Innen már csak egy apró szemantikai lépés kellett, hogy emberevőnek könyveljék el a végtelen tajgák és tundrák szerteszórt vadásznépét. Emellett azzal is vádolják őket, hogy távoli nyelvrokonaink. (Hogy távoliak, az vitathatatlan.)

Dávila egyetlen, jéghideg aforizmával utasítja rendre a mai világot “objektíve” uraló és önértékelésük szerint általános érvényű, megfellebbezhetetlen, egzakt elméleteket: “A tudományos igazságok specifikusak, egy különleges rend igazságai; nem a teljes emberi természet, hanem egy meghatározott módszertani séma igazságai”.   

Tereket, korokat olvaszt egybe a kánikula. Az udvarokon, kertekben alig mozdul valaki, valami. Fásultan ugat egy kutya. Kihalt a kisváros félreeső utcája. Dél van, harangszó rezegteti a forróságot.

Az itt következő összeállításban néhány írást válogattunk ki a „sokhúrú cimbalomként” játszó, hol komoly, hol kacagtató, hol elgondolkodtató Karinthy műveiből.

Olyan is a világ, mint egyetlen hatalmas hengermű. Különösen siralmas képet nyújtanak a pályaudvarok, repülőterek és kikötők. Szellemi vágóhidak.

A gazdaság teoretikusai nem akarják tudomásul venni a fizikai és biológiai törvényszerűségeket. Egyfajta örökmozgónak állítják be a gazdaságot, körforgásokkal és egyensúlyokkal.

​​​​​​​Döntöttem: nyerek a lottón. Ideje tennem valamit a szűnni nem akaró világválság ellen, elvégre az is folyamatosan tesz ellenem. Mivel nem vagyok kétkezi bróker, minden hájjal megkent becsületes vállalkozó, megélhetési politikus vagy megasztár, marad számomra a meggazdagodásnak ez a mindenki előtt egyenlő eséllyel nyitva álló útja.

Sok mindennek ittuk meg a levét történelmünk folyamán. Ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé szenvedtünk hiányt keserű poharakban.

A padlás afféle Noé bárkája, csak nem állatpárokat, hanem a kacatok mintadarabjait menekítjük föl rá, valami atavisztikus kényszertől hajtva. Ha egyszer új életet kell kezdenünk, a semmiből, ne álljunk itt egy szál lom nélkül. Ott várakoznak egykori meghitt környezetünk száműzöttei, félhomályban és vaksötétben, jéghidegben és kemenceforróságban.

​​​​​​​Akárhogyan áll is a dolog, a tortsalmyzmusról, nevén kívül, semmit sem tudunk – és éppen ez teszi olyan izgalmassá! Semmi, de abszolút semmi (Heidegger!) lehetőség a tételeit cáfolni vagy félreértelmezni. Ezt csinálják utána a prominens bölcselőkollégák! – Hudy Árpád tárcája

​​​​​​​Ki ne tudná, hogy az esztendő legfeketébb éjszakája az, amelyben a Fény megszületik? És talán mégsem véletlen, hogy a kerecsensólymot – mely egyes gyanús vélekedések szerint a magyarság ősi madarával, a turullal azonos – ezen a szent napon röptették eleink.

​​​​​​​Lelki szemeim előtt elzörög az ötven évvel ezelőtti szemetes autó. A rongyos szemetesek, még fényvisszaverő formaruha nélkül, egykedvűen ürítik a szegényes háztartások viharvert pléhvödreit. Nincs azokban még műanyag, üveg is, csak ha eltörött, hiszen kell az a spájzba. Elemek? A mozsárba, kézi darálókba nem kell olyasmi. – Hudy Árpád tárcája

​​​​​​​Jó ideje divat, vagy inkább sport bekerülni a Rekordok Könyvébe, a Guiness-be. Ki egyensúlyoz tovább a balkeze kisujjának körmén, ki nyel le több kibiztosított biztosítótűt, ki süt egyre hosszabb, kilométerekben mérhető kolbászt. Kétségtelenül világraszóló, maradandó teljesítmények, újabb és újabb csúcsok felé lendítik az emberiséget, anyagi és erkölcsi hasznuk felbecsülhetetlen.

A délvidéki magyarság kálváriájáról nem született regény, nem készült film a második világháború után. Az érem másik oldalát olvashattuk, láthattuk. Cseres Tibor megrázó könyvét, a Hideg napokat, és azonnali, méltó megfilmesítését diadalmas elégtétellel fogadták a határokon túl (a filmet hamarább vetítették Romániában, mint Magyarországon), mindenekelőtt pedig az egykori szörnyűségek helyszínén.

Pásztor nélkül a nyáj!
Padlás nélkül a száj!
Pia nélkül a máj!