Visszanézek, Paszi orrhegyig mélyeszti belé a fogait. Arcán ugyanaz a sebzetlen kifejezés. Az állkapcsa szoros, egy pillanatra sem rezdül. Furcsa, de a lábam kezd el lüktetni.

A patakok végtelenek, Állam hegyén mélybe zuhannak.

Milyen hangja van az utolsó
kenetnek. Hát az elmének?
mikor valaki megőrül.

Zrínyi szobájában könyvek és fegyverek, mily dicső dolog így élni, s halni meg! Az asztalon maréknyi pergamen hever, a fal mentén pedig sok páncél és fegyver. Kint furcsa szél üvölt, az ég vörösben ég, tudom, ezer torok harsogja végzetét. Az ég színét a tűz és vére festi meg sok száz magyar vitéz kihunyó testinek. Azaz balhé van.

Vad, vérszívó gépek dübörögnek,
vaslelkű apagyilkos rokonok
habzó szájjal kiabálnak.

Valami görcsbe rántja az egész tested,
gerinced kicsavarodik, a csikket elejted,
ahogyan két hatalmas szárny tör elő
a lapockáid közül, végighasítva a bőrt,
húst tárva fel, alatta csontokat.

A fiatal nő elejétől fogva
mosolygott egy előre jól kitervelt,
mocskosul ádáz és tökéletes pózban.

Az aluljáró lépcsőjén köhög és köpköd, arcát nem éri fény. Galambok csipegetik a véres kenyérmorzsákat. Öltögeti rájuk a nyelvét, talán elszállnak. Tört szárnyakkal topognak. Káromkodik. Megint ráléptek. Aki éjszaka erre téved, nem veszi észre.

Késő délután Hitchcock madarai eltakarják az eget,
a lombkorona fekete tollai keskeny vonalakat
rajzolnak a kőre.

A szürke gránitot, melyből született, Szehel szigetének napégette szikláiból vágták III. Thotmesz uralkodásának kezdetén, mikor Hatsepszut úrnő lelke már megkezdte hosszú utazását az Alvilágba, a fáraó seregei pedig Meggidó felé vonultak.

a halál nem vihet el úgy.
kell a különbség az alvilágban,
szükség van valamire
ami jelzi:
vendégségbe megyek.

vannak öröktől fogva létező erdők is
magasodnak mint istenek a purgatóriumból

visszhangzik a júliusi eső,
a benne táncoló kacajjal.

Kezem már légyként dongja körbe
combköze összeszorított berkét.

Reggelente látom rajtad, hogy olyan vagy, mint a
századik alkalommal elszökő rab, kit estére
visszavisznek tömlöcébe.

Hallod? Hallom. Igen. Még azt az irtózatos hangsúlyt is hallom. Mert, képzeld, itt ülök melletted, mindössze fél méterre tőled. Sőt, az elmúlt egy órában is itt ültem veled, és legalább húsz alkalommal kezdtél mondatot úgy, hogy: hallod?

Felbolydult a bolygó;
égnek az erdőtüzek, és verik a hullámokat,
hogy kék-lila foltos köd lepje be a párát
a szemtükrödön.

szánkót akasszunk a szíveinkbe,
és madárrá változzunk,
csőrünkben elhozzuk a telet északról,
és elrejtsük az etetőkbe.

Az alkoholtól felbátorodva hajnal felé néhányan táncolni kezdtek a terem közepén. A szőke pultos lány szinte csalódottan tűrte, ahogy a férfi, aki eddig őt bámulta, most asztaltársaságával együtt nem tudta levenni a szemét a két ittas, mezítláb táncoló idegen nőről. Aznap nem is hagyott borravalót, és induláskor letörölte a rúzsfoltot, amit az idősebb nő hagyott az arcán.

megigazítja rajtam a kétségbeesést.
a karjával vesz méretet.