Üres tönkszemekkel figyelem a szóirtást,
S ahogy haladok, erőmet próbálom
Egy-egy ágon. Könnyen törik.

Én történek mindenben. A villamos elnyújtott remegése, a piros és fehér fényszórók, az ablaktól ablakig játszó menetszél pehelysúlya, a hideg-meleg keveredése. Nem bennem történt, hanem én történtem bennük.

én azt ígérem
szorgalmasabb türelmesebb leszek
az idén sem váltom meg a világot

Az Irodalmi Jelen szilveszteri kirakós játéka versekből, novellákból – pajzán, könnyed, okos, vidám és kőkomoly szövegekből. Lehet bakugrani és láncra fűzni. Szemezgetni és szortírozni. Nyitogatni és mentegetni. És linkelni. És linkelni.

S a könyvoroszlánt neked majd kell úgy, valakinek
úgy kell majd megírnia, megrajzolnia szamárcsonttal
a homokba, vagy ollóban, kétágú kalligráf tollban végződő
kézzel, mondatokkal, hogy épp a végét járja

Minka játszásiból kapja meg a Czóbel-békedíjat.
Pislogok, miskolci korcsomában a léha,
léhűtő banda nőtagjait gusztálom,
oda húzódom, ha hatodnap is lére kényszerít.

Mi az, mi szótlanul,
történeteid nélkül
múlik? El? Feléd? Elfeléd?
Elfedéd? feledéd? félmúltadban.

Hó ha hullana, lefutna orcájáról e földnek,
annyira hevültek ma körül a szívek. Ártatlan
tekintetek szaladnak az égre –: Jézus meg-
született?; valóban megszületett volna Jézus?

A csóré gallyak mint jajgató cigánylányok forognak ugyan
ki vetne ügyet rájuk a paplak eleji vén fenyők összehajolnak
zúgásuk kerek idegen honnan szállhatott magjuk a föld agg
mint a mondák mohó ágak marnak a Hold puha testébe

mert elengedni nem tudja, vele távozik,
vagy ha szállni tud,
vele repül [forézia] el az innen számított másvilágba,
új vadak, új betűk stb. nyüzsgő kontextusába

a madárról nincs közös tudás.
(téli madár. szárnyalásától üres
madáretetőkké zsugorodnak a házak.)
az angyalról nincs közös tudás.

Juli a kötélen táncol, Jánosnak
nem esik le a dolog, pedig Juli
teste már tele van kék zöld folttal a
számtalan zuhanástól...

Mögöttem zárt jövőm,
nyitott múlt előttem,
nyilam a semmi levegőfalába ütközik,
megáll

Apró ráncok a szemed sarkában. Szép vagy.
Szálanként fújt üveglap a kezemben,
lassan lépkedek feléd,
meg ne roppanj.

Koszos mezben a lélek más születésre vágyna,
amikor megállhat a szívdobogás is egy kis időre.
Míg a hübriszed le nem győzöd,
szükségtelen hazudnod a szeretetről

Ebben az álomban (meglehet) felébredek:
süllyedő, emelkedő hegyekre, betűkövekre
(kőbetűkre) lépve mindig egy-egy szigeten
találom magam; s ott, valamiféle szárazulat közepén