Az Irodalmi Jelen szerzői, jelenlegi és egykori szerkesztői március 14-én fontos állami kitűntetéseket kaptak. Korábbi, lapunkban megjelent verseikkel, rövidprózáikkal és más anyagokkal ünnepeljük őket. Hamarosan mindeniküktől új műveket is olvashatnak az Irodalmi Jelenen! 

A tulaj nyáron egy cirkuszi kocsiban lakik a telek végén, nem zavarják egymást, segítőkész, egyedül a macskája, Jucika ragaszkodik a ház előtti padhoz meg a hintaágyhoz, mikor hova süt jobban a nap. Tarka, öreg jószág, nehezen mozog már, enni is inkább csak nedves tápot – a maradék fogainak már puha étel kell. Akár anya, gondolta. Bori néninek is inkább fagylalt kellett már, mint nápolyi, krokett vagy sült krumpli.

Talán magamat is meg akartam győzni, hogy nem az oroszok felelősek az egészért, és ezért kerestem az orosz kultúra értékeit? Ezért kezdtem balettelőadásokra járni? A balett a tiszta testbeszéd, semmi duma, csak mozdulatok, de ezek a mozdulatok mindent elmondanak... Vajon minden mozdulat ki van már találva? Vagy vannak olyan rejtett gesztusok, mimikák, lépések, amelyekre rá kellene lelnünk?

Szent Antal havából áthajló: tőrőlmetszett, február elején rügyező remete-fák suttogtak az elhagyott présház kőfalaihoz közeledve… Ó, a sebzett, gézrétegekkel bebugyolált, begombázott fák (óriási, talált fakanállal átkavart) dombjairól félholtra dermedt csigák énekeltek a rizlingmámor-fényes éjszaka csillag-porcai felé…

− Írül! Végre valami eredeti írül! Az angol mindenesetre egyszerűbb. De ha angolul beszélnek, mi a fenének hívják taoiseachnak?
– A függetlenségük hangsúlyozása miatt. Felolvasom, szintén Wikipédia: „Az írek nem használják az angol prime minister kifejezést a miniszterelnökre, mert annak olyan íze van, mintha angol miniszterelnökük lenne. Helyette az ír nyelvű taoiseach szó jelöli az ír miniszterelnököt. A taoiseach megjelölésnek finom iróniája, hogy a szó klánfőnököt jelent írül, a miniszterelnök-helyettesre használt tanaiste pedig klánfőnök-helyettest.”

Feri bácsi idős korára megszokta Kuharszki hímlőhegektől barázdált ábrázatát, nyúlszájára kikönyöklő lapátfogait, sőt, időnként kifejezetten szépnek látta őt. Gyermeteg példabeszédeiben kezdte felfedezni a bölcsesség magvait, különös szokásaiban, a falon mászásban és a könyvevésben a teremtő szellem gyengéd szarkazmusát. Elvégre nem mindenki rendelkezik hús-vér őrangyallal, az ilyesmit meg kell becsülni.

Nyolc milliárd emberből ötmilliárd távol él a természettől. A fehér ember minden igényt megnövesztett. Rengeteget dolgozik, hogy túlzott igényeit kielégítse. A farkas nem megy a Lidlbe. Neki anélkül is enni kell. Egyedül az ember fizet azért, hogy a Földön élhessen, miközben egyedül nála nem működik a természetes szelekció, amit, ha az emberre kezdesz lefordítani, te vagy a legrosszabb. Beteg géneket segítünk át, ezért degenerálódunk. Embernél csúnyán hangzik, állatnál elviseljük.

Hiszen a szag vagy egy, vagy számos. És ha egy, akkor egyazon test szagának önmagával való azonosságában egy, vagy a minden testekben közös nyirok szagának önmagával való azonosságában egy. És ha számos, hát Wurm számára mégis egy. Egy az összehasonlíthatóság hiányában, az érzékelésnek vagy az emlékezésnek tökéletlensége végett.

Öcsi egyedül lakik a nagy házban, ahol sok szoba van, valamikor, hajdanán öt testvér élt benne, némelyik házastársával és gyerekeivel együtt, a ház tele volt élettel. Mára csak az öreg bútorok maradtak. Az egyik néni szobájában élire fésült ósdi szőnyeg, rojtjai úgy álnak, mint a kerítés oszlopai, rajta lehangolt zongora. Nem fűt csak egy szobát, abban sincs több télen tizenhat foknál.

Egy női kéz hanyag mozdulata által pedig, a félhomályban – az alul exponált időkeretben – méregzöld kristálygyűrű villant… Ráadásul (hogy a képzavar élénkebben pezsegjen): ezen jeleneteket még az előző napokban Pesten láttam meg (éber-álmodtam) kávézás közben… – közvetítette a leíró narrátora…

Számos vásárló értetlenkedett, hogy a vörös vándorzászlóval kitüntetett vállalat miért költött pénzt a drága fényképekre. Példának okáért Szabó Magdikát minek mutogatják a falon. Hiánygazdaságban élnek, és a kereskedelmi forgalom számára nyitva álló üzlethelyiségben nem életérzésre, hanem Zsigulira vágynak.

Mindenkinek azt mondta, hogy a fővárosba ment tanulni. Égett az arca a hazugságtól, de a szégyent se tudta volna elviselni. Nem sokkal utána felvonatozott Pestre, még az állomáson feladott egy borítékot, magának címezte, szépen látszott a bélyegző. Az öreg postás meg, amilyen pletykás volt, mindenkinek elmesélte, hogy szép vastag levelet kapott a lányától.

Szólok a Papának, hogy várjon meg, elmegyek a bokrok mögé pisilni. De olyat látok a bokrok mögött, hogy sikítok. A Papa odasiet, nézi ő is, amit én: a kitátott szájú német juhászt. A két első lába a levegőben, a hátsók a gödör felett lógnak. A nyakán kötél, a kötél lelóg, a kutyával együtt egy vastag faágról.

Úgy éreztem: nem bírom tovább, és elhatároztam, hogy – akármennyire veszélyesnek tűnik – kihúzódok a jobb szélső sávba. Lehet, hogy be kell tolakodnom két autó közé. Lehet, hogy nem fog menni koccanás nélkül. De már nem érdekelt. Indexeltem jobbra. Azaz csak indexeltem volna, csakhogy az irányjelző karja nem mozdult. Elszántam magam arra, hogy jelzés nélkül, egyszerűen kihúzódom. De a kormány sem mozdult.

Ment az üzlet, dőlt a pénz, jól éltünk. Politikus voltam és elintéző ember, mindenfelől fizettek a szolgálataimért, így a házam is felépült a szikla tetején, gyönyörű onnan a kilátás. Engem aztán nem érdekelt, hogy természetvédelmi területen van, nekem ne mondja senki, mit szabad és mit nem. Csak benyújtottam a törvénymódosítást, és jöhettek a kőművesek, már az utat is leaszfaltozták.

MuZeusz! Az árkádok alatti szegletben egy rózsaszín pötty kuporog. Vacog és zokog… Szellőzmények, szellőző mémek, légcsavar, hónalj-huzat, arc-gázok és máj-zsák mumpsz, felhővé pumpált púp (pop-artos), hártyás mártás, romlott omlett, rókák rolleren, óvszer és ostya-rost, jaj, fültőmirigy-gyulladás, ó, krómozott könnyzacskó…

Július 30-án estére Bem mintegy 3000 főre fogyatkozott seregével Székelykeresztúrra érkezett. A főhadiszállást a település szélén egy kis zsúpfedeles házban rendezték be. A tábornok itt tartott utolsó eligazítást vezérkarának. Miután a tiszt urak visszavonultak, Bem kettesben maradt segédtisztjével, Petőfivel. A távozók után becsapódó ajtó szelétől az asztalon álló gyertya fellobbant, majd kialudt. Bem kiszólt az ajtón, mire megjelent a háziasszony, morgott valamit az istenverte huzatról, újra világot gyújtott, majd szó nélkül távozott. Csend volt.

Margita fiatalabb korában a falubéliekkel együtt busszal járt dolgozni Záhonyba. Mezőgazdasági munkát végeztek; paprikát szedtek, a borsót, epret, málnát, idény szerint ládákba rakták, nyár derekán letörték a kukoricát; télen pihentek, és, ha nem esett, a saját házon javítgattak, vagy elszegődtek módosabb házakhoz takarítani.

Megjött a busz. Tizenegyes. Ő is mindig ezzel járt, háztól házig visz. Már nem jön. Én megyek. Még égtek az utcai lámpák, megvilágították a ház előtt parkoló autók szélvédőit, mikor egy piros Skoda alól nyávogva előmászott egy öreg kóbor macska. Nem sok fogalma volt már a világról, mégis a lábamhoz dörgölőzött, közben puporította a hátát, farka az égnek meredt.

Határozott léptekkel vonulunk ki az udvarra a hajnali félhomályban lapuló disznóólhoz. Az após kezéből kötél csüng, szeméből szomorúság. A tragédiát megorrontó jószág éktelen visítozásba kezd, kirohan. Disznószemeivel mintha kérdőn, sőt vádlón nézne az apósra, aki szégyenében beszalad a házba. Mi meg hárman a megrémült állatra vetjük magunkat, lekapjuk a négy körméről.