Itt állunk vagy harmincan, feketében, virágokkal, esernyők alatt. Rátaposunk a többi sírra a gyász nevében. Oszló hullák vannak a lábunk alatt, és ez láthatólag senkit nem zavar. Legalább őket sem.

Az este sötét volt, a csillagok ragyogtak. Tücskök csiripelése, és a körülöttem lévő katonák ideges zihálása, csak ezek visszhangoztak azon a baljóslatú éjszakán.

Minden ott kezdődött, hogy egy nap Réti Csiga Zsigamér, aki a puhatestűek törzsének előkelő tagja volt, felkelt és arra az elhatározásra jutott, hogy neki nincs maradása tovább az út ezen oldalán. Neki a jobb oldalon a helye, mert ő többre volt hívatott, mint ez a „gelesztás” élet a bal parton.

A derű olyan, mint kopaszon állni a márciusi napsütésben. Most azonban január van, az óra delet ütött, a hőmérséklet kint mínusz négy fok, odabent plusz tíz. Mohar két perce szedte ki a szeméből a ma reggeli utolsó csipaszilánkot. A felhők seszínűek, akár a fejbőre.

Jelige: Reading
Tányérok

Az infúziót balról kötötték be, jobbról meg vért vettek később, véraláfutásos lett mind a kettő. Az infúziót már a mentőben beköthették, különben emlékeztem volna rá. Így meg jó darabig fel se tűnt. Láttam már ilyet, de nekem még sosem volt. Vércukorszintet is mértek, a jobb kezem középső ujját szúrták meg, még napok múlva is éreztem.

Egy körúti kiskocsma teraszán ültek. A nő csak nézte azt a másik lányt. Melindát. Nézte, hogy milyen arisztokrata módon eltartja a kisujját és hogy csücsörít, pedig üvegből issza a sört ő is. Hogy annyi az arcán a vakolat, mint a Sixtus-kápolna mennyezetén, de még így is látszik, hogy szép.

Tudtam én, persze hogy tudtam, hogy ne szombaton jöjjek, mert itt töltöm az egész délelőttöt, de most már mindegy. Bambán nézek ki a fejemből, nyüzsög a csarnok, én meg a sodró tömegben állok, várok, tűrök.

A nő összegömbölyödik a paplan alatt, és kinyomja telefonján az ébresztőt. Minek is állította be este? Ilyen nehéz hét után kijár a kényeztetés. Lassan nyújtja ki a lábait, nem szabad semmit elkapkodni.

Szultán azt érezhette, hogy bár nincs alattvalói között, de rossz társaságban sincs, és kellőképp kimelegedett, és megfelelő intenzitással izzadt. Bohóc örömét lelte a pikkelyeltávolításban s kedvére gyönyörködhetett azok pénzhez való hasonlatosságában is.

A külvárosi benzinkútnál hirtelen nagyot fékez. Enyhe rémület moraj. A járda peremén ül az öreg cigányasszony, hosszú ősz haja a vállára omlik és sír. Hajlong maga elé, kezét ölébe ejtve.

Igen, mindenki visszaköszön. Szinte mindenki. Ez is egy olyan Solary-féle jelenség. Egyértelmű, hogy neki köszönnek, és mosolyognak. Valamennyien. A rendőr, az eladó, az újságárus, az utcaseprő, a kismama, a prosti, a hajléktalan, még a banki alkalmazott is.

Aztán hirtelen eszembe jut a tenyere érdessége. Ahogy végig simítja az arcom és közben érzem azt a semmivel se összetéveszthető szagot: az olaj és cigaretta állott szagát.

Nos, amikor a „futár” végre eljutott oda… s ahhoz, ahol át kellett volna adni az üzenést (talán, egyetlen szavas üzenetet, attól...), nos,… udvaronc-kedves állt csak... mukkot se szólt.

Behúzsódok sarokba…, meg se mukkanok… kérem!, legyen síves engedjen engemet vissa, uram! – így a kitartó nyöszörgés.
Nem… nem, nem engedem! Én, magát… vissza nem engedem…
Lekésem a buscsatlakozsást! És már csak holnap érkezsek hazsa… A drága gyerekek meg várnak…

Ledöbbentem, majdnem sírva fakadtam. Nem akarom elhinni, amit mond. Ennyire még ő sem lehet szívtelen. Elegem van. Csak el akarok menni innen, el-el, de mihamarább.

A néni egy héttel később már tudta, hogy rossz döntést hozott. Hogy nem volt felkészülve arra, ami a szavait követte. Hogyha nem tud aludni, akkor meg fogja hallani az éjszaka zajait.

A vonatról, később a buszról érkező idegen ide, hozzájuk tért be először, és apám elmondása szerint házasságukban, végső soron az én megszületésemben is nagy része volt a derék házaspárnak, mert amikor ő menyasszonynézőbe érkezett a helységbe, olyan de olyan kedvesen fogadták, és igazították útba a tanya felé, ahol akkoriban még nagyszüleim laktak, hogy több ellentétes tényező dacára nősülésre adta a fejét.

Van egy kis szélárnyék ugyan, annyira nem számítunk a nagyoknak, hogy ide se figyelnek, na, ekkor tud majd a magyar, kötésig felugorva, nagyokat harapni az ellen seggébe, mert amúgy a vádliig érünk rendesen.

Azóta sok minden megváltozott. Átvágó úr már nem elvtárs, viszont simán átvág ma is mindenkit. Ő az üzleti szférában boldogul, s mire észbe kapsz, átvág piszkosul.

Mielőtt megfutamodhatott volna, feltépte az ajtót és bevágta maga mögött. A tüdejét azonnal összeszorította a füst és köhögni kezdett. A szobára sötétség borult.