„Nem csak üzlettársak, de gyerekkoruktól fogva barátok is voltak, együtt jártak Esztergomtól Óbudáig, a kártyaasztaloktól a faragott tornyocskás Vigadóig, megesett az is, hogy csak hajnalban kocsiztak vissza, dőlt belőlük a cigaretta és az alkohol szaga. De hiába volt a sok máshol töltött este, a jobb oldali férfi végül is ott, Leányfalun lett szerelmes.” – Kőrösi Zoltánra A Történet második árnyéka című írásával emlékezünk.

„Senki nem tudja, hogy miből él Marinescu Varvara olyan jól, hogy mindig otthon lehet, pontosabban mindenki mást vél tudni. Egyesek szerint fordító, mások szerint marketinges, egy harmadik tábor pedig arra esküszik, hogy Varvara orvos. A nő sosem helyesbít senkit, ha utalnak a foglalkozására, megkérdezni pedig nem akarják, mert a faluban nem szokás az egyenes beszéd.” – Szilágyi Nagy Ildikó regénye.

„Igyekezett kívánatosan tekergőzni súlyom alatt, igaz, könyökömre támaszkodtam könyörületességből, de valahogy a legingerlőbb féregmozgása is heves utálkozást váltott ki belőlem. Hiányzott a lábmunka. Mintha egy kétkarú polipon feküdnék.” – Részlet Novák Valentin Sziszi című kerékpáros regényéből.

„Az asszony még egy darabig figyelte őket, aztán a gyékényt szorosan az ágy mellé helyezte, és rákuporodott. Lábait a hosszú ruha alá húzta, átkulcsolta a térdeit, és miközben beszélt, nézte, amint egy felhő, éhes sirálycsapat kering a kikötő felett.” – Polgár Vera novellája.

„Hat vagon pihen meg az állomáson öreges nyikorgással. Egy lakk magassarkú, egy elől lerúgott orrú, egy csámpásan elkoptatott, egy telitalpú, egy nagy sietségben felkapott, egy minden helybéli járdalapot ismerő és egy tornacipő megy fel a vonatlépcsőn.” – Döme Barbara novellája a Debütben.

„– Amióta ismerlek, még nem sikerült rájönnöm, mi a szakmád, a munkád, hogy miből élsz. Akármennyit is vagyunk együtt, akármennyit beszélgetünk, eddig nem derült ki, ki és mi vagy te valójában. – Jelentőségteljesen körbe-, aztán a szemembe nézett. – Még a rendes nevedet sem tudom, Hús.
Ó, hát tényleg, a rendes nevem.
– Olyanom nekem nincs – mondtam mosolyogva –, amúgy meg éppen eleget tudsz rólam.”

„A kapucsengő hangja hirtelen berobban a lakás csendjébe. Ijedten ugrom egyet, a nyikorgós parkettán ülök – ültem eddig –, az erkélyajtó előtt. Megnyomom a gombot, kinyitom az ajtót, és várok. Sokkolóan hat a pucér pasi ruhában. Ha nem mutatkozik be a kaputelefonban, nem ismerném meg.” – Varga Lilla novellája.

„– Megkapod a választ, de előbb szeretném hallani, mit tudsz arról, amiről kérdezel. Kik azok a besúgók?
– Spiclik – mondtam. – Spionok. Akik árulkodnak az emberről. Tetves gennyládák.” – Részlet Száraz Miklós György Apám darabokban című, készülő regényéből.

„Mikor a 30-as évek elején az Erdélyben berendezkedett új hatalom Domokos Pál Pétert kántortanítói állásából is kipenderítette, magyarán szólva kényszerlakhelyre ítélte: álruhába öltözötten kezdte bejárni Moldova csángómagyar falvait, hóna alatt hangfelvevő masinájával…” – Részlet Bágyoni Szabó István Képek a porból című, készülő regényéből

„Lehet-e emlékezete a magzatnak? Talán tudhatott rólam. Az a kicsiny kézkezdemény mintha még mindig belülről kapaszkodott volna belém, és akkor az a fémes csattanás.” – Pálinkás György novellája.

„Két egyenruhás állt a kiskapu előtt, a kutyát csak nagy nehézségek árán sikerült rábírnom, hogy hagyja végre abba a csaholást, mert a fél várost felveri ebben az áramszünetes kényszersötétségben, amikor mindenki rettegve várja a következő légi veszélyt.” – Kontra Ferenc elbeszélése.

„Már előre nevettek, ahogy felállt a mester a székre, mert faluszerte híres volt a vicces lakodalmi rigmusairól. Pedig Juli néném, a menyasszony még ott se volt. Julit csak holnap viszi Bandi bácsi a templomba. Na, arra én kíváncsi vagyok, mert múltkorában még kútba ugrással fenyegetőzött, ha Soós Lacihoz kényszerítik.” – Kisslaki László novellája.

Egy táblára felírtam, hogy Transparenci egyenlő átláthatóság. Ezzel is jeleztem, hogy az én életem mostantól egy nyitott könyv. Persze, hogy sikere volt, ott volt tévé, újság, minden, vagy három pszichológus is nyilatkozott a témában. – Muszka Sándor szilveszteri novellája.

„Az este már beállott, az utcák néptelenek voltak. Az egyedüllét, a hideg, vagy talán valami más, úgy borzongatta egész testét. Hamar megunta a sétát is. Egy lámpa fénye mellett megnézte az óráját. Ilyenkor szokott vacsorálni, de ma valahogyan nincs étvágya. Hanem azért elment a vendéglőbe s elfoglalta szokott helyét.” – Krúdy Gyula novellája

„Karácsonyi készületében egyszerre gúnynak, gonosz viccnek érzi egész életét. Miért ad az Úr, ha rögtön vissza is veszi?! Már nem a csendes sírás, a veszett düh feszíti, marja a torkát.” – Bodó Márta novellája.

„Állítólag a Lombik délutánonként kimerülésig kotyvaszt a konyhájában, attól van ilyen szaga, és a csaj már nem bírta elviselni, hogy nem tudja a lakást kiszellőztetni. Ez a diák meg pont hallotta, ahogyan üvöltve veszekednek, meg végignézte, ahogyan a nő pakolni kezd, akkor mondta neki a Lombik, hogy menjen haza, úgysem viszi semmire, hiába fizeti neki az anyja a különórákat, meg fog bukni.” – Rojik Tamás novellája a Debütben.

Mintha Goethe megsejtette volna a 20. századi haditechnikát, az egyik jelenetben az ördögök lángszóróval támadnak az angyalhadsereg szeretetrózsáira, mire azok afféle napalmlövedékekként beleégetik magukat az ördögök bőrébe. – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

„A tizenkét éves Vicus néni, aki akkor még nem is sejtette, keresztanyám lesz egykoron, nem akarta, büdös, rosszul vagyok tőle, de nagyapa szíjjal verte, zokogva szívta Vicus néni a cigarettát, Nagyi a kötényébe temette az arcát, hangtalanul zokogott, nagyapa haragja ne forduljon ellene is.” – Jerney Gábor novellája.

„Amint a folyékony bátorsággal járó kiadásokat számolgatta, a melldüllesztő piccolóját, mint a csapat legapróbb és legfurább tagját sem állítva pellengérre, gondolatai a merész korsók irányába kalandoztak.”

„Nem akartam hazudni apának, ezért azt mondtam, hogy kinőttem Klárit. A költözés közepén voltunk már, a nappaliban a fal mellett álltak a könyves dobozok, de apa ült az íróasztalnál, mintha a háta mögött minden rendben lenne, és fordított. Azt mondta, keressek másik tanárt. Akit akarok.” – Részlet Péntek Orsolya Dorka könyve című, készülő regényéből.