Mit ír? Ez az. Mit ír? Mennyire ingerszegény egy a maga sötétségébe csukott világ, ahová a hang se szűrődik be? És ha annyira, amennyire elképzelhető, hogyan differenciál? Honnan tudja meg, mi fontos, mi lényegtelen? De ez talán még megy is. De honnan az erő? Az íráshoz erő kell, adrenalin, cél, ami nem mosódik el a messzi ködökben sohasem. Mivel látja mindezt?

A védelmi falanx legalább olyan erőteljes, mint a támadó: "... amelyek nélkül egy hatalmas hang, egy erős szín hiányoznék a világirodalomból. A költő az ember nélkül, ez a költő - nagy és páratlan költő - enélkül az ember föl nem óriásodhatott volna. A törpéknek, akár a jeles törpéknek is, az óriással szemben nem szabad pöffeszkedő jogot érezniük a mindig fölényt jelentő megbocsátásra." – amiben egyet kell értenünk. 

Buharin Paszternakot nevezte a legnagyobb szovjet költőnek, amitől a legnagyobb szovjet költőnek nevezett Paszternak megrémült (ha nem akarnék ennyire finom és irodalmi lenni, a következő képet használnám: Borisz egyenesen összeszarta magát). Volt rá oka.

​​​​​​​Palotai Boris – aki egyébiránt a fantasztikus filmrendező Bacsó Péter (Tanú) édesanyja – írástechnikailag, tartalmilag a múlt. Vége. Ha más korban születik, talán van jövője. Hiszen miért is ne. De úgy tűnik, ha a pillanat gazdasági és sikerigényét ki is elégíti a politikai előny, a jövő tekintetében levetkőzhetetlen teher. Palotai Boris feltámadási esélye körülbelül annyi ma, mint a KGST-é. Pedig termékeny író volt kétségtelenül, mint a VEB Sachsenring, a Trabantgyár.

Ha valaki megkérdezne, ugyan ki írja meg a rendszerváltás utáni magyar Nyomorultakat, nem volna tippem. De gondolkodom. A dolog nem testidegen, hiszen a francia Plon Kiadó megíratta és megjelentett a kétszázadik születésnapra a Nyomorultak folytatását egy általam nem ismert François Cérésa nevű francia íróval. De az se magyar Nyomorultak, ahogy az eredeti sem az volt. Nálunk nincs ok, indíték. Itt „minden szép és minden jó, mindennel meg vagyok elégedve” – mondá Ferenc József. De a legvalóságosabb valóságot talán mégis Voltaire mester mondatja ki Pangloss mesterrel a nagy Leibniz mester nyomán: „Ez a világ a lehetséges világok legjobbika”.

​​​​​​​Bal mellkasom jó egyharmaddal nagyobb, ha ugyan nem másfélszerese a jobboldalinak. E ritka rendellenesség következtében széles felületet kínálok az érdemrendek számára, s talán ennek köszönhetem, hogy feljebbvalóim néhány találkozás után, többnyire mondvacsinált érdemek alapján, kitüntetésemre szánják el magukat.

​​​​​​​És még valami. "A nők többsége túlságosan hamar kiesik. A női kánon üres helyekkel van tele. Nehéz volna bárkibe is kapaszkodni, bárhol helyet foglalni. Vagyis: ott, ahol csak üres székek vannak, túl könnyű leülni. Nincs hagyomány, mert nincsenek elődök. Anyák pedig kellenek a gyerekek mellé. Akárhonnan nézzük: nőírónak lenni szopás Magyarországon." – írja Kiss Noémi a Magyar Narancsban Galgóczi kapcsán 2007 augusztusában. Ebben egyet kell értenünk.

Végül lemerül, mint a laposelem, élete utolsó tíz évéből nem marad fenn értékelhető próza. Az is igaz, hogy ekkor már Cooper bandagazda irányításával, vezetésével világirodalmi szinten ír egy kisebb amerikai írócsapat. Amerikában Európa prózája a versenytárs, ennek megfelelően dolgoznak a pályatársak: Irving Washington, Melville, közben ott dönget költészetben és prózában a minden kortársnál jelentékenyebb Edgar Allan Poe is. Nem csoda, ha nincs kedve írni. Aztán belép Ambrose Bierce a halálnovellákkal, de ezt Hawthorne már nem tudja.

Mert megnyugtat Dsida hittel és boldogsággal, csendes szomorúsággal teli, szeretetet sugárzó lírája, mégis aggaszt, hogy házassága egy év alatt sírba vitte (minthogy az ember, a férfiember szíve mindig beteg kicsit, hogyan vállalhatna új házasságot a konkrét eset ismeretében?).

Árulja el nekem valaki, ilyen életút mellett, ennyi visszakereshető dolgozat után miképpen lehetséges, hogy száz emberből egy sem ismeri a nevét, ezerből egynek rémlik valami, tízezerből egy azt is tudja, valami "kommunista" íróféle volt, ötvenezerből egy ismeri a nevét, olvasott tőle, százezerből egy azt is tudja, honnan érkezett, merre távozott. Súgja meg valaki, ilyen kondíciók mellett szabad irodalomba ölni az életet? Nem túl nagy a kockázat?

Sztálin többször kijelenti, Bulgakov a legjelentősebb drámaíró. Ismert olyan Bulgakov-darab, amelyet tizenötször megnéz a Művész Színházban. Az állítólag jól látható és hallható tetszésnyilvánítása az egész városban visszhangzik.

​​​​​​​A mai gyerek pofát vág. A mai gyerek nem kérdez. Unja. Rá van írva a képére, mi a szar ez már megint, mit akarnak lenyomni a torkán, egyáltalán mi köze hozzá? Őt ez nem érdekli, haladjunk. Na hát, ezek az ifjak, leesett állal hallgatták Hegedüs Gézát, aki mosolygott, akiből gomolygott a füst, talán egy percet bírt ki füstje nélkül.

1952. május 13-án született a konszolidáción túli nyolcvanas évek számomra legfontosabb irodalmi jelensége, költője-írója-egója: Szervác József. "Nem találunk vonzó dallamocskákat, illedelmes, szerkesztőcsábító billegést („ezt is tudom, azt is tudom, mindent tudok”), odabújó citerafutamokat, alkuszöveget, madrigáltempójú öntetszelgést, kérést, hajlongást. Szigorú, kemény, öngyilkos férfilíra."

Huszonegy embert csak úgy.
Megásatni a gödröt, belelőni őket.
A késedelmek miatt beszart, félanalfabéta keretparancsnok utasítására, tetszenek érteni ezt? Az ember leengedi a kezét, nem akarja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Hogy bármikor bárkivel megtörténhet, ha időben nem zárjuk bolondokházába eszement politikusainkat.

Április

A nyolcvanas évekre egyébként is a sorok közti olvasat, a dekódolás mesterei vagyunk mi, magyar nyelvű olvasók. Ott is ellenálló üzeneteket láttunk, ahol nincs semmi. Nagy Gáspár viszont keményen, egyértelműen.

1513 karácsonyán fejezte be a nevéhez legszorosabban kötődő művét, A fejedelmet. Egyéb dolgozatai: Firenze története, Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvérõl, A háború mûvészete. A fejedelem 1532-ben jelent meg Rómában. Szinte azonnal felfigyelnek rá, ezt bizonyítja a tény, hogy a pápa már 1559-ben indexre tette. A kötet nem egy konkrét monarcha feladatait jelölte ki, hanem a modern uralkodó hatalomgyakorlásának általános elveit határozta meg, amelyek napjainkban is aktuálisak. 

E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon. Akár így, akár úgy, az udvar számára szerencsés ügy az ellenséggé vált főúr halála.

​​​​​​​1900-tól ír, született írónak írásból legkönnyebb megélni, még ha legnehezebb is. Mindent ír, elbeszélést, novellát, tárcát, humoreszkeket, útleírásokat a maga szarkasztikus, szatirikus módján, mindent, ami könnyen, gyorsan megírható, gyors koronát terem. Prága tele lapokkal, a szerkesztők fogadják az alkoholista, vagy ekkor még csak félalkoholista (apja alkoholista tanár) Hašek írásait, politikai pamfletjeit, ő pedig lohol következő kocsmája felé.

​​​​​​​1954-ben jelenik meg az Alkonyi halászat, amely szembefordulást jelent a pártideológiával. Eddigre megírja a Pártos éneket (1950), de a költők, írók közt mindenki számára természetes, hogy Zelk Zoltán a kommunista táborba tartozik. Olyan ő, mint „a cigány, aki nem a bandában húzza", de szinte ugyanazt a nótát. A kötetben olvasható kétsorosa:
„Szélfutta levél a világ / De hol az ág? de KI az ág?"