Irodalmi Jelen
  • Gáspár Ferenc

    Lélek a tükörben

    „Szürkeség, szenvedés, és az a bizonyos bartóki hetedik ajtó, amely ha kinyílik, akkor jön az igazi haddelhadd, vagyis a visszafordíthatatlan, megjavíthatatlan nyomorúság.” – Gáspár Ferenc kritikája Tóth Krisztina novelláskötetéről.

  • A leáldozott múlttól az „Eleven 11”-ig

    A Költészet Napján több évtizedet barangoltunk be Budapesten: a Pinceszínházban az „ősünnep” kezdetét elevenítették fel, míg a Magvető Kávézó megnyitása a jelenből üzent a jövőnek.

  • Irodalmi Jelen

    „Az író a sötétségbe világít be az elemlámpájával”

    A Három Hét Galéria irodalmi estjeinek sorozatában ezúttal Tóth Krisztina volt a meghívott. Új verseskötetéhez, a Világadapterhez D. Duba Andrea pszichiáter a lélektan felől közelített, Kiss Noémi a költői műhely kérdéseit firtatta.

  • Irodalmi Jelen

    Írók a Margón

    Korántsem az irodalmi élet margóján tartják számon a Margó Fesztivál fellépőit: a több éve hagyományosan megrendezett sorozat idei estjein is számos jeles alkotóval találkozhatott a közönség. Sárkány Tímea a Petőfi Irodalmi Múzeumban két esten, Tóth Krisztina és Schein Gábor fellépésén vett részt, ahol a szerzők friss köteteiről zajlott beszélgetés a pódiumon.

  • Irodalmi Jelen

    Picasso és Pogi néni: megelevenedő képek

    Kettős élményt nyújtott a Kieselbach Galéria Kép/Hang/Szó című rendezvénye: egy páratlan értékű magyar festészeti tárlaton Garaczi László, Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina képekre komponált írásait hallgathattuk meg.

  • Varga Melinda

    A női író

    Csak jó és rossz mű létezik, aki nem így olvassa a corpust, az takarja le a szerző nevét. Az irodalom nem versenysport, ahol a nők és a férfiak külön futamban mérik össze erejüket.

  • Irodalmi Jelen

    Az ismeretlen bűvölte el

    Francia–magyar irodalmi programsorozat nyitónapját rendezték a Nyitott Műhelyben, ahol Guillaume Métayer vendégeskedett. A francia költő Imreh András, Kemény István és Tóth Krisztina társaságában mutatkozott be a magyar közönségnek.

  • Irodalmi Jelen

    „Irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról…”

    A fenti címmel rendeztek konferenciát a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ráhangolásképp a 2015 őszén indítandó kreatív írás és művészeti kritika mesterszakhoz. A délelőtt a költőké, a délután a prózistáké volt, a kettő között pedig a kritikaírás kulisszái mögé pillanthatott be a hallgatóság.

  • Irodalmi Jelen

    „A jó regényt úgy kell felépíteni, mint egy szobrot”

    Tóth Krisztina volt a legutóbbi vendége az idén 10. születésnapját ünneplő „Trialógusok” című sorozatnak Veszprémben. Az írónőt Bozsik Péter és Ladányi István kérdezte Akvárium című új regényéről, népszerűségről és pályájáról.

  • Irodalmi Jelen

    Halak és emberek

    Tóth Krisztina Akvárium című anti-családregényét olvasva a Rákosi-korszak és a korai Kádár-rendszer bérházainak nyomorúságába pillanthatunk be. Farkas Daniella recenziója.

  • Boldog Zoltán

    Nem KISZ, FISZ!

    A Fiatal Írók Szövetségének visegrádi táborában betekintettünk a műhelymunkákba, belehallgattunk a kritikustusába, valamint Tóth Krisztinával, Szilágyi Istvánnal és Spiró Györggyel találkoztunk.

  • Irodalmi Jelen
    Boldog Zoltán

    A kis újságíró és a nagy írónő

    Tóth Krisztina legutóbb a FISZ Táborban kérte meg közvetetten stábunkat, hogy törölje a róla készült felvételt. Ehhez kapcsolódó jegyzetünket olvashatják.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Zoom 5. – A Pixelről

    Az Irodalmi Jelen videókritika-sorozatot indított Zoom címmel. A közönséget és a szakmát megosztó kötetekről beszélnek szerkesztők, újságírók, kritikusok, költők, tanárok, egyetemisták. Ezúttal Tóth Krisztina Pixel című könyvéről beszélt Fejes Edit, Kolozsi Orsolya és Turi Tímea.

  • Irodalmi Jelen

    Tóth Krisztina elmondja három versét

    Tóth Krisztina az Ünnepi Könyvhéten három könyvét is dedikálta. Legutóbbi verseskötetét a „Magas labda” címűt, illetve két novelláskötetét, melyeknek címe „Vonalkód” és „Hazaviszlek, jó?” Most meghallgathatják a költőnő három versét saját előadásában Hangos vers rovatunkban.
     

  • Irodalmi Jelen
    Czegő Zoltán

    Czegő Zoltán: "A világ minden országa"

    A jajongás kiiktatva, a mellkas léceskerítésének szaggatása, a ruhák megtépdesése, hamu szórása elmarad.