-
Irodalmi Jelen
Tömegből kiragyogó arcok – Ünnepi Könyvhét, péntek
Pénteken a Vörösmarty téren hol eső szaporázta, napernyők és esernyők alá kergetve a látogatókat, hol az előbújó nap melege miatt kellett behúzódni valami fedezékbe. Az Irodalmi Jelen csapata azonban az időjárással dacolva rótta a teret kamerával, mikrofonnal és fényképezőgéppel, hogy elcsípje az arcok forgatagában az olvasók kedves ismerőseit. Ferdinandy György, Konrad Sutarski, Nádasdy Ádám, Oravecz Imre, Röhrig Géza, Szőcs Géza – hogy csak néhány nevet említsünk a pénteki dedikálók névsorából. Beszéljenek a képek!
-
Irodalmi Jelen
„Életre-halálra olvasni” – Ünnepi Könyvhét, nyitónap
Esterházy Péter nyitotta meg a 87. Ünnepi Könyvhetet egy szélben dülöngélő napernyő alatt. Idén először nem áll színpad az Oroszlános Kútnál, az író a kútlépcső tetején beszélt, de természetesen a mostani Könyvhetet is tarkítják majd a színpadi műsorok, csak épp a Vörösmarty-szobornál. A PIM-ben a Szép Magyar Könyv és az Év Gyermekkönyve Díjakat adták át. – Képes beszámolónk az első könyvheti napról.
-
Irodalmi Jelen
Mi lesz veled, JAK?
Megszűnés fenyegeti az egyik legrégibb írószervezetet. Rosszabb forgatókönyv esetén a József Attila Körrel együtt eltűnnének a JAK Füzetek, az alkotói csereprogramok, a műfordító tábor és a fiatalok számos bemutatkozási lehetősége. A szervezet sajtótájékoztatóján Gaborják Ádám és Kassai Zsigmond vázolták a jelen (vész)helyzetet.
-
Irodalmi Jelen
Egyfajta visszatérés vágya munkál bennem
Vesztergom Andrea bravúrosan bánik a kötött formával, leheletfinom költői képei, szokatlan, újszerű fogalmai, jelzői arra késztetik az olvasót, hogy a Szünet a semmiben című verseskötetét – amelyért Irodalmi Jelen költészeti díjjal tüntették ki az idei Ünnepi Könyvhéten – újra és újra fellapozza.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen díjátadója az Ünnepi Könyvhéten
Szerkesztőségünk az Ünnepi Könyvhét alkalmából idén is átadja vers, próza és esszé kategóriában kiválasztott szerzőinek az Irodalmi Jelen-díjakat. Az elismeréseket Böszörményi Zoltán főszerkesztő nyújtja át az alkotóknak.
-
Irodalmi Jelen
Az Einstein-Rosen híd alatt – Szokolay Zoltán versei
A szerelem
óvatosan lép a házba,
idegen férfi sötét bútorai közé,
látszik, hogy nem ismeri a járást,
hosszú hajával takarja hátán a szárnycsonkokat,
fehér bőrpántos szandálját kezébe véve,
mezítláb halad a márványlapokon -
Jack London: A Zubony. A csillagok vándora
Jack London A Zubony. A csillagok vándora című műve Gergely Zsuzsa fordításában a 87. Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában.
-
Irodalmi Jelen
„Az identitások folyton újrakonstruálják magukat”
Mindössze húszéves, és már megjelenik első könyve a 87. Ünnepi Könyvhétre. Purosz Leonidaszt A városnak meg kell épülnie című kötetéről, a slam poetry és a vers viszonyáról, irodalmi előképekről kérdezte B. Zetas Péter.
-
Irodalmi Jelen
Purosz Leonidasz – A városnak meg kell épülnie
Purosz Leonidasz A városnak meg kell épülnie című kötete a 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a FISZ Könyvek gondozásában. A kötet néhány versét ajánljuk olvasóink figyelmébe.
-
Irodalmi Jelen
Persányi Norina: Tanulság nélkül
„A férfi felajánlja, aludjanak náluk, van egy vendégszobájuk külön vendégfürdőszobával. Nemrég építtették, teszi hozzá büszkén. Gyula és Sacka ellenkeznek, nekik holnap dolgozni kell, mondogatják.” – Persányi Norina novellája.
-
Irodalmi Jelen
Lengyel lélek Némethonban
Drezdai városképek peregtek a vetítőn Peter Gehrisch budapesti költői estjén az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, de a költő szülővárosa versben és a kötetlen beszélgetés során is megelevenedett. A vendéggel Csisztay Gizella beszélgetett lengyelül, verseit magyarul a fordító, Mandics György szólaltatta meg.
-
Irodalmi Jelen
A Káosz bújócskát játszik velem – Peter Gehrisch versei Mandics György fordításában
Világ-
Megálló és úszó-
Öv
A sötétben -
Irodalmi Jelen
„Megteremteni az aha-élményt az olvasóban”
A kortárs líra figyelemre méltó alkotója, Szabó Márton István Másodlagos kötések című első kötetét az idei Könyvfesztiválra jelentette meg a Jelenkor Kiadó. A fiatal költő, slammer és formatervező két éve verslemezzel is debütált, amelynek háromszáz példánya már az első nap elkelt – B. Zetas Péter interjúja.
-
Simon Adri
Nehézségi erők – Simon Adri versei
nem történhetne meg ott sem, a Holdon, hogy egy
végeláthatatlan, kietlen, hanghullámokat sem továbbító,
csak a fénnyel szemben tehetetlen, mínusz 273 fokos,
azonnal ölő világegyetembe kiszálljunk a vonzásköréből. -
Irodalmi Jelen
A kolozsvári mesélő – 100 éve született Méhes György
Munkássága a polgári irodalom szerves része, hidat képezett Kolozsvár és Budapest között – hangsúlyozták az előadók Méhes György születésének századik évfordulóján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett ünnepségen. Nagy Levente, az író unokája bejelentette a Méhes György Alapítvány létrejöttét, amely az írói hagyaték ápolását és a fiatal szerzők támogatását hivatott elősegíteni 100 millió forintos hozzájárulással.
-
Irodalmi Jelen
Szabadság, humor és szakralitás – Nyolcvanéves lenne Orbán Ottó
Egyedi, besorolhatatlan, de generációkon át ható költészet az övé – többek között ebben is egyetértettek az Orbán Ottó-emlékest közreműködői a PIM, a DIA és a Magvető Kiadó közös rendezvényén, melyen a költő születésének 80. évfordulójára emlékeztek.
-
Irodalmi Jelen
Sok nem irodalmárt hidegen hagy a kortárs irodalom
„Az írás izgalmas dolog, sokat foglalkoztat és hosszú időszakokra nem hagy nyugton” – Hegedüs Benjámin Jutassal, a friss Málik Roland-díjas költővel a pályakezdésről, a Deákpoézisről, Sárvárról, a díj névadójáról beszélgetett Ayhan Gökhan.
-
Irodalmi Jelen
Spiró és a negatív szabadság
Könnyen összevész bárkivel, gyakran emlegeti magával kapcsolatban a tehetségtelenséget, a színház világában kint is van és bent is, semmiféle esztétikai irányzathoz nem köti magát – mégis az egyik legsikeresebb kortárs írónk. Az „Előhívás estjén” Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs ezúttal Jámbor Judit Amíg játszol – Beszélgetés Spiró Györggyel című könyvét elemezték a Nyitott Műhelyben.
-
Irodalmi Jelen
A megújuló verskikötő
Harmadik korszakába lépett a népszerű költészeti tehetséggondozó műhely, a dokk.hu. Az új főszerkesztő részvételével csak úgy repkedtek az ötletek a portál megújításával kapcsolatban, az „email-magánklinikától” a költői sarokszobáig. A pergő felolvasások mellett végül egy eredeti török dal is felcsendült.
-
Irodalmi Jelen
„Olyan könyvet akartam írni, amiben lőnek”
Erdélyi betyárok, cigánygettó, bandavezérek és gonosz üldözőik: Románia 1945 és 1989 közötti időszakába kalauzol bennünket Szabó Róbert Csaba új, Alakváltók című regénye, amelyet Budapesten, az Írók Boltjában mutattak be. – Szarka Károly tudósítása.