Beszélgetés a modern magyar vizuális költészetről képversek, lettrista és konkrét költemények, valamint versposzterek alapján.

egy pillanat és szétfeszül az ég
villám csapódik az angyalokba
szétszórják viaszos szárnyukkal
felszabadulásunk szegeit

mintha a múlt
a kisiklott szándék
a szentimentális útvesztő
célkitűzéseink közé tartozott volna

Maga még nem hallotta, hogy a huszadik század 1989-ben, egyik napról a másikra véget ért? – Véget? – bámult el Dongó Fabricius. – Hát akkor ez, ami most van, az micsoda? – Ez a senki ideje – mondta most már kissé idegesen az ápoló. (Orbán Ottó)

Hosszú utamon feladatom
egy volt (magam szabtam):
a szorongás klumpáját
lerúgni lábamról. Nem sikerült.

Messziről jövök. Fölöttem az ég,
ónszürke, ólmos felhőkbe veszve.
Gomolygó, vándor énem keresve
egyre hallom a távoli zenét.

A férfi lélek – megfelelő lelkeket keres. Nem poligám, semmiféle „-gám”, csak úgy van. Engedi, hogy legyenek meg a dolgok. Erős, az európai kultúra által rá rótt lelkifurdalással persze.

Lennék inkább takarító, fényesre nyalnám a padlót,
Isten, mikor ideköpött, mind a két szemére vak volt.

A kert összedűlt, de
a kapu nem. Marad
még épp elég idő.

– Látjátok? Az egyensúly – mondja a Halisten.
– Ez hogy lehet? – kérdezi a fiú. – Én nehezebb vagyok nála.
– Ez a mérleg csak a szív súlyát méri – feleli a Halisten.

A lapból kinő egy szó-növény, fehér üvegből egy kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben, megépül egy térbeli mondat.

Fájt, mikor nőtt a csont;
fák borulnak a méltóságos kékre,
levegőn átküldött ívek alatt szívünk
porhad az eső szemében.

Október 22., szerda este 8 óra – Évadkezdés – kéziratbörze és felolvasás – beszélgetés az élő irodalom állapotáról és intézményeiről.

Egy magas, mészfehér toronyban lakom.
Lent, az udvar sarkában néhány
nagyobb fehér kő. Lefelé nézek.

a gondolatokat megtanítottam már
hogyan ne féljenek a repüléstől

sprőd a szobornő jó de mégsem az
jó azonban nem finom
most ledöntöd

a háziasszony unalmában
logikatanárt csinál

Szoríts a jelenre fátylat,
s engedd, hogy a földre csöpögjön,
amit a szövet nem tud magába szívni.

Hirtelen tört ránk az októberi este.
Valahol túl hosszan füttyent egy vonat.
Fürdőszobánk ajtaja megint kitárva,
s te kedvtelve nézed ingóságomat.

Márpedig aki gyors az élőbb
szabadulj meg
ettől szabadulj ki