2003-ban született Győrben. Jelenleg végzős a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, célja a Corvinus Egyetem gazdaságinformatikai szakja. Ez az első publikációja.

Nem beszéltünk egy nyelvet. Mármint szó szerint. Nem a legcsodásabb felállás, ha az ember a saját unokatestvérével akar diskurálni.

Kiskőrös népe akkor már napok óta a jelekről suttogott. Hogy pontosan miféle jelekről, azt persze nem tudhatjuk, de hogy jeleknek lenniük kellett, az bizonyos. A nagy emberek születését mindig égi jelek előlegezik meg. Kiskőrös babonára fogékony lakói pedig mindenképpen felismerték ezeket a jeleket, ha nem is tudták maradéktalanul értékükön kezelni őket, és erősen megoszlottak a vélemények az üzenetüket illetőleg.

„Egy zöldre festett kétszárnyú ajtó vezet a harmadikon a gangra. Nagyot nyikordult a jobb szárny, mikor megtoltam, hogy már csak azt a néhány métert kelljen megtenni az ajtóig. Ott is álltam egy kicsit, talán arra várva, hogy észrevegyenek. Hogy szinte magától értelmetlenné váljon a kis akcióm, ami egyre inkább a szánalommal vegyes viszolygás érzését kezdte ölteni bennem.” – Részlet Szöllősi Mátyás készülő regényéből.

A Balaton valamikor sokkal többet jelentett egyszerű hazai nyaralóhelynél: itt találkozhattak nyáron tömegesen keleti és nyugati turisták, amire a vasfüggöny világában máshol, máskor nemigen adódott alkalom. Kiss Noémi novelláskötete hamis nosztalgiától mentesen tárja fel régi nyarak emlékeit, tanulságait. – Az idei tomboló nyárban Pusztai Ilona faggatta az írót kötete hátteréről és külföldi fogadtatásáról.

Mandics György és Szergej Pantsirev új köteteit ismerhették meg az érdeklődök az Országos Idegennyelvű Könyvtár nyári estjén, amely a barátságok jegyében telt. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában megjelent művek egy sorsfordító időszak lenyomatai.

„A szerző nem engedi meg magának a csapongást és a felesleges szószaporítást: csak a lényegre szorítkozik. Dinamikusan építi fel világát, az élénk, vad piktúrák membránján átszűrődő érzelmek pedig láttatják a háttérmotivációkat. Nem finomkodik, ám mindezt anélkül teszi, hogy öncélúvá válna. Bizarr képei, váratlan fordulatai egy abszurd világra rímelnek.”

Nem az a típusú író, aki elbújna az élet elől – kevés olyan tűzfészek van a földön, amelyet ne járt volna meg haditudósítóként, újságíróként. Az élmények idővel szépirodalommá érnek, az utóbbi időben leginkább prózákká, de Jászberényi Sándor a versírást sem hagyta el. És immár „nyugati történeteket” is olvashatunk tőle, legutóbbi elbeszéléskötetének alcíme szerint. – Az alkotóval többek között valóság, előítéletek, mitológia és írás viszonyáról beszélgettünk, és arról is, mit tesz a „felhajtás” az íróval.

„Éjszaka értünk oda. A város sötétben állt, a külváros kiégett épületeit tüzek fényei világították meg, lázadók melegedtek körülöttük a fagyos éjszakában.
A főtéren napszaktól függetlenül tömeg volt. Néha a levegőbe lőttek a fegyveres férfiak, amikor hírek érkeztek a harcokból. Ha jó hírek, azért, ha rossz hírek, akkor azért.” – Jászberényi Sándor novellája.

Szeged szülötte, a város szinte minden művében megjelenik. Írói horizontja azonban lefegyverzően tágas: olyan otthonosan közlekedik századok és helyszínek között, mintha minden korban maga is élt és járt volna, beleértve a jövőt is. – Bene Zoltánnal a Szeged–Budapest térkoordinátákon át levélben beszélgettünk humanizmusról, történelmi regényről, szegediségről és az íróban lakozó különféle lényekről.