Padisák maga a Rádió. A hírek, a Szabó család nem izgat fel. Kíváncsi volnék, korosztályom hány tízezer tagja érzi ugyanezt. Közben persze író is, nem csak rajongott közszereplő. Hangjátékot, meseregényt ír. 2001-ben, a nagy tarvágás idején küldik nyugdíjba az ötven éven át szerkesztett műsor éléről. Pedig aligha tételezhetjük fel, hogy elfáradt.

Irodalmunk nem tűri a nyegleséget. Az irodalom társadalmi problémák, morál, és veretes mondatok összese. Az író Móricznál kezdődik, esetleg Krúdynál (de Krúdynál se). Ha nagyon mélyre akarunk mászni, Füst Milánnál, de Füst is merre jár? 

Egy időben mindenki Okudzsaváról beszél (meg Viszockijról, a két "Bárdról", éppen úgy, ahogyan egy időben mindenki Jarryről, Vianról, Millerről, Abe Kobóról), mindenki Okudzsavát olvas és hallgat, mindenki ismer egy arbati történetet, egy folyamatosan alakuló Okudzsava-legendát. A nyolcvanas évek közepe-vége ez már. Én a hetvenes évek környékén bukkanok a névre, amikor gyűjteni kezdem az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozatának karcsú, papírkötésű filléres darabjait.

A náci megszállás alatt írt naplója teszi világhírűvé. Híres írónő szeretett volna lenni. Naplóját nyersanyagnak szánja későbbi könyvéhez. Híres írónő válik belőle. De nem tud róla. Nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt elviszi a tífusz a bergen-belseni haláltáborban.

Azt is később tudom meg, hogy tizenhat éven át írja A nagy utazást. És persze azt is, hogy nem ezt az egyetlen regény írta, és hogy kommunista író. Nagyon az. Eleinte nagyon kommunista író, ötvenhat és hatvannyolc után nagyon csalódott. Ez a hívők és szerelmesek sorsa. A pofáraesés garantálható.
Franco Spanyolországában kommunista írónak lenni nem életbiztosítás, viszont kifizetődő, lévén a világ kétosztatú. Igaz, nem is lakik Spanyolországban.

Igen. Valóban nem került helyére. Csakhogy mindhárom regény mindhárom hősnője a férfivilág áldozata. Nem titkolja. Amit a kánonteremtő erők nehezen nyelnek le halott írónőtől is, élőtől könnyebben ment, és úgy maradt. Szinte egyedüliként a Nyugat-körből, a kortársak közül. 

​​​​​​​Ezek a regények olvashatatlanok. Kész. Vége. Ha nem ennyire férfifaló, nem a korabeli Paris Hilton, ha nem visz ágyba minden elérhető hírességet, nem annyira polgárpukkasztó, mint amennyire, ha nem tűzhető mindenféle lobogókra (Lobogónk, Petőfi), írásművészét rég belepi a por, regényei elenyésznek. De Sand életvitele olyan színesen bolond, kalandos és merész, sikerekkel, végzetes szerelmekkel, csalódásokkal agyondíszített, hogy a személyes varázs felszínen tartja a fakuló életművet. Sand csak egy van, volt, lesz. Vagy tán, hogy politikai példával éljünk: élt, él, élni fog.

Marcel Reich-Ranicki így összegez: „Írók tucatjai bizonygatták, senki nem érdektelenebb számukra, mint a Varázshegy szerzője. De haragtól és talán irigységtől is remegő hangon mondták ezt.”
Ki olvassa ezeket? Ki vásárolja? A fordítás alól, a kőkorszaki nyelv alól kiszaladt az idő. Ha Mann még tananyag, gyerekkínzásnak minősül. Talán egy új magyar fordítás életet lehelne belé. Ha van bennük élet.  

​​​​​​​Nem véletlen, hogy a bestseller, mint mondani szokás: felkent királya. Nem véletlen, hogy a kalózkiadók gyorsan rátaláltak a rendszerváltás után, a Versenyhivatal időről időre "eljárás alá vonta a jogsértéseket". Ami azért nem keveset jelent. Mit nem adnék érte, hogy egy kalózkiadó kalózban ki- és eladná régebbi regényeimet. Én meg jól beperelném.

Hihetetlenül sikeres. Versei népdalként terjednek az országban, mint Petőfié. Ismert költőként kanyarodik a színházra. Az élet persze nem csak munka és hősiesség. Mint közismert. Lorca reménytelen Dalí-szerelme legendás (amelyről később Dalí azt nyilatkozza, "...erotikus, egyben tragikus szerelem, s azért tragikus, mert nem talált részemről viszonzásra"). 

Érdekes volna az öreg Latinovits Zoltán. A nyolcvanegy éves homo sapiens többségében nem formabontó titán, rosszkedvű öregember inkább, aki harcait megharcolta, többnyire vereséggel zárta, mert mindig sarkában a frissek, a harapós újvadak. A szerelem is elköszönt, messze túl a zeniten, se az esték, se a reggelek nem nyújtják a régi izgalmakat (hát még az éjszakák), csak ez is fáj, az is fáj, amaz is sajog.

Ezért nem értem azt sem, hogy miért nincs szobra a negyedikén nyolcvanhárom éves (1978-ban elhunyt) Réz Ádámnak, aki azon fordítók egyike, akik sokat tetten annak érdekében, hogy ne haljunk meg hülyén.
Ha nem ugrana be azonnal, hogy ki ő, mi ő, mondom: műfordító. Akadnak irodalmárok, akik fordítók, akikről azt se tudjuk, léteznek, és más fordítók, akik nevét az első általuk szignált regénynél, kötetnél megjegyezzük.  

Ezen is túl: nem szabad Kafkát kézbe venni, ha a kedves olvasó éppen nyakig ül az iszapban, mert könnyen svábbogárként ébred. Amint elemi igény mutatkozik egy kis kafkai szorongásra, kizárólag Švejkkel párhuzamosan olvassuk. Hašek buggyant derűje kiegyenlíti Kafka gyötrelmeit, amikor a Monarchia utolsó évtizedeinek magába omló valóságát érzékeljük. 

Voltaire 1778. május 30-án halt meg Párizsban. Felvilágosodás kori író, költő és filozófus. A kor annyira távoli, életműve annyira szerteágazó, hogy reménytelen néhány mondatban helyszínrajzot festeni köré. Szikár egy figura, polgárjogi harcos, nagy szatirikus, többnyire szembe ment minden idióta és önelégült hatalommal, a dogmatikus, és a hatalomnál nem kevesebb idiotizmussal felruházott egyházzal.

Azt mondják, akik tudják, halála életére hasonlított. Elegánsan lebben végül, mint a pillangó. Egyik este hazamegy, kényelmesen elhelyezkedik – ahogy szokja volt – a karosszékében. Mire kinyújtja a lábát, halott. És azoknak, akik nálam alaposabban ismerik az életművet, jobban olvassák, nemzedéke legnagyobb és legmaradandóbb magyar írója. Úgy legyen.

Irodalmi személyek

Karinthyn nyomot hagy az is, hogy Aczél elvtárs kedves szerzője, a három T-re (tilt, tűr, támogat) épülő rendszer kedvezményezettje. Ismert egy kíméletlen, az irodalmi belvilágot körbeszántó, meglehetősen otromba sutka, a következő: "Mi a különbség Shakespeare Hamlet-je és Karinthy Ferenc Budapesti tavasza között? Az előbbiben benne van az atyja szelleme." 

Mit ír? Ez az. Mit ír? Mennyire ingerszegény egy a maga sötétségébe csukott világ, ahová a hang se szűrődik be? És ha annyira, amennyire elképzelhető, hogyan differenciál? Honnan tudja meg, mi fontos, mi lényegtelen? De ez talán még megy is. De honnan az erő? Az íráshoz erő kell, adrenalin, cél, ami nem mosódik el a messzi ködökben sohasem. Mivel látja mindezt?

​​​​​​​Legendás levélrészletét: "Ha Isten segít, nagyúr leszek, ha másképp nem, farkam által" – az is ismeri, aki egyetlen Balassi strófát nem látott. Csakhogy a fontos nőkhöz rendszerint tartozik egy férfi. Vagy több. Balassi korában is. Ebből származik a feljelentés, az összecsapás, menekülés. Balassit elképesztő vádakkal jelentgetik fel. A féltékeny férfi fantáziája kimeríthetetlen.  

​​​​​​​Május vége most. Éppen öt éve gyűjtöm a tájból, görgetem, csipegetem magam körül/előtt A bőség zavara dokumentumait, íróit, költőit az Irodalmi Jelennek. Előbb két és fél, három éven át a havi papírfolyóirat egyik kolumnáját írtam tele válogatott íróimmal. 2008 augusztusától erősebb tempó, naponta váltott lovak, rövid pihenők, ahogyan ezt a net-folyóirat követeli. Érdekességek, pletyka, hivatalos le- és felirat, ismert és elfeledett közhelyek, a tények közt felfedezhető látványos és láthatatlan összefüggések után kotorászva vég nélkül. Cédulák, jegyzetek, nyomatok, kiollózott újságcikkek, külön havi dossziék mindaddig, amíg az egész rá nem borul a dolgozóra, ha a dolgozó el nem ugrik.