Progresszív világnézetük dacára irodalomesztétikai szempontból meglehetősen „konzervatívok” voltak: Proustnál, Joyce-nál, Musilnál, a modernizmus írófejedelmeinél Sartre-nak fontosabb volt Flaubert. – Madarász Imre esszéje Alberto Moraviáról és Jean-Paul Sartre-ról.

„Mi történik viszont akkor, ha hétköznapi tapasztalatainkon alapuló világértelmezésünk mégsem biztos? Miért ne lehetne számos párhuzamos valóság? Miért kell mindenáron fikciónak tekinteni az ukróniát? Pár perc erejéig ne tekintsük annak! Fordítsunk egy kis figyelmet a lehetséges világok elméletére! Létezhet olyan valós ukrónia, amelyben 2020 Magyarországa nincs Trianon után, területe nem csonkolt?” – Bene Zoltán esszéje.

A Darabokra tépve című nagyregény műfajilag nehezen behatárolható, modern kísérleti regénynek nevezném, ahol a szerző többféle regénytípust és irodalmi műfajt ötvöz.
Az esszéregény, a fejlődésregény, a kalandregény, a novella, az újságcikk, az interjú, a poétikus, leíró részek, a versek, a kordokumentum, a fénykép, a napló és a levél tudatosan felépített, színes, kavalkádszerű ötvözete. Az író nem riad vissza attól, hogy szereplői filozófusoktól idézzenek, s a filozófiát a mindennapok szerves részeként kezelve éljenek, sőt még attól sem, hogy Karl Marx verseiről beszéltesse hőseit, de újságcikket, interjút, levelet, naplót is belesző a szövegbe, illetve a regény szereplőinek életébe.

„Nem vagyok én NKA, hogy oly sok pénzzel a kézben
ezt az adagnyi hülyét brahiból most csecsre vehessem!”

Mi a közép-európaiság?

Imponáló, reneszánsz műveltsége révén nemcsak az egyházatyák és keresztény teológusok, hanem az ókori „pogány” szerzők műveiben is jártas volt, és bátran is idézte őket. „Nincs oly rossz kert, melyben valami hasznos fű nem volna. Nincs oly rossz könyv, melyben semmi jó nem találtatnék. Azért a tövis közül kiszaggatjuk a rózsát, a sárból kimossuk az aranyat; ami jót a pogányok írásaiban találunk, épületünkre fordítjuk.”

A Pécsi-esszék egyik leginkább üdvözlendő vonása az olvasmányosságuk: lehet irodalomról szólni széles körű erudícióval úgy, hogy pontos, érzékletes, tisztán megfogalmazott mondatokból bontakozzon ki a lényeg. – Laik Eszter kritikája Pécsi GyörgyiHonvágy egy hazáért című esszékötetéről.

„A művek sokszor kézzelfogható módon hatnak a műélvezőre. Ezek a hatások bumerángként visszapattanva aztán a szerző életét vagy további művészi tevékenységét is jelentősen befolyásolhatják.” – Gerevich József esszéje a művészet sötét oldaláról.

„De Esterházy művének rendkívül összetett, hallatlan műgonddal megírt voltát is csak az »ugráló« olvasással fedezhetjük fel. Arról nem beszélve, hogy az író humora is csak így kerül napvilágra. Ezt igazolandó, kövessük nyomon a fenti állításokat.” – Magyar Miklós esszéje.

Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélkedő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a „román Gulág” egyaránt megtizedelte őket.

Kezem már légyként dongja körbe
combköze összeszorított berkét.

„Nyakig pólyába bugyolálva, fehér tuskóként heverek, hintázom tenyeres-talpas, széles arccsontú, ízig-vérig kun-magyar nagyanyám ölében, ebből gondolom, hogy a nagy erdélyi árvíz után, 1970 június–júliusában készülhetett a kép, a romániai szocializmus konszolidált időszakában…” – Balázs Csilla Kinga prózaesszéje.

Szabó Dezső gondolata a kelet-európai, balkáni nemzetek szolidáris összefogásáról, Kós Károly transzszilvanizmusa, Németh László Duna-Európai „tejtestvériség”-fogalma, Tamási Áron víziója a Duna menti népek egymásra találásáról, Szabó Zoltán Közép-Európa-koncepciója, vagyis a kelet és közép-európai demokratikus konföderáció eszmevilága voltaképpen mind-mind a több irányból fenyegető nagyhatalmi, birodalmi gyarmatosítással szembehelyezkedő politikai-kulturális stratégia sok árnyalatú szellemi kivetülése. – Bertha Zoltán esszéje.