Kis Gábor - Lisztből szerelmet

Horváth Zoltán - Szellem

Kiss Eszter - Mindennapos opusz

 
Juhász Éva - Szájber Pista naplójából

Csák Szabolcs - „Zene? Az enyém?” pályázat 3. helyezett, próza

Tóth Bernadett - „Zene? Az enyém? pályázat” 3. helyezett vers kategóriában

Balogh Eszter Edit - „Zene? Az enyém?” pályázat 3. helyezett, próza

Csáki Szilvia - „Zene? Az enyém?” pályázat 2. helyezett, vers
 

 
Kósi Zsolt - „Zene? Az enyém?” pályázat 2. helyezett, próza
 
 

Hegedűs Gabriella - „Zene? Az enyém?” pályázat 2. helyezett, próza

Katona Júlia - „Zene? Az enyém?” pályázat 1. helyezett, vers

Bujáki Márton - „Zene? Az enyém?” pályázat 1. helyezett, próza

 „Zene? Az enyém?” címmel hirdetett a Nők Lapja és az Irodalmi Jelen közös pályázatot egyetemistáknak és főiskolásoknak 2010-ben. Összeállításunkban olvashatják a díjazott és dícséretben részesült pályaműveket, a zsűri értékelését.

2./ Csak az alig hallgatott műsoridőkben kerülhet irodalmi, művészeti, kulturális műsorok adásba. A hallgatott időkben csak a politikai újságírók által gyártott úgynevezett kultúrpolitika kerülhet be. 

  
Tudósításféle Centauri Kút a Nap alatt című novellájából készül film bemutatójáról - Boldog Zoltán és Weiner Sennyey Tibor írása
 

Onagy Zoltán: Sötétkapu
PANASZ A SZABADSÁGRÓL – BALASKÓ JENŐ – versek 1958–1988
 

A kocsma szó sok ember fejében olyan társításokat szül, mint duhajkodás, hangos zene, füst és tömérdek mennyiségű alkohol fogyasztása. Ám kevesen tudják, hogy sokszor a „kocsma” ihletforrásként szolgált és szolgál művészek, írók számára. Izgalmas beszélgetések, magasröptű viták helyszíne volt. Kolozsvár a rendszerváltás után nemcsak politikai, közigazgatási, társadalmi, kulturális téren alakult át, hanem kocsmák tekintetében is előrukkolt néhány újdonsággal: megteremtette az úgynevezett kultúrkocsma kultuszt.
A kultúrkocsma olyan lokál, ahol a vendégek könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, koncertek, filmklubok mellett szórakozhatnak, ismerkedhetnek, köthetnek barátságokat.
Kolozsváron több ilyen jellegű lokál is van, a kilencvenes évektől napjainkig nagyon gazdag palettát mutat ilyen téren a kincses város.

Tüntető tömeg vagyok. Megállás nélkül, teljes testsúllyal és erőbedobással. Szüntelen háborgó tömeg vagyok, itt, kint, a zöldellő és sárgálló és barnálló erdő talaján, itt tiltakozom a zöldülés, sárgulás, barnulás ellen, egész lényemmel, minden eszközömmel, akarva és akaratlan, folyton csak tüntetek a színek kavargó rendje ellen, és fel vagyok rajta háborodva. - Terdik Roland 38. Tokaji Írótáborban felolvasott két kisprózája.

 
"Noémi, több mint egy hete értesültem halálod híréről. Azóta mindig derűs arcod mint mosolygó emotikon tükröződik vissza rám szinte mindenhonnan, a reggeli kávékból, a vonatok ablakáról, az útszéli lámpák fényéből, sőt e fekete klaviatúráról is. A miértekbe forduló emlékek – úgy, mint egykor Krúdy hárfája az ausztrál éjszakát – zengik át zavarodott nappalaim, és különös, bizony különös nyár-éjszakáim" - Jancsó Noémire (1988-2010) emlékszik írásában Pongrácz Balázs.
 

Néhány nap múlva rogyadozni kezdtek a házak. A jó öreg, télen meleg, nyáron hűs vályog megadta magát a víznek. Előbb karnyi vastag repedések futottak végig rajta, majd beszakadt a tető, dőlt, omlott a fal, peregtek a cserepek, és vége volt. Ezt már madártávlatból, egy katonai helikopterről néztük végig. – Nagy Zsófia megdöbbentő riportja az irodalom és a valóság határain túlról, a jelen keretein belül küzdésről és összefogásról