Az alábbiakban két olyan vers olvasható – úgy hírlik, egy bizonyos Jakub al Muhadzser nevű középkori költő tollából –, amelyek eredetijét a fordítón kívül teremtett ember nem látta.

Szemet ha vet egy kódorgó leányra,
Gyepágyra lerántja, hogy szinte nyög a pázsit,
Ha megunta, máris ott a másik…
Így éri alkony, pirkadat.

Valahányszor tükörbe nézek,
ott egy sötét folt, bal felől,
mintha láthatatlan résekből
árnyék szivárogna
a járomcsont alatti siralomvölgybe,
ott őrlik egymást porrá a tiszta igék.

Ma kérdez a nemzet, felel rá a költő, forró derűt ír az idő homlokára. Imát és hazát hord fellázadt szívében, Petőfi, Arany lírai bizománya. Arad csillagvárában Damjanich hallgat.

mondd leszünk mi még boldogok
vagy csak várjuk a megváltást
míg a bádogasztal könyökünk kivasalja
és a betonfalakra felköpdössük
a dohányt

Örömömhöz úgy simul az épület, mint
hang melege a hidegebb erényhez

Aztán lezuhant.
Arccal a kőre.
Sötétpiros vonalakat
szárított feketévé a Nap.

nélküled csak a végtelen szebb
hol az ember magára butulhat

Lélegzetem a szürke esti füst,
delírium-udvara van a Holdnak,
bordáimmal tüdőmön – élő üst-
dobon – játsszanak siratót a holtak.

kavarog tobzódik hunyt szemed mögött a táj
és hajnallá hasad

A vágyakat szitálni tanulom,
feldolgozni, mint az állatok testét.
Hadd játsszanak vele gyerekek a gangon,
a rothadó húsnak később lesz szaga.

itt áll előttem egy esti töredék
a költőket megvilágítják a fáklyák
a Klauzál utca 30 előtt
zsoltárt írok egy gyufásdobozra
hát ennyi most

Kurtág György Kossuth-díjas zeneszerzőt, zongoraművészt, a kortárs zene világhírű alakját 90. születésnapján köszönti lapunk.

És hova tűnt a mondatokból a lány,
aki, mint egy elromlott névmás,
úgy fest: nem pótolható?

A magány ellen: kivimadarat
kezdtem nevelni
meg egy csótányt az éjjeliszekrényben
Este lefekvéskor közösen olvasunk
egy-egy oldalt Hadrianus emlékirataiból

Színvakok festenek
rólam kirakatképeket:
tiritarka árnyalatokkal
készülnek a portrék,
egy felhasított vásznon
szétdörzsölt, fekete foltként
valósághűbb lennék.

A Margit-hídon Pest átmegy Budára,
ölelkezik a Deák és a Széna tér,
a holnap lassan rácsúszik a mára,
s Hold-piercinget csináltat az éj.

A semmi van. Az anyag elveszett.
A lélek ránk erőszakolja magát.

a gazdagságot szépséget
másra testálta
ne kísértse rang
(gőgös hatalom)

álmomban szemét voltam,
mert írtam valamit és megjelent,
valaki, noha semmi oka nem volt rá,
magára vette — mintha nem az irodalom
veszélyességéről beszélnék annyit.

A cinegék nyelvét tanulom,
amikor a rozsdás föld és
a fehér ég pillanatra összeér.