„Amit az utamnak tekintek, annak csak egy szelete az irodalom, ami hozzásegít ahhoz, remélhetőleg, hogy más tekintetben is tudjak fejlődni, és talán mindeközben másoknak is ad valamit. Az irodalom számomra nem út, hanem útitárs, amire – így alakult – egy kicsit jobban tudok már támaszkodni, mint a zenére vagy a fényképezésre, és néha sokkal jobban, mint az emberekre.” – Bánkövi Dorottyával a pályakezdésről, első könyvéről, irodalom, zene és fotográfia viszonyáról, a női identitásról és teremtőerőről Ilyés Krisztinka beszélgetett.

Viola Szandra az Irodalmi Jelen állandó szerzője, költészet díjas alkotója nem ismeretlen az irodalmat kedvelők körében, versei, prózái, esszéi mellett rendhagyó performanszaira, irodalmat népszerűsítő művészeti projektjeire is sokan felfigyeltek.

Öt és fél éve szerkeszti a Poétikon című irodalmi műsort a Karc FM-en, az adás vendége volt többek között Szőcs Géza, Ács Margit, Ágh István, Térey János és számos határon túli szerző és elsőkötetes alkotó. Nagy álma, hogy egyszer Irene Vallejo spanyol írónővel bebarangolja a görög tájakat, az Odüsszeia és az Iliász nyomába eredjen.

Költő, szerkesztő és tanár. A sorrend persze nem rögzíthető. Innen is, onnan is megéli az alkotást. A szolnoki szerkesztőséggel működő Eső egyre nélkülözhetetlenebb szín a kortárs palettán, ahogy Jenei Gyula kötetei is egyre markánsabb hangot képviselnek a maguk fanyar-kontemplatív, tárgyiasan szubjektív történetmesélő verseivel. A beszélgetésen jelen volt a költő, a szerkesztő, a tanár, hiányzóként csupán a felhőtlen mindennapokat jegyeztük fel.

Nevét egyre többen ismerik az irodalomban, s nemcsak mint íróét-költőét, de mint lelkes és a szekértáborok közeledését állhatatosan előmozdító irodalomszervezőét is. Az „Irodalom a kertben” programsorozat megálmodója és létrehozója Miskolcon, de a Versszínházat is számos jeles vendég megtisztelte már. Kégl Ildikót barátja és költőtársa, Fecske Csaba kérdezte.

A kritikaírás, úgy gondolja, nagy felelősség, hiszen sok esetben a kritikus determinálja az olvasói értelmezést. A friss kiadvány olvasottságát egy pozitív kicsengésű, de akár egy erősen bíráló hangú kritikai visszhang is növelheti.

A párbeszéd kéne álljon a közösségi irodalombefogadás középpontjában, s a párbeszédnek a kritikák adhatnak utat, vagy éppenséggel összegezhetik a már kibontakozó párbeszéde(ke)t. Ez az akár polemikus, de mindenképpen dialogikus folyamat vezethet oda, hogy továbbfejlesszük magunkat a világunk ingereire való reagálásban.

Ritka szerencse, amikor az ember szinte átintegethet interjúalanya ablakába. Arany Zsuzsannával egy kellemes nyárestén ültünk le a szomszédos otthonaink mellett elterülő parkba, hogy többek közt a Pardon – Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919–1921 című kötet tanulságairól beszélgessünk, és mindarról, amivel az irodalomtörténész az utóbbi években foglalkozik.

Kelet és nyugat határán van Erdély, attól függően, hogy honnan nézzük, ez egy diszkrepanciát kreál mind mentalitásban, viselkedésben, mind kulturálisan. Az ebben a régióban szocializálódott emberek sajátos karakterjegyeket örökítenek tovább... „Messze-e a messze? Csak az ökröm szarváig...” Keletről a balkáni, törökös/ottomán kultúra volt hatással, tehát a hedonisztikus, egyszerű élet, a természet közelsége mind, mind jegyei ennek a kultúrának. Nyugatról a fegyelem, szervezettség, technokrácia és pénzreválthatóság befolyását kaptuk. – Kányádi Iréne beszélgetése Sipos Sándor képzőművésszel.

– Úgy tudom, többször részt vettél a Sárvári Diákírók és Diákköltők Találkozóján. Ezek szerint már egészen fiatalon része volt a költészet az életednek. Otthonról hozod a versek szeretetét, vagy más hatására fordultál az irodalom felé?
 

– Regál című regényed új kiadásának különös aktualitást adnak napjaink történései. Te magad milyen belső stratégiával vészelted át a menekülttábort, volt-e valami módszered, ami segített a talpon maradásban, túlélésben?

– A menekülttáborban nincsenek stratégiák, hiszen a véletlennek teszi ki magát minden ottlakó. Célok vannak, de ezek megvalósulása is a véletlenen múlik. Ami a legfontosabb, soha ne add fel a reményt, még akkor sem, ha minden ellened szól.

Arra régen rájöttem, hogy valóban nem a történetmesélés érdekel elsősorban, hanem az, hogyan viszonyulunk mindahhoz, amit a sorsunk kimér ránk. Ahány ember, annyiféleképpen reagál ugyanarra a helyzetre. Mondok példát. Valaki megtudja magáról, hogy valamilyen betegség fogja meghatározni az életét. Nem hal bele, de bizonyos szabályrendszerhez kötötten kell a továbbiakban élnie. Van, aki ezen elkeseredik, van, aki rögtön elkezd számolgatni, tervezni, hogy mit lehet az adott rendszeren belül megtennie, elérnie. Azt hiszem, én a második típusba tartozom. Hamar alkalmazkodom helyzetekhez. Az is helyzet, amikor felmérem, hogy engem az érdekel, ami a történeten túl van. Hát akkor azt írjam, ami érdekel.

Fecske Csaba költészete éppolyan sokoldalú, mint ő maga. A népies lírától az avantgárdon át a posztmodernig olvas és ismer szinte mindent a magyar irodalomból. A költészet mellett a barátságok éltetik, nemcsak Miskolcon, de országszerte nagyon sokan ismerik, olvassák. 1990-ben az élet „bepróbálkozott”, hogy kettétörje pályáját és őt magát – ám a sors nem tudta: ezt a költőt keményebb fából faragták annál, hogy feladja...

„Nyár tengerrel és tűző napsütéssel, tél hatalmas hóval, hegyekkel” ­– vallja Varga Melinda, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője, számos fiatal költő, prózaíró mentora. Milyen szavakkal jellemezné önmagát a költő, s kik azok, akiknek a legtöbbet köszönhet? – erről is kérdezte Szalai Klaudia, az Instagram-oldalunk szerkesztője.

Kis Petronella az Irodalmi Jelen legfiatalabb szerkesztője; az ifjúság lendületére szüksége is van, hiszen a kritikarovat szerkesztéséhez sok türelem és kötélidegrendszer kell. Rendezőnek készült, érdekli a színház, a francia nyelv, tavasszal érzi magát igazán jól, Csáth Géza azon műveivel foglalkozik doktori dolgozatában, amelyek a nagyközönség előtt kevésbé ismertek.

Megmosolyogtató nyelvi vétség a szószaporítás, mint „titokban csempészi át”; „pokoli infernó”; „irreális csoda”, de szórakoztatóbb a logikai bukfenc, például „elkezdődik az ördögi kör”; „a bejgli koncentrikus körei”; „a nosztalgia betetőzése a novella végén csúcsosodik ki”; – Hudy Árpáddal, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztőjével beszélgettünk a nyelv őrének fontos szerepéről, nyelvészeti és világirodalmi érdekességekről, Gómez Dáviláról és a hopi indián nyelvről, Aradról, Enyingről, Münchenről.

„A művészek, írók egy jó része toprongyos, magatehetetlen, önmenedzselés terén már-már önsorsrontó figura” – Regős Mátyás írót, költőt, előadóművészt Diósi Mária kérdezte irodalmi szövegekről, kétségeiről, félelmeiről, valamint Lóri és a halott állatok című művének jövőjéről.

Balettintézetben tanult tizenhat éves koráig, koreográfus szeretett volna lenni, később pedig színész, számára a tánc a szabadságot, a feloldódást jelenti az időben. Két verseskötet után külföldre menekült, ennek kálváriáját a Regál című kisregényében írta meg. Hosszú ideig sikeres üzletemberként dolgozott, amiben a filozófia is segítette, majd visszatért az irodalomhoz. Minden női szereplője is ő, gyakran álmodik regényei hőseivel, szeret horgászni, teniszezni, különleges kapcsolatban áll a tengerrel – Böszörményi Zoltánnal, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével beszélgettünk.  

Anyai ágon szépapja testvére volt Táncsics Mihály, Gogollal, Arannyal és Karinthyval készítene interjút, ha visszamehetne az időben, jelmeztervező szeretett volna lenni, végül a szerkesztésben találta meg önmagát, az egyedülléttől nem riad vissza, a természet közelsége és a havas, téli táj megnyugtatja ­­– Laik Eszter az Irodalmi Jelen műfordítás- és esszérovatát gondozza, illetve a Hónap alkotóját, vele beszélgettünk.

Száraz Miklós György 1958-ban született Budapesten, többek között József Attila- és Babérkoszorú-díjas, Térey-ösztöndíjas író, nem mellesleg a Székely Bicskarend „lovagja”. 1984-ben végzett az ELTE történelem és levéltár szakán, dolgozott a KSH-nál, majd üzemi lapok újságírójaként. 1989-től 1991-ig a Juhász Ferenc szerkesztette Új Írás rovatvezetője volt, később több könyvkiadó irodalmi vezetőjeként tevékenykedett. Évtizedek óta szabad foglalkozású író, emellett hosszabb-rövidebb ideig számos lap és nem egy kiadó munkatársa. − Irodalomról, írásról, családról, nemzetről, otthonról, otthonosságról és sok minden egyébről beszélgettünk.