezhetünk egy elfelejtett magyar költőnőt a magyar irodalmat szerető és olvasó közönség számára, illetve megismerhetünk egy mindeddig rejtélyes, de igazán kalandos életet. Arra a kérdésre kapunk végül is választ, hogy ki volt Békássy Éva? – Weiner Sennyey Tibor esszéje. Békássy Éva versei

​​​​​​​Az ilyen „toplista” mindig sokkal inkább árulkodik az összeállító személyéről, érdeklődéséről, mint a listára került vagy arról lemaradt művek értékéről, így tehát arra kérem a nyájas olvasót, hogy ne vessen meg nagyon, ha nem az úgymond „élvonalbeli” vagy agyonpropagált szerzőket és műveket választottam, hanem amik nekem tetszettek. – Weiner Sennyey Tibor elfogult könyvheti toplistája.

"De van-e egyáltalán egységes „magyar irodalom"? Milyen tömörülések vagy szervezetek, milyen érdekcsoportok állnak mögötte? Mi számukra a legfontosabb? Mi az, ami mindmáig teljesen visszás a támogatásokban, s ami ellen az Irodalmi Jelenen kívül szinte senki, vagy alig valaki szólalt fel?" - Weiner Sennyey Tibor könyvheti vasárnapija.

​​​​​​​„A tanárok, szerkesztők, szerzők, írók és költők, talán még közszereplők is, akik szembeszállhatnának sokkal gyengébbek, elszeparáltabbak semmint ezt az őrjöngő siker-éhséget, füstölgő kánongépet leállíthatnák. Nem marad számukra más, mint a dicsőséges margináliák. Nem tehetnek mást, mint hogy „mást” tesznek. Másféle tankönyvet, máshogyan tanítanak, más a szerkesztési elv, talán még az irodalom is teljesen mást jelent.” – Weiner Sennyey Tibor írása. Továbbá Kiss Márta festménye és Joós Tamás éneke.

Két remek könyv is megjelent eddig Lénárd Sándor századik születésnapjára a szerzőtől. Az első a nyelvekről szóló írásokat tartalmazza „Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában” címmel, míg a második sokkal személyesebb, intimebb a „Családtörténeteim - Levelek fiaimhoz”. Mindkét könyv nagyon szerethető, kiváló humorral megírt tanulmányokat, leveleket, de leginkább az esszé műfajához közelítő, nagyon „lénárdos” szövegragyogást foglal magába. De ki volt Lénárd Sándor? Vagy ami még fontosabb: miért értékesek számunkra nem csak magyarul, hanem németből visszafordított írásai? – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

„Te mit szeretsz a legjobban, Ferike?” – kérdezik a kiállítás megnyitóján a testben ifjú, látásban és lélekben millió éves festőt: „Az embereket! A füredi karnevált! És a Napocskát!” – s hosszú kezeivel a kép felé mutat.  Elfelejtjük ezt a látást. Hajlamosak vagyunk a felejtésre, annak elfelejtésére, ahogy talán valamennyien láttunk valaha, s ahogy látnunk kéne most is. Mert abban a látásban tényleg benne voltak a színek, az embereket szerettük igazán, ragyogott a Nap. Mind részesei voltunk a füredi karneválnak, amit Vollein Ferenc festett. – Weiner Sennyey Tibor írása egy balatonfüredi kiállításról és Vollein Ferenc képei Galériánkban.

Most, hogy itt üldögélek egy csopaki csárda teraszán komolyan elgondolkodom azon, hogy miért is élünk. Élünk nőért-férfiért, pénzért-hatalomért, hírnévért, szépségért, önmagunkért, másokért és másért, de vajon élünk-e az életért? És mi az, amit tényleg tudunk ebben az életben? - Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Mi pedig elgondolkodunk: ha már ennyire megengedő irodalmi közegben élünk, ahol bárki kedvére idézhet esztétikai céljainak megfelelően, Weiner Sennyey Tiborral a könyvhétre megjelentetjük a Fuharosokat saját nevünk alatt. De mivel lopott áruval nem szívesen ékeskedünk és kereskedünk, ezért inkább valami esterházyasabbat veszünk célba, talán a Semmi művészetet. Csakis azért, hogy olyan eszeveszetten posztmondernek legyünk, meg egyébként is unjuk már az egyetemen reánk tukmált hivatkozási kényszert, ezért ez egyszer istenigazából írók leszünk, jól bevált recept alapján. De majd amikor közeledik a siker, és a könyvhét szenzációjaként beharangozott kísérlet naggyá teszi nevünket, érződni fog, hogy ez semmi: bűvészet. - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Nem vallok be túl nagy titkot, ha elárulom, hogy legjobb barátaim valójában halott emberek. Holtak, akik valami különös oknál fogva itt felejtettek nekünk néhány gyöngyöt, rongyot, kacatot, s mi tűnődve nézzük különös emlékeit mások életének. Sokan szeretettel mutatnak rá, hogy nézd, ő is imádta a jó bort, vagy a tengerparti lovaglást, míg mások meg saját gyarlóságukra találnak önigazolást, hogy lám-lám, ő is megcsalta az asszonyt, vagy fogyasztott bódító szereket. Hamvas írja valahol, hogy szerinte valójában kétféle magatartás van: a templomrabló és a templomőriző. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele

„A pihimadarak szövetsége” címmel tartottak a Magyar Írószövetség EX-LIBRIS Könyvtárában felolvasást 2010. március 11-én, csütörtökön 18 órakor.  Az esten felolvasott lapunk szerkesztője Weiner Sennyey Tibor, továbbá Kiss Márta festő és Szarka Fedor Guidó festő, grafikus, előadóművész. Az est elején és végén Bach-darabokat játszott a Magyar Állami Operaház két csellistája Rönkös Ildikó és Karaszon Dénes. Az estről Csermák Zsuzsa készítette fotósorozatot itt megtekinthetik, továbbá magát az estet meghallgathatják. – A pihimadarak szövetsége fotók és hangfelvétel. 

"...én nem járok templomba vasárnap,
Nem kulcsolom kezeim imára,
Nem tanulom meg mi van a Bibliába’;
Hisz van nékem saját utam.
Tudom, hogy Jézus szeret engem,
Tán kicsit jobban ahogy kértem,
Csak lóbálom kezem vasárnaponként
Zerelda Lee kisboltjánál,
És imádkozok hozzá egy csokijézusért,
Hogy jobb legyen ez a nyár..."
- átirat egy Tom Waits dalra.

„Te, barátom, tudod mivel megy a BKV?” – kérdi a mosolygós fiatalember egy pesti presszóban a szomszéd asztalnál. „Na? Mivel?” – vigyorog rá vissza cimborája: „40 deka parizerrel!” – nagy röhögés, mire a cimbora integet, s azt mondja: „Nahát! Azt hittem telefonosdobozba rejtett milliókkal!” – újabb röhögés. Megiszom a kávém én is, sétálok a napsütésben, a vasárnapi Pesten, és azon gondolkodom, hogy ez a magyar humor már-már olyan, mint a magyar irodalom. Egyrészt ugye – ahogy a közhely mondja – „senki sem értheti a magyarokon kívül”, másrészt csak most van – de most aztán nagyon – jelentése és jelentősége.  – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

​​​​​​​Mielőtt valaki elmélyedne Békássy Ferenc írásaiban feltétlenül figyelmébe kell ajánlanunk – mintegy meditációs objektumként – kilenc képet, vagy a kilenc kép közül legalább párat. A képsorozat sorsa éppen olyan kalandos, mint a méltatlanul elfelejtett fiatal költőé, ezért érdemes keletkezésének inspiráló pillanatáról beszélni, majd a képek sorsáról, végül megtalálójának elévülhetetlen érdemeiről, ahogy kellő érzékenységgel a képek felől olvasta Békássy verseit, művészetét és életét. A képzőművészet és a muzeológia számára a sorozat tehát felfedeztetett már, mi semmi különöset nem teszünk most, csupán a Békássy világa felé közeledők és az irodalom számára is megmutatjuk őket. –  Részlet Weiner Sennyey Tibor Költő és huszár című tanulmányából.

Ez az a pont, amikor a nappaliban összegyűlnek a szereplők, és a nyomozó kifejti lépésről-lépésre mi történt, hogy kiről mi minden derült ki, s hogy ki volt a tettes. Ezek a legfeszültebb pillanatok. Itthon vagyok. Várok. Várakozásom minden perce évezredekre nyúlik ki, olyan vagyok, mint egy mosolygós detektív egy különleges ügyének utolsó fejezete előtt. Elmondom, miként történt, s hogyan zajlott ez a Békássy-ügy, én hogyan éltem meg, s milyen váratlan fordulatok voltak benne.