Ezt az irodalmi igényességgel megkomponált művet még a könyvpiac legszigorúbb élménymérnökei is átengednék a fantasztikus irodalmat a szépirodalomtól elválasztó határon, ugyanis egy igazán kifinomult sci-firől beszélhetünk. A Gőzkorszakot megjelenése óta a szépirodalom klasszikusai közé emelték.

Uj Péter korábbi írásainak válogatását olvasva az a benyomásunk, hogy egyéni, húsba vágó őszinteséggel kimondott időutazás szemlélői vagyunk. A véleményszabadságot kihasználó, vezéregyéniségnek is beillő szerző odamondogató írásai nemcsak tanulságosak, de szórakoztatóak is.

A milliónyi kétely és a lehetőségek lebegtetése adja a kötet látszólag laza, levegős szerkezetét. A szerző dinamikusan integrál, hősei fokozatosan veszítik el tartásukat, így a feloldhatatlan beletörődés is érvényesül a szövegekben.

Az abszurd vagy épp szatirikus emanáció nem megy a filozófiai sík rovására, sőt, a groteszk szövegek nyomán is hatalmas átfogó műveltség és irodalmi tájékozottság tárul fel. Egyik-másik írás, aktualitását tekintve, még egy színpadi adaptációt is megérne. Az abszurd valahol a tragédia vadhajtása, hiszen életünket mindig beárnyékolja a halálfélelem, amire valamit szedni/szívni/szúrni kell. Vagy épp olvasni.

A valós és fiktív helyszíneken játszódó történetek egy pontban találkoznak: mindegyikben benne rejlik az elképzelhetőség potenciálja, hogy ez akár meg is történhetett volna valahol, valamikor. A kibontott témák a halál és a szerelem körül forognak, ami még banális is lehetne, ha lepusztult környékekkel és kilátástalan emberi sorsokkal nem szélesednék a spektrum. – Rimóczi László írása Bodor Ádám Sehol című kötetéről.

"A kötet célcsoportja könnyedén behatárolható: nagyjából mindenki. A mai sikerorientált, gondosan építgetett karrierek és egók világában ez egy megalkuvásoktól mentes, leleplező jellemrajzgyűjtemény, jó ízű vakcina a seggfejesedés ellen." – Rimóczi László kritikája Hartay Csaba könyvéről.

„Ezek a képek nem mindig derűsek, nem mindig tesz jót egy-egy novella, talán mert túl őszinték, hol élénkek, hol sötét tónusúak, hol vibrálóak, hol túszul ejtőek, hol együttérzést szeretnének.” – Rimóczi László kritikája Hekl Krisztina novelláskötetéről.

„A kötet gerince egy iszonyatos karriertörténet, tündöklés és bukás, mindez a horror, a kegyetlenség és a durva szex bizarr keverékével. A szerző szerény eszközökkel dolgozik, már-már naplószerű szerkezettel, tárgyilagos, egységes stílusban, ezzel is tovább fokozva a monolitikus drámát.” – Rimóczi László kritikája.

„Szisztematikusan tömörít, gubancol, majd kisimít, mintha egy korszakokon, generációkon, országokon és világokon átívelő össztársadalmi katasztrófa előszeléről üzenne a kis történetek egyesített erejével. Teremtés és pusztítás, mikro- és makrokozmoszok harca zajlik az akut ötlettolulás határmezsgyéjén.” Rimóczi László írása Ménes Attila Műanyag szalonnájáról.

„A fordulatok erőlködés nélküliek, az egész nem művi, nem túlírt, nem papírízű, nem mesterkélt, a »kéj« szó pedig új értelmet kap, mégpedig borzasztót.” – Rimóczi László kritikája Márkus András regényéről.

„A szereplők ambivalens eszméik és elképzeléseik délibábjai közt vánszorogva keresik a boldogulást, vagy legalábbis azt, hogy egésszé váljanak, az olvasó pedig mindeközben próbál eligazodni a csúszkáló valóságok között.” – Rimóczi László kritikája Jasmin B. Frelih sci-fijéről.

„Vajon ki tehet arról, ha az egységes, harmonikus család csupán vágyálom marad? A rendszer? Az anyagi háttér? A globális áramlatok? Az érzelmi fogyatékosság? A szerző számos figyelemreméltó alternatív választ rejtett el művében úgy, hogy minden olyan stílushibát elkerült szerencsére, amit azok az írók szoktak elkövetni, akik gyerekbőrbe bújnak, de hiteltelenül mozgatják a figurát.” – Böszörményi Zoltán Sóvárgása Rimóczi László olvasatában.

„Egyfajta elgondolkodtató pszichológiai statisztikát mutat a regénybeli kijelentés, mely szerint a fehér nőket általában kétfajta bűn miatt csukják le Amerikában, az egyik az ittas vezetés, a másik a csecsemőgyilkosság.” – Rimóczi László írása a Mars Klubról.

„Azon túl, hogy a szövegben lenyűgözően tág terek és szűk, szinte klausztrofób kamrák váltják egymást, a kötet gerincét a külső-belső küzdelmek alkotják. Alapos betekintést nyerünk a szerző elméjébe, ahol súlyos létkérdések pattognak, melyeket a józanul gondolkodó átlagember nem tud, nem mer és nem is akar feszegetni. A sztorizás mindenesetre folyamatos és lendületes, néha J. D. Salingert hallani, néha Bret Easton Ellist.” Rimóczi László kritikája az Én meg az Énekről.

„A szerző bravúrosan elegyíti a hagyományos műfajokat a posztmodern stílussal, bár az Asztali beszélgetéses rész kicsit túl van tolva.” Rimóczi László kritikája Szappanos Gábor könyvéről.

„A szerző páratlan műveltséggel sző, fest, olvaszt és szilárdít, robbant, ha kell, és jól érzi magát ebben a tág játéktérben, a hullámzó idők, absztrakciók, szubatomi ritmusok és meta-mozdulatok közt. A zene néha zajjá válik, pihenünk, majd újra táncolni támad kedvünk.” – Nagy Zopán Felhő regénye Rimóczi László olvasatában.

Míg odakint a nyárias zápor mosta a belváros aszfaltját, bent, a Petőfi Irodalmi Múzeum zsúfolt termeiben – ha nem is aranyat, de – értékes díjakat ért a májusi eső. Pontosabban a tehetség, hiszen az Irodalmi Jelen folyóirat éves díjai mellett a Légy jelen! novellapályázat nyertesei is átvehették jutalmaikat. A zenés felolvasószínházzal kiegészült műsor óriási érdeklődés mellett zajlott.

„A szerző hétköznapi stílusban, szívfacsaró egyszerűséggel, minden rituálé nélkül tárja fel a rettenetes valóságot, és mélyre nyomja a kést, azonban a nyers dialógusokból bontakozik ki az igazi dráma. A történetek minél rövidebbek, annál velősebbek.” – Rimóczi László írása Shrek Tímea novelláskötetéről.

„A férfiak ásnak, rakodnak, mázolnak, a nőket pedig bármi elé oda lehet állítani, bármit lesikálnak és vigyáznak a gyerekre, vagy kitörlik az öregek fenekét. E foglalkozások nem igényelnek különösebb intelligenciát, tehát hasznos a román a ház körül, ellenállóbb a betegségekkel szemben, nem panaszkodik, és ha netán valami kihágást követne el, a csendőrség hamar megtalálja őt.” – Dan Lungu új regényét Rimóczi László mutatja be.

„Amikor az ég nem akar feltárulkozni, az ember gyakran nyúl a pohár után, az erre kóricáló turista pedig úgy érezheti, hogy a helyiek nem kivizelik a bevitt alkoholmennyiséget, hanem inkább kisírják.” – Rimóczi László kritikája.