Lehet-e őszintébb egy köpés, mint egy gratuláció? Jót tesznek-e a közösségi oldalak a kortárs irodalomnak? Nyitottak vagyunk-e egymás véleményére, vagy mindenki csak a saját „igazságát” szajkózza? Jegyzetünkben ezekre keressük a választ.

Évadot nyitottunk jó beszélgetéssel és zsíroskenyérrel, miközben az irodalomé volt a főszerep: Böszörményi Zoltán a pécsi Janus Pannonius költészeti díjátadóról beszélt, Szőcs Géza kiadásra váró kincseket ajánlott, Mányoki Endre pedig a Mozgó Világ múltját idézte fel.

„Kelet világa a legtöbb költő számára (6) az őskultúrák, a misztika érintését jelenti, esélyt magával a Teremtéssel való személyesebb viszony megélésére. Ez sokkal fontosabb, mint bizonyos geostratégiai megfontolások. "

Már csak két körülmény kellett ahhoz, hogy a piknik történelmi eseménnyé váljon, és mindkettőt sikerült biztosítani. Az egyik: hogy a forgatókönyvbe bekerüljön egy olyan mozzanat is, miszerint a résztvevők átsétálnak Ausztriába, majd vissza, üzenve a nagyvilágnak, hogy a Vasfüggöny már átjárható. A másik: hogy az országban tartózkodó keletnémet állampolgárok tudomást szerezzenek erről a nem mindennapi lehetőségről.

Hajdanában azzal ugrattam, hogy úgy érzem, a novelláit vállán a vadászpuskájával írja. Meg hogy bizonyára messzelátóval nézi a kéziratpapírt. Hol volt még akkor a billentyűzet...

Ez év június 13-án Nickelsdorf (a hajdani Miklósfalva) községben adták át Szőcs Géza költőnek, a Szabad Európa Rádió egykori budapesti irodavezetőjének az osztrák hadsereg tisztikarának Lovagkeresztjét. A kitüntetés alkalmából szervezett rendezvénysorozaton nagyszámú egykori keletnémet menekült vett részt. Alább közöljük Szőcs Géza rövid beszédét, amelyet a Lovagkereszt átvételekor mondott.

Átadták az idei Méhes György irodalmi díjakat, az elismerés névadójának, pedig posztumusz Lovagkeresztet adományozott az Osztrák Tisztek Egyesülete, melyet az író fia vett át. György Attila és Varga Edgár kaptak kitüntetést, Murányi Sándor Olivér pedig legényest járt.

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Gyarmati Fanni. Egy Radnótiról írott példázatom miatt megkedvelt, Kiss Ferenccel üzent, kérte, hogy keressem meg, azt követően gyakran jártam nála, s beleegyezését bírtam, hogy egy napon átinvitáljam a szomszédból látogatóba Faludy Györgyöt. Akármilyen valószínűtlen, de soha nem találkoztak. Faludy sokáig nem tartotta jelentős költőnek Radnótit. Csak miután eljutottak hozzá utolsó éveinek remekművei, ismerte fel, hogy ki volt ez a kortársa.

Jancsó Miklósnak olyan arca, olyan feje, olyan koponyája volt, amilyennek a római szenátus nagy alakjait gondoljuk el.

Négy fa – egy magányos Mezőn –
Terv nélkül
Vagy Rend nélkül –
Tétlenül áll – méltósággal – mint az uralkodók

Mit mutattak meg az arkangyalok a jövőből Raszputyinnak?
Mit válaszolt a cár Raszputyin figyelmeztetésére?
Sikerült-e a látnoknak Clémenceau-val tárgyalnia?

Mogorva, békétlen, helyét nem lelő ember volt és rosszkedvű. Talán sértett is. De talán csak látszat lehetett ez: aki valóban és mindenestől mogorva, nem képes Chopint hitelesen játszani, és nem képes leleményesen, izgalmasan és élvezetesen főzni. Az ízeket, aromákat, színeket, szavakat, jelentéseket kombinálni, és újrakombinálni.

Augusztusban Pécsett vehette át a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat Szimin Behbaháni, a kortárs perzsa irodalom meghatározó alakja és polgárjogi aktivista. A költőnő verseiből Elhagyott szentély címmel jelent meg magyar nyelvű válogatás, melyet a PEN Club estjén mutattak be.

Három író – Kemény Lili, Spiró György és Szőcs Géza – olvasta fel esszéjét az orosz íróról szeptember 26-án Budapesten, a Terror Háza Múzeumban. Az alábbiakban Szőcs Géza szövegéből közlünk részleteket.

A Magyar PEN Club estjén Konrád György többek között első külföldi megjelenéséről, a történelem drámai fordulatairól és pszichológusi múltja groteszk pillanatairól mesélt. Az íróval Márton László, Hans-Henning Paetzke és Szőcs Géza beszélgetett az általuk választott és felolvasott szövegrészletek alapján.

A 41. Tokaji Írótábor Eltiltva és elfelejtve címmel tárgyalta tovább a már tavaly elkezdett témát, ezúttal a magyar irodalmi élet 1965 és 1990 közötti eseményeit. A háromnapos rendezvény plenáris és munkacsoport-ülésekre, valamint felolvasóestekre tagolódott, emellett színházi est, borkóstoló és az írótábori díjak átadásával összekötött fogadás színesítették a programokat.

A perzsa Szimin Behbaháninak ítélték a Janus Pannonius Költészeti Díjat, a művész az elismerést Pécsen vette át csütörtökön. A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavaly alapított, magán és kormányzati forrásból finanszírozott, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.

A hatvanéves Szőcs Gézát köszöntötték barátai és költőtársai a negyedik Kolozsvári Magyar Napokon, a Bulgakov Kávézóban szervezett irodalmi esten, ahol a születésnapjára megjelent Album Amicorum című kötetet és legutóbbi, Carbonaro álnéven írt könyvét mutatták be.

Fejemben gyötrő gombolyag van,
gubancos, kibogozhatatlan,
Elmémben arcod kifakult.