Aztán padlóra vitte a kulthatalom, indexre került, nem jutott ereje feltápászkodni, ott halt meg a csemői borospince fölé épült vityillóban. Éhesen, rongyosan, szomjasan. Ami rendben is. Aki még negyven se, máris az őszi gyümölcskosárra vetette magát, ötvenkét évesen meghalhat feladat nélkül. Azután majd feltámad jókedvűen, ha szükség lesz a hangjára. De nyolcvanhatban nem kellett. Jutott a regnálónak éppen elég gebasz Gorbacsovval, nemhogy még egy Ladányi nevű reformkommunista bohóccal is foglalkozzanak.

1919 elején a bajai kórházban gyógykezelik, de lelép; július 22-én gyereke szeme láttára revolverlövésekkel megöli feleségét, megmérgezi magát és felvágja ereit. A szabadkai kórházból újra szökik, a budapesti Moravcsik-klinikára menne, de a jugoszláv határőrök feltartóztatják. Csáth ekkor halálos dózist vesz be, sikerül megmérgeznie magát. 32 éves. Ez van. Senki nem jön kész recepttel a világra. A tehetség és a zsenialitás ugyan útlevél a Parnasszusra, a boldogság birodalmába nem feltétlenül. Pedig, ha titkon is, mindannyian afelé vennénk az irányt.

Láthatóan (és érthetően) Gyergyai is eltűnődik azon, hogyan történik a világban, hogyan Magyarországon. Miképpen választja le magáról a magasirodalom az alacsonyirodalmat, a lektűrt, a detektívregényt, és mi felé tart, ha így marad. Mi a trükkje, hogy a franciáknál így is lehet. Gyergyai se tudta, én se tudom, nyilván a franciák se tudják. Egyszerűen így alakult. Történelmileg.

1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke és ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án (Antall József és Tölgyessy Péter, azaz az MDF és az SZDSZ vezetői közötti kompromisszum értelmében) megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be. Ugyancsak 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend arany fokozatát. Tíz éves elnöki periódusa alatt végig kimagaslóan vezette a politikai népszerűségi listákat. 

Mi, akik úgy tudjuk, futó elefántot a hátunkra kapjuk, földobjuk a kocsira, egyszer csak azt érezzük, emberfeletti kínokat kell kiállnunk, ha a karunkat emeljük. Szétnézünk, látta-e valaki. Azután megpróbáljuk még egyszer. De többször nem, mert beleizzadunk a fájdalomba. – Onagy Zoltán tárcája

Rideg persze nem hülye, ha már úgy történt, ahogy, nem rakja nyakára a hurkot önként és dalolva. Mindent elvégez, mindent elvállal, amivel a hatalom megbízza. Katonatiszt egy időben. Ő is, mint mindenki, akinek kötelező, írja termelési regényeit (Örkény is írja, Németh László nemkülönben a termelési drámát 1961-ben(!), Utazás címmel).

Hogy halála után ilyen sokkal mit üzen, ha egyáltalán léteznek írói üzenetek (a névrokon Nagy Lászlóé kivételével, aki valóban üzen feketén-fehéren, Tavasz-képernyőről: „Ha van emberi arcuk, akkor csókoltatom őket!”), tehát, ha B. Nagy mond valamit, nem kérdés, a következőket mondja: „Törtetőket, önjelölt zsenit, selyeminges pojácát, felcsillagzott fingocskát leszarni. Végezd a munkád, végezd el a napi feladatod, mert soha nem tudni, milyen rövid az idő.” És jó, ha ehhez tartjuk magunkat.

Azután könyvek. Négy kötete jelent meg, és egy színpadi meseköltemény. Azután hivatal, azután eltűnt a hivatali süllyesztőben. Jó író. Hogy hivatalnoknak milyen, nem tudhatni, de a cigányok mai helyzetét látva, nem zavarhatott sok vizet. Senki nem gondolja, hogy összeegyeztethető egyszerre politikusnak lenni, politikusi pénzekből jól élni, és mellette hajnalban kelni, indítani az agyat, rojtosra üli a segget a számítógép mellett.

Nehezíti-e a novellaírás egy regény születését? Ősfeministává kell-e válnia Simone de Beauvoir fordítójának? Milyen érdekességeket kínál az Utolsó kentaur? Negyvennyolcas emigránsok asztaltáncoltatása, avagy romantikus melodráma.

Blazírt, szürke, dísztelen, szociografikus. Ilyen író is van.
Pontos, éles, tömör, kíméletlen novellái mestermunkák.
Sokat ír. De – minthogy nem szívesen olvasunk blazírt, dísztelen, rosszkedvű, savanyú képű írót –, ma leginkább a Képtelen természetrajz című parádés gyűjtemény okán ismerjük.

Itt van például a klasszikus francia vicc. A kis párizsi Maurie-t, szóval Mórickát megkérdi a tanító, hogy egy liter tejben hány deci van. Móricka így felel: Hat deci tej és négy deci víz. Franciaországban ez jó vicc, nálunk pedig jó tej.

Ahhoz képest, milyen sűrűn élt, hányféle narkót, alkoholféleséget, biszexuális figurát használt az élet ellen, elég sokáig húzta. Ennyibe, de inkább a felébe, Közép-európai író ötven környékén belehal. "Az anyag, eltérően az alkoholtól vagy a fűtől, nem arra való, hogy jobban élvezd az életet. Nem dob fel. Az anyag, életforma."

​​​​​​​A háború után kész, konyec filma. Püskiéknek is, a népi mozgalomnak is. Illyés Gyula zsebre vágja a lángot, az melegíti, miközben a magyar népi mozgalomnak nem éppen kedvező folyamatokhoz asszisztál derűsen. Amint Parasztpártot Veres Péter – elhivatottságból, és Rákosi parancsára beszónokolja a Baloldali Blokkba (volt ilyen, nem vicc), a Püski kiadót is államosítják (mint valamennyi magánkiadót). – Az alábbi írás 2009-ben született 

A mesebeli 81 – ennyi ma Csoóri – nem tesz magabiztosabbá Csoórival kapcsolatban, annak ellenére, hogy. Ebből következően Pécsi Györgyi irodalomtörténész és főszerkesztőasszony tízéves kritikarészletével (Kortárs 2001/6) hajtunk fejet, ha fejet hajtunk.

Német volt, nyomdász volt, korábban aranyműves. Nevéhez köthető a mozgatható (mobil), kirakható betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálása.
Róla nevezzük el - mi hálás utókor – Gutenber-galaxis néven – a kultúra valamennyi ága-bogát, az internet megjelenéséig. 

Zárójelben, de mert fontos tényező a nagyregény életében, megjegyzendő: az 1922-ben megjelent Ulyssest a nép jóerkölcsére veszettül vigyázó hatóság 1936-ig, tehát 14 évig betiltotta az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, ami feltétlenül jó reklám, Joyce maga sem találhatott volna ki hatékonyabbat. És az is megjegyzendő az elkeseredés szélén botladozó kezdő írók számára, hogy 1907-től huszonkét kiadó utasította vissza a Dublini embereket, míg végre 1914-ben Dublinban megjelent. Normális író a hatodiknál kételékedni kezd tehetségében, szemétkosárba vágja a kötetet.

Találok a neten egy félmondatot kettejükről, idehozom kölcsönbe, pontosabban aligha foglalható össze: "állítólag Keszinek is voltak emberi vonásai, nyilván Hajnal Anna ismerte ezeket". Ha költészetét tekintve létezhetne Hajnal Anna a százharmadik születésnapon, az ok is elevenen él még, amiért mégis halott. A kékcédulás választásokkal kezdődő szoros kontraszelekció a jobbakat is altatja. Aztán lesz, ami lesz.

Ivott, füvezett, nagy volt a pofája, mint mondják róla. Ami nem rossz. Az élet sokféle jóból áll. Hatszor nősült, kilenc gyereke született. Na igen. Amerikai. Szélsebesen nősülnek, válnak. Amerikai író megteheti. Magyar író, ha nagy keservesen elszánja magát hirtelen felindulásból (hirtelen felindítja valami selymes szűrbe öltözött bűbájos), hogy otthagyja az örökasszonynak szánt örökasszonyt, gyermekei anyját, még ezerszer meggondolja, hogy ügyvédhez forduljon. Ha mégis, egyszer tán belefér. Másodszorra recseg a kerék, ropog a jég. Harmadszori ismétlés után mehet a híd alá. Ott a helye.

A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben minden fiatal költő nagylászlóul akart, vagy szeretett volna írni. A kor másik hasonló költőóriása – Juhász Ferenc – követhetetlen, másolhatatlan, azonnal felismerhető. Akiben motozott némi versfaragó haljam (és kiben nem motozott, költőnek rang volt lenni akkoriban), és Nagy Lászlót olvasott, minden korábbi epigon-változatot, kísérletet eltúrt, mint az S100-as. Maradt a tiszta, letarolt, csábítóan követhetőnek látszó Nagy László hatás. És a csapda bezárult. A kerek, acélosan gömbölyű, légiesen könnyed, gondosan kimunkált versek csapdájába a dilettáns beragadt, a tehetség türelmesen beépítette eszközkészletébe, ami beépíthető, és úszott tovább a korabeli versek tengerében, újabb használható költői metódus után kutatva.

​​​​​​​Az Egy korty tenger + ezt miért nem így, azt miér úgy – összenőve.
Minthogy Fekete Gyula rádiós hangként kerül adatrögzítésre, később, sokkal később csúszik össze a harcos íróval, a könyveivel, a regényeiből készült filmekkel, ráadásul Az orvos halála is így jár, pedig statisztálok, mert a közeli vasútállomás óriás hársai alatt forgatják bizonyos jeleneteit, és pedig az az író is ott téblábol és unatkozik a forgatásokon.