A múltat még az Isten sem tudja megváltoztatni – mondják. Az idő végtelen óceánja elnyeli a pillanatot, s mi, időben véges, de képzeletünkben határtalan emberek, kihalászunk egy-egy roncsot, álmot, néha talán iránytűt – ez az emlékezés. Tágabb értelemben történelem, történetírás. Mindig, minden a jelenben történik. Szent Ágoston mondta, hogy a múlt jelene az emlékezés, a jövő jelene a képzelet (majd így lesz, majd úgy lesz, tervezgetünk... szintén a jelenben), a jelen jelene az átélés, a cselekvés.

Szabadegyetem – mindenkinek

Új rovatot indít az Irodalmi Jelen Szabadegyetem címmel. Kezdeményezésünk célja, hogy olyan, többségükben már megjelent művekből kínáljunk ízelítőt, amelyek közös gondolkodásra, sőt elmélyült továbbgondolásra, esetleg konstruktív vitára adnak alkalmat – akár történelmi, akár művészeti, művelődéstörténeti, általános kulturális kérdések tekintetében.

Átböngészve Jenei Gyula versesköteteinek fogadtatását, mintha a 2018-ban megjelent Mindig más című kötet hirtelen jelentősen megnövelte volna az érdeklődést a Szolnokon élő alkotó költészete iránt. Noha addig sem maradtak reflektálatlanul verseskötetei – a legkevésbé sem –, a Mindig más homogén tematikája és hangvétele, nagy tudatossággal kialakított szerkezete és versekben feldolgozott téma (a gyermekkor) regényessége mégis átütött valamiféle falat a szakmai berkek és a tágabb olvasóközönség között.

Kaffka Margit utolsó regénye, a Hangyaboly 1917 januárja és márciusa között folytatásokban látott napvilágot a Nyugat hasábjain, majd még ugyanabban az évben kötetben is megjelent, a laphoz tartozó irodalmi kör révén.

Az irodalomtörténet „életrajzi” műfajáról

Róma, régi napsütötte szeptember, a városjárásban megfáradva üldögélünk egy öreg templom udvarán szerelmemmel, gyermekeim leendő édesanyjával. Velem szemben a Tempietto, Bramante kicsiny, műremek kápolnája, az érett reneszánsz egyik legtökéletesebb alkotása. A templomban esküvő: díszbe öltözött, hangosan csevegő olasz famiglia sereglik az udvaron, zajlik az örök római élet az ódon falak között. Megkerülöm a Tempiettót: a násznépből egy fiatal anya szoptatja gyermekét a tövében. Körbenézek: mintha egy Fellini-filmbe kerültem volna. Vagy egy Cs.

Hamvas Béla nevével Weöres Sándor kétkötetes Egybegyűjtött írások című könyvében találkoztam először. 1976-ban az Új Írás (11. számának) hasábjain leltem az első írásra Hamvas Bélától. A Jóisten uzsonnáját, az eperről. Ugyanúgy számban maradt a miniesszé szavainak az íze, mint a gyermekkori eperé, szamócáé. Az epret a mai napig tejföllel s kevéske kristálycukorral eszem. Olvasom, Dragomán György is!

„Minden az enyészetbe rohan”

Gáspár Ferenc a kilencvenes években kezdte el kalandregény-sorozatát, amelyben magyar történelmi témákat dolgozott fel. Ezek között elsőként 2001-ben jelent meg A strucc vére (Coldwell Kiadó). Kezemben a 2007-es negyedik kiadást forgatom. Önmagában is szép, hogy egy kortárs regény ennyi kiadást megért!

A pályakezdő Mikszáth életének első évei tele vannak rejtélyekkel. Néha már-már úgy érzi az ember, szándékosan csinálta. Egy időben elterjedt, hogy nem is Szklabonyán született, hanem Pelsőcön, ahová szülei éppen látogatóba mentek. Ráadásul ezt a téves adatot a könyvében 1911-ben közreadó Gyöngyösy László még azt is tudni véli, hogy e születés 1849. január 16-án történt. (Még szerencse, hogy a nagykürtösi matrikulában ott a pontos bejegyzés.

Mindnyájan az időben élünk, csak nem mindig tudatosítjuk magunkban. Akkor riadunk rá, ha felfüggeszti szakadatlan folyását, és szorítása érhet fájdalmasan vagy gyönyörtelien – ezek a pillanatok mindenképpen kiemelkednek az idő megszakítatlan áradásából.  

Suhai Pál levélesszéi Falusi Mártonnak.

Alábbi tanulmányával köszöntjük a 2022. január 30-án 77 éves Cseke Péter irodalomtörténészt.

Páskándi a vers igeszerűségéről

1.

2021-ben harminc éve volt, hogy megalakult az ÚB, vagyis az Új Bekezdés Művészeti Egyesület. Alapítója és működtetője az akkor 23 éves Vass Tibor. Emlékezetem szerint a következő évben találkoztam vele először Miskolcon, a Korvin Ottó (később Corvin) utcai buszmegállóban, a Napjaink (később Holnap) szerkesztőségéből jövet, vagy éppen oda menet. Minden helyi szerző, költő- és íróféleségek útja oda vezetett, vagy onnét volt kiakolbólítva.

1.  
Mi is a művészet, mi annak célja, értelme? Amiért a teremtés képessé tett bennünket a lélek húrjainak a megpengetésére egyik oldalt, és e húrok hangjainak a befogadására a másikon.
Szépségteremtés?  
Oldás és kötés? A világ dolgainak a megmutatása, utánzása vagy újrateremtése?  
A harc, a küzdelem, az igen vagy nem kimondásának a lehetősége?  

„Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, eiszen már a csillagokban, vagy még azon is túl, volt egy ló, a mü ősapánk anyja.” – Sántha Attila tanulmánya a Fehérlófia meséről.