-
Irodalmi Jelen
Galambos Attila: A szabadságra és autonómiára nevelés fontosságának elemzése
(Unokaöcsém élete a globalizált világban (net, banán, csoki) – Ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlő… illetve fejlesztés – Hiszti-faktor – Szemetesbe dobott pizzás doboz) Unokaöcsém kilenc éves. Van mobiltelefonja, e-mail címe, Iwiw profilja. Délutánonként amerikai rajzfilmeket néz a televízióban, török együttesek klipjeit fi- gyeli zenecsatornákon és japán szoftvereket használ a számítógépén.
-
Irodalmi Jelen
KOTUN VIKTOR A Centrum csoport és Budapest (részletek) - HELIKON
A Centrum csoport szűk két éves tevékenysége következtében kialakult a házfoglalást tárgyaló tudományos diskurzus, aminek legalapvetőbb szövegeit a házfoglalók közül kikerülő tudományos munkások termelték ki.
-
Márai és Tolnay Klári
Tolnay Klári: Az egyik randevúnkon, az Országház Kávéháznál, esős, lucskos, rémes ítéletidő volt, és én ott ácsorogtam, és a kezemben volt egy titkos kézirata. Annyiban titkos, hogy az volt a címe: "Felszabadulás". Nem szerette volna, ha az bárkinek a kezébe kerül akkor, mert egy kicsit a fejével is játszott. És engem megtisztelt azzal, hogy odaadta nekem elolvasni és kérte, hogy a legközelebbi randevúra hozzam vissza.
-
Irodalmi Jelen
Bokor Pál: Oscar-esszé V.
“Minél gyorsabban romboljuk le az Akadémiát, annál jobb. Mindenki maradjon távol!”A Writers Guild bojkottfelhívása, 1935.
-
Irodalmi Jelen
Kemény Katalin: Angolna (II.)
A lócáról mindenki feláll, mindhiába, a gyerekek nem hajlandók leülni, köztük a legnyurgább, láthatóan a vezérkamasz, felmászik az első emeletet képező katafalkra, a kisebb sem akar lemaradni, bátyja után kapaszkodik, az tartja fölényét, most a második emeleti polcra kúszik, a polc recseg, kint zuhog, már beszivárog a küszöbön, az anya nem mer a rakoncátlankodókra kiáltani, csak némajátékkal jelzi az elkövetkező pofonokat, mutatóujjával erélyesen a kőpadlóra mutat, ahová vissza akarja őket parancsolni, a nagyobbik fiú erre félkézzel magához húzza öccsét a második emeletre, diadalmasan lógatják locskos lábukat a levegőben, odaverik az alsó állvány koporsójához, én is felmegyek, nyafog a középső, a kislány, az anya az ő arcán csattantja el a fiúknak ígért pofont, a kislány bőg, a bőgés a két kisebbre ragad, az anya zsebében kotorgál, a zacskó fenekéről pár szem mézcukrot kapar ki, a gyerekek szájába dugja, megenyhülve majszolnak, eső, zuhog, a kamaszok fent a második emelvényen a barna koporsóról már amúgy is félig-meddig levált zománccímert feszegetik, az aranyozott liliom lepattan, az anya nem mer fenyegetőzni, eső, zuhog, a kócos középső lányka felmarkol egy begurult gombolyagot, labdázik vele, a selyemfonal lebomlik, a két kisebb gyerek összetapossa, zuhog, most már a kripta belsejében is.
-
Irodalmi Jelen
Miklóssy Endre válasza Sneé Péter levelére
"...ha azt mondod, fogalmad sincs arról mi az, hogy "esszé", akkor már legalább ketten vagyunk, akik nem tudjuk. Sőt harmadikként Montaignere is hivatkozhatnék, aki szintúgy nem tudta, ezért adta a műfajnak a "próbálkozás" címet. Ebből kifolyólag az is bizonytalan, hogy mire jó. De itt egy hipotétikus választ mégis megpróbálnék : gondolatokat ébreszteni. És a véleményedet olvasván úgy vélem ez maradéktalanul sikerült is..." – Miklóssy Endre válasza Sneé Péter levelére. A PETRI-vita folytatódik.
-
Irodalmi Jelen
Kemény Katalin: Angolna (I.)
Ha annak idején megsejted, hogy utazásod semmiben sem különbözik az emberemlékezet óta megtett valamennyi utazástól, sejtésed hihetően kioltja a gyorsvonat kerekeit egyre sebesebben hajtó lendületed, hihetően még kézipoggyászod hevenyében való csomagolásához is kioltja kedved. Ha tudtad volna! Olyan utazás ez, akár emberemlékezet óta valahány – aki szobájában nem találkozik önmagával, útra kel – valami forró és mégis tompa várakozás a találkozásra önmagaddal, akit néha szeretőnek hívnak, máskor tengerpartnak, vagy messzi hegyi tájnak, egzotikus vidéknek, olykor küzdelemnek, kalandnak – te földi kezdeteidnek, a látóhatárod elől elsikkadt szülőföldnek. Jól ragadtad meg a szót, mert így is volt ez és lesz, míg csak utazás e világban, minden találkozás egy új születés helye és minden új születés találkozás egy mélyebb múltba süppedt valónkkal, egész a végsőig – vágyakozás, kívánság, keresés, találás és találkozás – a másik megszűntéig. Te most egy kisfiú után sóvárogtál.
-
Irodalmi Jelen
Miért? – Sneé Péter reagál Miklóssy Endre: Az undor morálja című esszéjére
Az önmagunkkal szembeni engedékenység átmenetileg talán segíthet nehéz helyzetekben, tartós beállítódásként viszont biztosan félrevezet. (Alkotói életformára egyébként is alkalmatlan a „tudományos”közreműködés révén mindnyájunk dicsőségére kitenyésztett sikerorientált hülyék tömege.) A szerző vajon mit kér számon Petrin, talán egy kis emberi gyöngeséget, vagyis több következetlenséget? Ez a „valóságos lépték”, amit úgy hiányol?
-
Irodalmi Jelen
Miklóssy Endre: Az undor morálja (III.)
Nem ok nélkül utálják annyian az efféle kijelentéseket. Bosszantó, hogy milyen nyilvánvalóan igaz, viszont ilyen magatartással pénzt, karriert, hírnevet szerezni nem lehet, sőt a puszta életvitel is könnyen veszélybe kerülhet. Petri vitriolos helyzetjelentése erről az értelmiségi magatartásról a következő:
-
Irodalmi Jelen
Az undor morálja (II.) - Petri György és kora, 1943-2000 között
Ám a Pokol bejáratánál vagyunk, a moralista számára az ítélet alá vetett világban. A „Carpe diem”, az élvezd a mát felszólítása, ahogyan Leukonoét inti Horatius, a klasszikus alanyi költő, itt az ellenkezőjére fordul: „el kell viselned”.
-
Irodalmi Jelen
Az undor morálja (I.) – Petri György és kora, 1943–2000 között
"Petri számára a világnak ez a realitása eltűnt, együtt a személyiségnek a felfoghatóságával. A vers által alkotott világ a reflexió személyességén keresztül létezik. Nem mint Én-kultusz, mivelhogy az Én is csak ezekben a relációiban van jelen. Ezért válnak képtelenséggé a számára olyasmik, mint tanítás, vagy világegész." – írja Miklóssy Endre Petri Györgyről szóló esszéje első részében.
-
Irodalmi Jelen
Belső tájak - külső jelek - Hegyi Botos Attila SZFG művészetéről
Minekutána oly sokszor és oly sokan elsiratták már a művészet legtöbb ágát, művészek és közönség részéről egyaránt, kiváltképp üdítő egy oly kiforrott fiatal alkotó képei előtt időzni, amilyen Szarka Fedor Guido.
-
Irodalmi Jelen
AZ ESSZÉ RENESZÁNSZA - ÉLET A MÉHESBEN
AZ ESSZÉ RENESZÁNSZA Élet a Méhesben "Mert mit jelent a méhes? A távlatot." Tegyen sétát az Irodalmi Jelen esszérovatában. Kommentálja a feltöltött esszéket, vagy csak élvezze őket, esetleg küldjön sajátot. A Méhesben továbbra is szorgos munka folyik. Két év alatt az alábbi esszék születtek a Méhesben:
-
Irodalmi Jelen
Jász Attila: Elhallgatott költők. Avagy a szabadság ára - 2008 október
„Ezek a kijelentések a szabadságról szólnak, melynek tartalmára vonatkozólag újból és újból kétségek merülnek fel. Mert amiről itt beszélni kell, az nem valamely egyértelműen megadható tárgy.” (Kurdy Fehér János: Tokei-ihto és a 2. nyelv)
-
Irodalmi Jelen
Fekete J. József: A szellem angolos szabadsága - 2008 szeptember
Szerb és Halász elkápráztatta az élményre szomjazó, nyitott intellektusú, mindent magába szippantó fogékonyságú Szentkuthyt, aki az első találkozásuk után feltette magában, hogy egy esztendő alatt behozza a hét évnyi lemaradását, és méltó beszélgetőpartnere lesz a két szellemi óriásnak. Halász és Szerb tragikus haláláig (mindketten a munkaszolgálatosok balfi táborában estek az embertelen körülmények áldozatául 1945 legelején) tartó barátságuk tanúsítja, hogy Szentkuthy sikerrel vette az áthághatatlannak tűnő akadályt.
-
Irodalmi Jelen
Weiner Sennyey Tibor: KAWI esszé és fordítások - 2008 augusztus
"A kawi nyelven íródott versek, azon a nyelven születtek, amelyet Jáván használtak mindössze néhány száz éven át, s amelyet csak azért hoztak létre, maradt fenn, hogy verseket írhassanak rajta. Mégis kevés rá az, hogy „irodalmi nyelv”. - Esszé, versfordítások és galéria.
-
Irodalmi Jelen
Fekete J. József: SZENTKUTHY - születés és horoszkóp
"Ám térjünk vissza Szentkuthy Miklós születéséhez. Nem véletlenül jegyeztem fel az első mondatban a pontos dátumot: 1908. június másodika, 0 óra 12 perc. Az ilyen pontosság nem az irodalomtörténet-írás, hanem a natális horoszkóp szempontjából fontos. Hogy kerül ide a horoszkóp?" - Fekete J. József írása Szentkuthy Miklós horoszkópjáról és életéről.
-
Irodalmi Jelen
Lanczkor Gábor Hódolatok Picassónak - 2008 június
A szegedi Regionális Összművészeti Központ Picasso és a nemzetközi avantgárd című aktuális közönségcsalogató kiállításán eredeti Picasso-művek mellett a mester kilencvenedik születésnapjára készült hommage-ok sorozata látható, a hetvenes évek nemzetközi képzőművészetének nagy neveitől. A Picasso-művek közt egyebek mellett ott találjuk Az ismeretlen remekmű című Balzac-kisregényhez készült negyven illusztrációt és a kiállítás sarokpontjának szánt nagyméretű 1972-es olajfestményt, a Muskétás karddal címűt, amelynek, mint az megtudható a REÖK A4-es fénymásolópapírra nyomtatott fekete-fehér ismertetőjéből, biztosítási értéke már önmagában meghaladja a 600 millió forintot.
-
Irodalmi Jelen
Kemény Katalin: A "tiltott szerző" - 2008 július
"Mennyit fecsegnek, sopánkodnak Hamvas Béla kirekesztettségéről, s ez a mellébeszélés többnyire mindig pompás alkalomnak bizonyul az álszent megbotránkozásra, az aktuális politikai nézetek kinyilvánítására, nem ritkán pedig az alig leplezett vállveregetésre is: „Bezzeg, ha rajtam (rajtunk) múlott volna...!” Holott rajta (rajtuk) is múlott." - írta Kemény Katalin az Irodalmi Jelen legújabb számában közölt esszében, ahol Szentkuthy, Lukács, s más kortársaik ambivalens viszonyulását mondja el. Esszéje, melyben igen szigorú kijelentéseket tesz - mindeddig nem jelent meg.
-
Irodalmi Jelen
Lanczkor Gábor: Londoni Hiperkocka - 2008 május
Alondoni Tate Modern múzeum 2000-ben nyílt meg a Temze jobb partján egy korábbi erőmű speciálisan erre a célra átalakított épületében, nagyjából a Szent Pál katedrálissal átellenben, amellyel a Norman Foster irodája tervezte gyaloghíd, a Millennium Bridge köti össze. A régi Tate-ből átmentve, amely most Tate Britain néven a brit képzőművészeti gyűjteményeknek ad otthont, a Tate Modernben is kiemelt helyen, a harmadik szinten egy saját terembe költöztetve kapott helyett a Mark Rothko-terem, a művész kilenc nagyméretű festményével.