Több mint fél évszázados nyugati életem egyik lélekemelő kísérőjelensége, hogy olyan környezetben morzsolhatom napjaimat, amelyben jelen van az európai kultúra irígylésre méltó évszázados folyamatossága. Itt van például egy csodás angliai intézmény, a London Library. 1841 óta honol a brit főváros kellős közepén, tágas palotában. A világ legjelentősebb kölcsönkönyvtára, az elegáns angol klubok szintjén. Polcain egymillió kötetet őriz, közöttük mintegy harmincezer ritkaságot. Van tágas olvasóterme, de különlegessége, hogy tagjai kikölcsönözhetik, olvasásra, tanulmányozásra hazavihetik a könyveket, egyszerre akár tizet is.

Miközben az angolok még az emlkéktábla-elhelyezés indítványát is leszavazták, Budapest köztéri szobrot állított megbecsült fiának.
A magyar származású író hívei abban reménykedtek, hogy ha megjelenik a hosszú ideje készülő, új, alapos Koestler-monográfia, Michael Scammell műve, ez megfelelő egyensúlyt teremtve részletezi az oeuvre illetve a magánélet tényezőit. A Faber and Faber kiadványa 2010 februárjában kerül a boltokba, ám kitudódott, hogy Scammel sem tudta megállni, hogy ne ragadtassa el a tollát, amikor Koestler Artúr Casanova-kalandjait írja le.

Az angolok nagy romantikus költője, a tüdőbaj által élete virágában elragadott John Keats, egy ideig London szélén, a hampsteadi őspark mellett lakott, gyógyulást remélve a jó levegőtől és a házától nem messze lévő gyógyforrás vizétől. De állapota egyre romlott, s mivel orvostudornak készült, tehát tisztában volt betegsége súlyosságával, a ködös Albionból Rómába költözött, ott már azonban csak rövid időt szabott ki számára a sors.

Jelző-e vagy főnév szótári szavunk, a bizarr? Erről vitatkoztunk egy londoni kávéházban barátokkal, amikor elhatároztam, hogy a Rákosi-korszak irodalmi életéről írt könyvem új, átdolgozott kiadásának A bizarr évei címet adom. Úgy érzem, a szó lehet főnév is. Mondható például, hogy:  - Néhány napja írtam egy "kis bizarr"-t, valahol meg kellene jelentetni...

Általános-iskolai tanulmányaim ideje a legsötétebb Rákosi-korszakra esett. Budán, a Labanc uti iskolában nem tűntem ki semmivel a néhány száz nebuló közül, hacsak azzal nem, hogy az irodalmi dolgozatíró pályázatra beadott fogalmazványommal bevonultam a tanintézet anekdota-legendáriumába.

Nos, Kabdebó Tamás regényhősei rejtőző Giorgione-festmények nyomába erednek, annak tudatában, hogy sok a hamisítvány vagy a korabeli utánérzés más kezektől.
Ötven évig tartott amíg megírásra kerülhetett a Tracking Giorgione. Kabdebó Tamás mindig mással volt elfoglalva, minthogy ebbe is belekezdhetett volna. Előbb Tábori Pállal azon ügyködtek, hogy a Gara László-féle francia antológia mintájára, angol nyelven vaskos kötet születhessen hétszáz év magyar költészetéből. Rengeteg munka volt ebben, végül az amerikai Makkai Ádám bábáskodott a könyv világrajötténél. Aztán a Duna-trilógiába vágott bele Kabdebó, aki gyermekkorát a nagy folyó közelében élte le. Tíz év alatt a honvágyát írta bele ebbe a három regénybe.

A "sírversek" külön tanulmányt érdemelnek, hiszen a XXI. század gyermekeinek már magyarázó jegyzetet kell mellékelni szinte mindegyikhez, az sem biztos, hogy tudják, a kipécézett író, költő, közéleti szereplő kiféle-miféle volt. Össze kellene gyűjteni mindahányat.

Tandori Dezső, aki a múlt év végén töltötte be élete hetvenedik esztendejét, március 15-e alkalmából idén megkapta a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal. Örömmel gratulálok az elismeréshez.

Volt ott egy hangulatos kis vendéglő, a Hades, ahol este mécses égett minden asztalon, a levegőben kavargott a cigarettafüst, és egyszer egy hónapban az egyik sarkot kisajátította magának az író fiatalokból, 1956-os menekültekből álló társaság. Nem mondhatnám, hogy a Hades tulajdonosa rajongott értünk, hiszen hangosak voltunk, és elég keveset fogyasztottunk. De remekül éreztük magunkat. Czigány Lóránt merült Zoltánnal nagy vitákba, rájátszva a nemzedéki különbségre, a várostervező Huszár László adta elő világpolitikai elgondolásait, a költő Siklós István hümmögött a szakállába és fújta ránk szivarja füstjét.

"Sebaj. A Nobel-díjat, azzal a rengeteg pénzzel, fiatal írónak vagy költőnek kell adni, hogy élete hátra lévő részében nyugodt körülmények között alkothasson. Ha befutott szerzőnek adják a Nobelt, az olyan mintha a hajótöröttnek akkor dobnák oda a mentőövet, amikor már a part felé lábol a sekély vízben."

Még mielőtt elillant volna az ó esztendő, a londoni egyetem megragadta az utolsó alkalmat, hogy megemlékezzék a Nyugat folyóirat alapításának századik évfordulójáról. Egyrészt kamarakiállítást lehetett megtekinteni a könyvtár kincseiből, tehát Nyugat-számokból, a munkatársak első kiadású könyveiből, korabeli kiadványokból, másrészt az egyetemi magyar-oktatást irányító Daniel Abondolo és Tarsoly Eszter szemináriumot rendezett, amin azután nem csak az ünnepelt folyóiratról volt szó, hanem a magyar irodalom angliai befogadásáról is.

Az előkelő londoni Athenaeum klub egyik kisebb szalonjában előadást hallgattam meg a minap. Régi iskolatársam angol felesége beszélt az életéről, munkájáról, pontosabban arról, hogy milyen dolog Afrika legforróbb csücskén az ottani Elektromos Művek elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedni, és hogyan csöppent ő, aki az áramtermelés műszaki részéhez mitsem konyított, ebbe az állásba.

Szolzsenyicin csak negyed órácskát töltött a társaságunkban, aztán bezárkózott egy stúdióba Sapiets-cel. Albán kollegánk kezét vidáman rázogatta, mert – mint mondta – a lágerben nem volt albán, ehhez a nációhoz most volt először szerencséje. Magyart bezzeg látott.

Az Irodalmi Jelen Online legújabb frissítései közé tartozik a Tárcatárunk négyesfogata, amely négy kíváló szerzőnk tárcáit foglalja össze. A tárcák folyamatosan frissülni fognak, újabb és újabb írásokkal. Itt ízelítőt kaphat az eddigi írásokból, amelyeket Gömöri György, Kőrösi Zoltán, Petró János és Sárközi Mátyás neve fémjelez.

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a  rangos budapesti Író Akadémia harmadízben is meghívott előadónak. Tavalyelőtt arról be­szél­tem, hogyan lehetséges magyar íróként külföldön élni, hosszú ideig távol a szülőföldtől, idegen nyelvi közegben.

"A címben megnevezett hölgy Nagyvárad szépe volt, míg egy szép napon oda nem érkezett Európa egyik leg­gaz­da­gabb embere, az ifjú Charles Rothschild, hogy meg­kér­je a ke­zét és azután magával vigye angliai kastélyába." – Sárközi Mátyás tárcája ízelítőnek legújabb lapszámunk második oldaláról.

József Attila csodálkozna, ha élne, hogy a róla elnevezett budapesti utcában luxuskocsik bemutatóterme található.