Ami hír a világról, azt a bőröm küldi,
azt is, hogy szalad át valami az arcomon
(neve még nincsen),
s számára ez a skin szubkontinens

Névtelen, kattogó huzatban
mintha láthatatlan sóderszemek
iszonyú nyomása
agyon, mellkason.

A Kárpát-medencét megbénító vihar miatt
Szükségállapotot hirdetünk
– Jelentette ki este Radák a sajtó képviselőinek. –
A Dunántúlon életbe lép a legmagasabb…

A krízisközpontba sorra futottak be a jelentések./ A környéken harminc-negyven vonat / Akadt el rémisztő torlaszokban, / Utasok ezrei voltak kénytelenek / A szerelvényen tölteni az éjszakát.

Fényképek a leghátsó szobában,
pillanatnyi vigaszpozíciók,
„szex, drogok, rokenroll.” Fekete
tetoválásokon elnyomott cigi.

Beszélgetés a modern magyar vizuális költészetről képversek, lettrista és konkrét költemények, valamint versposzterek alapján.

„Számítanak rá, Tóni bácsi. Tudja, minálunk nagyüzem van”, Mondta Franci, fontosan. „Maguknál igen,
De magukon kívül nem dolgozik ilyenkor senki. Egy hivatal sincs nyitva, alig jön busz. Taxi pedig?”

egy pillanat és szétfeszül az ég
villám csapódik az angyalokba
szétszórják viaszos szárnyukkal
felszabadulásunk szegeit

Hosszú utamon feladatom
egy volt (magam szabtam):
a szorongás klumpáját
lerúgni lábamról. Nem sikerült.

„Újabb nyolcvan centiméter hóra számíthatunk”, Recitálta Pacurka a rádióban, jól megnyomva a nyolcvanat. Szinte érezni lehetett remegő hangján, Hogy remeg a kezében a papír is.

A síma fejű kígyó, aki megkísértette Évát a Paradicsom kertjében, valószínűleg ugyancsak kalbász alakú jelenség volt. Nincs nő, ki ellent tud állni ennek a kígyónak, legyen hurka, kalbász avagy szafaládé formája. (Faludy György: Pantagrüel)

Messziről jövök. Fölöttem az ég,
ónszürke, ólmos felhőkbe veszve.
Gomolygó, vándor énem keresve
egyre hallom a távoli zenét.

A férfi lélek – megfelelő lelkeket keres. Nem poligám, semmiféle „-gám”, csak úgy van. Engedi, hogy legyenek meg a dolgok. Erős, az európai kultúra által rá rótt lelkifurdalással persze.

Lennék inkább takarító, fényesre nyalnám a padlót,
Isten, mikor ideköpött, mind a két szemére vak volt.

A kert összedűlt, de
a kapu nem. Marad
még épp elég idő.

– Látjátok? Az egyensúly – mondja a Halisten.
– Ez hogy lehet? – kérdezi a fiú. – Én nehezebb vagyok nála.
– Ez a mérleg csak a szív súlyát méri – feleli a Halisten.

Fájt, mikor nőtt a csont;
fák borulnak a méltóságos kékre,
levegőn átküldött ívek alatt szívünk
porhad az eső szemében.

Október 22., szerda este 8 óra – Évadkezdés – kéziratbörze és felolvasás – beszélgetés az élő irodalom állapotáról és intézményeiről.

Egy magas, mészfehér toronyban lakom.
Lent, az udvar sarkában néhány
nagyobb fehér kő. Lefelé nézek.

a gondolatokat megtanítottam már
hogyan ne féljenek a repüléstől