1919 elején a bajai kórházban gyógykezelik, de lelép; július 22-én gyereke szeme láttára revolverlövésekkel megöli feleségét, megmérgezi magát és felvágja ereit. A szabadkai kórházból újra szökik, a budapesti Moravcsik-klinikára menne, de a jugoszláv határőrök feltartóztatják. Csáth ekkor halálos dózist vesz be, sikerül megmérgeznie magát. 32 éves. Ez van. Senki nem jön kész recepttel a világra. A tehetség és a zsenialitás ugyan útlevél a Parnasszusra, a boldogság birodalmába nem feltétlenül. Pedig, ha titkon is, mindannyian afelé vennénk az irányt.

Láthatóan (és érthetően) Gyergyai is eltűnődik azon, hogyan történik a világban, hogyan Magyarországon. Miképpen választja le magáról a magasirodalom az alacsonyirodalmat, a lektűrt, a detektívregényt, és mi felé tart, ha így marad. Mi a trükkje, hogy a franciáknál így is lehet. Gyergyai se tudta, én se tudom, nyilván a franciák se tudják. Egyszerűen így alakult. Történelmileg.

Rideg persze nem hülye, ha már úgy történt, ahogy, nem rakja nyakára a hurkot önként és dalolva. Mindent elvégez, mindent elvállal, amivel a hatalom megbízza. Katonatiszt egy időben. Ő is, mint mindenki, akinek kötelező, írja termelési regényeit (Örkény is írja, Németh László nemkülönben a termelési drámát 1961-ben(!), Utazás címmel).

Hogy halála után ilyen sokkal mit üzen, ha egyáltalán léteznek írói üzenetek (a névrokon Nagy Lászlóé kivételével, aki valóban üzen feketén-fehéren, Tavasz-képernyőről: „Ha van emberi arcuk, akkor csókoltatom őket!”), tehát, ha B. Nagy mond valamit, nem kérdés, a következőket mondja: „Törtetőket, önjelölt zsenit, selyeminges pojácát, felcsillagzott fingocskát leszarni. Végezd a munkád, végezd el a napi feladatod, mert soha nem tudni, milyen rövid az idő.” És jó, ha ehhez tartjuk magunkat.

Azután könyvek. Négy kötete jelent meg, és egy színpadi meseköltemény. Azután hivatal, azután eltűnt a hivatali süllyesztőben. Jó író. Hogy hivatalnoknak milyen, nem tudhatni, de a cigányok mai helyzetét látva, nem zavarhatott sok vizet. Senki nem gondolja, hogy összeegyeztethető egyszerre politikusnak lenni, politikusi pénzekből jól élni, és mellette hajnalban kelni, indítani az agyat, rojtosra üli a segget a számítógép mellett.

Blazírt, szürke, dísztelen, szociografikus. Ilyen író is van.
Pontos, éles, tömör, kíméletlen novellái mestermunkák.
Sokat ír. De – minthogy nem szívesen olvasunk blazírt, dísztelen, rosszkedvű, savanyú képű írót –, ma leginkább a Képtelen természetrajz című parádés gyűjtemény okán ismerjük.

Zárójelben, de mert fontos tényező a nagyregény életében, megjegyzendő: az 1922-ben megjelent Ulyssest a nép jóerkölcsére veszettül vigyázó hatóság 1936-ig, tehát 14 évig betiltotta az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, ami feltétlenül jó reklám, Joyce maga sem találhatott volna ki hatékonyabbat. És az is megjegyzendő az elkeseredés szélén botladozó kezdő írók számára, hogy 1907-től huszonkét kiadó utasította vissza a Dublini embereket, míg végre 1914-ben Dublinban megjelent. Normális író a hatodiknál kételékedni kezd tehetségében, szemétkosárba vágja a kötetet.

Mindemellett Komjáthyt, aki 1880-tól balassagyarmati tanár, leveri a szerelmi balsors. Beleszeret egyik tanítvány leánykájába, aki viszontszereti. Ez a XIX. században se megfelelő ajánlólevél, erkölcstelenség címén kirúgják, száműzik. 1887-től, hogy az élet kerekebb legyen, német nyelvet tanít a színszlovák Szenicen. Itt írja meg Balassagyarmattól búcsúzva Búcsú Abderától című versét. Abdera ókori trákiai város. Az abderaiak a szülőföldjére hazalátogató Demokritoszt kinevették és bolondnak tartották. Az odalátogató Euripidészt pedig meg akarták verni. Abdera az önnön stipiditásában sülő-fővő, elégedett magyar kisváros megfelelője.

A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben minden fiatal költő nagylászlóul akart, vagy szeretett volna írni. A kor másik hasonló költőóriása – Juhász Ferenc – követhetetlen, másolhatatlan, azonnal felismerhető. Akiben motozott némi versfaragó haljam (és kiben nem motozott, költőnek rang volt lenni akkoriban), és Nagy Lászlót olvasott, minden korábbi epigon-változatot, kísérletet eltúrt, mint az S100-as. Maradt a tiszta, letarolt, csábítóan követhetőnek látszó Nagy László hatás. És a csapda bezárult. A kerek, acélosan gömbölyű, légiesen könnyed, gondosan kimunkált versek csapdájába a dilettáns beragadt, a tehetség türelmesen beépítette eszközkészletébe, ami beépíthető, és úszott tovább a korabeli versek tengerében, újabb használható költői metódus után kutatva.

Arról se beszélünk, mi van, ha megéri a Horthy-évtizedeket. Sőt. Mi akkor, ha megéri Rákosit, Kádárt, ha netán Aczél elvtárs érzi magát felelősnek versei minőségéről dönteni. Megeshetett volna ez a szörnyűség, hiszen 1977-ben töltötte volna a százat. Nem beszélünk erről sem. Minek. Nem érte meg.

​​​​​​​Az Egy korty tenger + ezt miért nem így, azt miér úgy – összenőve.
Minthogy Fekete Gyula rádiós hangként kerül adatrögzítésre, később, sokkal később csúszik össze a harcos íróval, a könyveivel, a regényeiből készült filmekkel, ráadásul Az orvos halála is így jár, pedig statisztálok, mert a közeli vasútállomás óriás hársai alatt forgatják bizonyos jeleneteit, és pedig az az író is ott téblábol és unatkozik a forgatásokon.

Aligha nyerő szöveg a hidegháború idején. De maradjunk ennyiben. Ha olvasni akarunk, ha a gyerekek vagy az unokák kezébe akarunk nyomni Fekete Istvánt, tegyük meg, felejtsük el a politikus agyatlanságokat.

​​​​​​​Aki esetleg megzavarodik a politika (bármilyen politika) verbális önelégültségétől, tombolásától, kerítse elő A toronyőr visszapillant című gyűjteményét, hogy értse, mi van. Mindig mi van. "Szépen élni mostanában nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Szépen meghalni néha még lehet" – mondja. Azután: "Legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel."

A program irodalmi és politikai pletykák. Nem tudom, mi még. Próbálom kötni a történeteket, de mert a kisebb, de pillanatnyilag meghatározó hatalmú kultpolitkusok nevét sem ismerem, az írókét sem – Erdélytől Londonig – alig, hallgatok, mint a sült hal. De jó ott lenni.

Nem számított, nem tudtuk, hogy első felesége a főnöke lánya, Vészi Margit, azt sem, hogy a hogy Fedák Sári a második, nem tudjuk azt sem, hogy a rendező Horváth Ádám az unoka, és azt sem, a világ nem változik, a harc végtelen, a hatalomvágy, a Lebensraum kiterjesztésének vágya örök. Nem tudtunk a vagány Liliomról, arról sem, hogy világfi, és persze arról sem, hogy hihetetlen érzékkel lép meg Hitler és Szálasi elől, húz ki Amerikába.

​​​​​​​De a társadalom nem fogadja vissza. Nincs más, mint megtalálni a régi cimborákat a kocsmákban és azok környékén. 1461 végétől írja a Testamentumot. 1462 novemberében Villont kétszer tartóztatják le. Második alkalommal, mert éppen elegük lesz a visszaeső bűnözőből – akasztófára ítélik. De ismét megússza, 1463. január 5-én a büntetést megváltoztatják, tíz évre száműzik Párizsból. Különös technológia, halálbüntetést tíz év száműzetésre.

​​​​​​​Közlegény, azután sokáig altiszt, hétévi szolgálat után hadnagy, azután főhadnagy. Végigcsatázza a Habsburgok háborúit, egyik ujját elveszti csatározások közepette. Az első években lelkesedik a kalandos életért, formás csatadalokat ír. Csatadal nélkül a huszár nem huszár. De mennél magasabb a rangja, annál inkább elege van a katonáskodásból. Szinte békepártivá válik (ami nem kimondottan jó belépő egy katonatiszt számára), hogy még később sztoikus legyen.

De megjelenik Veres Péter Három nemzedék trilógiájának harmadik regénye is, a János és Julcsa, pedig Veres Péter ott totyog a felvonulók közt, talán mégis, minden ellenkező híreszteléssel együtt bűntudata lehet a Rákosi-féle hadügyminiszteri stallum miatt. Tehát annak ellenére, hogy kivette a részét a forradalomból, a legvadabb megtorlások idején megjelenik kötete. Lehet, Kádár és a Csapat más mércével méri a volt hadügyért, mint a mezei írót, újságírót.

Második férjével Ady pályáját egyengette. Az se mindegy, ugye, kinek ki a férje. Lesznaié Jászi Oszkár író, politikus, egyetemi tanár, szociológus, általában miniszteriális ember. Angliában, Franciaországban tanult. Miután Kun Béla kora lecseng, Moszkvába menekül, elválnak, Lesznai Bécsben talál harmadik férjet Gergely Tibor festőművész személyében. 1930-ban települnek vissza Budapestre.

Amikor a politika játékteremként működteti az irodalom speciális terepeit, soha nem tudhatni, hogy pályatévesztett írót látunk politikusi mellvértben, vagy pályatévesztett politikust írómaszkban. (Méz a történeten, amit most látunk, miszerint mediatikus riporterek, közszereplők regénysorozatot írnak a magyar valóságról, hogy a delegált brüsszeli démon szerelmes leányregénnyel rukkoljon elő.)