Hosszú az út Galileából a sivatagba.
Még hosszabb az út a tudatlanságtól
a mindentudásig. A leghosszabb
a békés közepességtől az idegesítő, zseniális,
sírnivaló, csodálatos megváltásig.

Az én horizontomban
A föld már nem ér össze az éggel

Röpködhetnek-e innen stockholmi széles
ágyad fölé lepkék?;
püspöklilák, sárgák, feketék
és színükkel színtelenül káprázatosak?;
elrepdesve, amivel csak
alszol.

A sors ökölbe szorult óhaj.
Villámlás lecsukódó szemben.
Cél felé süllyedő hajóraj.
Könnyű érintés a lehetetlenben.

Ám ne félj,
ha ébredsz, igézz –
hisz’ a kétség lüktetése
a rezgőpázsit, a hullámtaréj

Volt akkor Julius (most meg van November),
midőn megláttalak, Igaz Magyar Ember!
Megkönnyezted sok szép Nemzeti Versemet,
nagyon is becsültél, egyedül engemet

Tudunk már mindent, azt is, mi fölös.
Legesleginkább: ízlés a becsület.
Zöldell a szemben az alkonyló vörös.
Sorsod félárú gyermekmenü lett.

Még hatodik születésnapom előtt
végére értem az ABC-nek, a mama minden este
megtanított egy-egy betűt. Hatalmas felfedezés volt,
hogy a számból kijövő hangokat lerajzolhatom.

Szeretném hinni, hogy amíg élek, ragaszkodni fogok az eszményeimhez. De hogy a jövő generációnak is legyenek céljai és eszményei, ahhoz a politika ereje és akarata kell. Ahhoz a család gyönge. Még a nagyon erős család is.

a rendszeres szokásokhoz igazodva
az itt jelen lévő halottat
cselekvésképtelenné nyilvánítom

itt van indulásod és érkezésed is itt ahol ruhád és a fák levele válladról
ahol a reggel darázskőfeje miként a béke mellemre szédül
laza hajadban kisimulnak a percek erkélyed fodrában a változás öröme szerterepül

Úszik a tenger nyakában a jegesmedvével,
Úszik a föld nyakában a tengerrel,
Úszik a galaxis nyakában a Földdel,
Úszik a mindenség nyakában a galaxissal.

megint összecserélték a napokat
arra sem volt erőm, hogy megnézzem
az augusztusi csillaghullást

Fejemben gyötrő gombolyag van,
gubancos, kibogozhatatlan,
Elmémben arcod kifakult.

Így aztán érthető:
átevez rajtam ő
mint nyitott ablakon.

Arany Ágnes, Bogdán László, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Farkas Árpád, Géczi János, György Attila, Kemény Tamás, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Makkai Ádám köszöntik a hatvanéves költőt.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

Ott a megváltás, azon a villogó kijelzőn, hamarosan eljön az ő idejük. Akkor mehetnek a hivatalnokhoz kérdezni, felháborodni, izzadni. Én is ezt teszem, nem tehetek mást. Ha arra gondolok, hogy író lévén Kínában az első rendbe tartoztam valaha, elmosolyodom.

a béke presszóban ülök keszthelyen
akár egy jövet-menet
hallgatom a minit
és természetesnek veszem
ezerkilencszázhetvenet

fényességbe törő omlás,
hát hallgass, csak hallgass,
fekete evezők kísértik árnyukat