Szerzőinket kérdeztük az első gyerekkori, karácsonyhoz kötődő emlékükről.

Egyedülálló képesség kell ahhoz, hogy valaki ilyen merészen váltogassa a műfajokat, hiba nélkül, hiszen az írások eseményhorizontja nem tűnik el a homályban, a szürreális témák ellenére jól kivehető.

Az közismert, hogy a Druzsba csillagkép öt csillagból áll. Ez a fogantyúja, ez a benzintartály, s az a három pedig maga a fűrész, a penge…

Lőrincz P. Gabriella úgy gondolja, csak akkor tud hiteleset írni, ha igazat ír. Írásaiban végig jelen van a hite, a szoros kapcsolata az Istenével, ennek hiányában nem tudna alkotni.

A hét verseskötettel és egy regénnyel is rendelkező József Attila- és Babérkoszorú-díjas Szentmártoni János azért képes önmagát is „felmutatni”, mert hisz a versírás szakrális erejében, megtisztító hatásában s mindenekelőtt terápiás hatásában. De hisz abban is, hogy az irodalom idő- és térperspektívája határokon átívelő: az irodalmi múlt és jelen közötti átmenetet éppúgy érzékeli, mint azt, hogy egyszer talán újra nemzetmegtartó és nemzetformáló erővé válhat az irodalom.

Csornyij Dávid A jelzőlámpák diktatúrája című debütkötete vékonysága ellenére alaposan húzni fogja minden fölkészületlen olvasó zsebét, hisz a kivétel nélkül a létezés sötét oldalán bolyongó, komor, kétségbeesett, tragikus szabadversek mentális hatása körülbelül félúton sötétlik Cioran és Sade márki könyörtelen világa között.

Kis Petronella Műfajok szimfóniája című, könyv- és színházi kritikákat tartalmazó kötete nem pusztán válogatás egy tehetséges, fiatal kritikus (az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének tagja – e műhely mint szellemi bölcső fontosságát bevezetőjében a szerző is hangsúlyozza) írásaiból, hanem háromszólamú konceptuális íve van: a történelem ellenállhatatlan sodrása, a halál misztériuma, illetve a minden tárgyalt műből (vagy körüle) fölhangzó zene habarcsa.

Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is.
Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron.
Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs

Kimondva-kimondatlanul a film ma minden művészetek császára, legalábbis az anyagi siker, a hírnév és a tömegekre hatás lehetőségét tekintve. Annak ellenére, hogy a legfiatalabb művészeti ágazat, teljesen meghatározza napjaink arculatát. Az emberiség nagyja hétköznapi beszélgetéseiben filmekből idéz – többnyire nem tudva, hogy a filmek pedig könyvekre épülnek.

Ki ismeri az aranyhajú gyermekek meséjét, ezt a szerelemről, ármányról, és föltámadásról szóló tündérmesét? Talán nincs is olyan, egész csekélyke írástudással és műveltséggel bíró magyar ember, akinek legalább gyermekkorából ne rémlene a történet, ha máshonnan nem, hát a Magyar Népmesék remek sorozatából.

Ha elfogynak majd a földi határok, Csak a kegyelem, csupán az marad.

„Amolyan kicsinységünket föltáró könyv ez. A pop-horror panelt idéző alapcsapat (hősünk, a narkós, értelmiségi lúzer srác és jelentéktelen barátnője, a nimfomán, okkult csaj és kattant, folyamatosan telefont nyomkodó pasija, meg a gengszterautós török mint kemény fickó) egyetlen visszatérő, rituális cselekedete egy vécépapír-gurigából, papírszemétből tákolt kastély építgetése.” – Juhász Kristóf kritikája Farkas Balázs könyvéről.

„Tulajdonképpen oda kéne tenni ezt a kötetet a könyvesboltokban a romantikus vámpíros, romantikus sulis osztálytársas etc. lánykakönyvek közé, és az elárusítónak a lelkére kötni, hogy ha valaki böngészni kezdi a zsánert, azonnal ajánlja a Röpképtelen madarakat.” – Vöröskéry Dóra első kötete Juhász Kristóf olvasatában.

Böszörményi Zoltán költészetében kéz a kézben jár az intellektus és a szenvedély. Már az első kötetek, az Örvényszárnyon, a Címjavaslatok, vagy a Faludy György-mottóval nyitó Aranyvillamos verseiben körvonalazódik az a poézis-arculat, amely később, kötetről-kötetre egyre hangsúlyosabbá, erőteljesebbé válik. A Soha véget nem érő szeretkezés szerkezete hasonlít a megismerés útjára, vagy egy olyan helyre, ahol szerelmet, világot, gondolatiságot vegyítenek össze, és amelyet úgy hívnak: a vers laboratóriuma. – Juhász Kristóf gondolatai a költő legújabb verskötetéről.

„Ez a könyv kaland. Borzasztó, fájdalmas, szánalmas, megalázó, röhögtető, és olykor, talán egy kicsit, talán csak bekezdések, mit bekezdések, egyes mondatok, szavak vagy betűk erejéig dicsőséges kaland is. Adrian Mole újabb kínszenvedései Transzilvániában, vérben és szeszben, és egyéb, itt meg nem nevezhető nedvekben.” – Juhász Kristóf kritikája Demeter Szilárd Hármasoltáráról.

„Murokffy a magyar virtus allegóriája. Urbánus körülmények között is létezni képes szerencsefi ő, nem szegénylegény, kuruc, betyár vagy bujdosó – mégiscsak középnemesi sarjadék –, de az ő társaságukban is elboldogulna, még Rózsa Sándor sem rúgná el a tábortűz mellől.” – Pataki Tamás modern pikareszkjét Juhász Kristóf mutatja be.

„Rögtön szembeötlik, milyen szabadon használja Radnóti és minden levelezőpartnere nyelvünket. Bíró-Balogh következetesen betűhű szöveget mutat be, ki is jelenti a kötet végén, a rendezés elveiről vallva: nem akarta a mindenkori helyesíráshoz igazodó szövegközlési gyakorlatot folytatni, a valós, sajátos, egyéni nyelvhasználat pontos láttatása volt a cél.” – Juhász Kristóf a Radnóti Miklós levelezését bemutató kötetben kalauzolja olvasóját, és von le tanulságokat a műfaj hasznosságát illetően.

„Sayfo Omar tagadhatatlan szakmai kíváncsisággal, rátermettséggel, vagánysággal egy olyan főhős bőrébe bújt, akivel nem esik jól azonosulni, mert annyira szerencsétlen, kisszerű, semmitmondó és sírnivalóan átlagos, vagy már-már átlag alatti. Éppúgy, mint bármelyikünk (legalábbis gyengébb pillanatainkban, amiből lehet több-kevesebb, attól függ, hol tartunk éppen privát megismerési utunkon), bármennyire is kínos ezt bevallani.” Allah tágas földjén Juhász Kristóf kalandozott, izgalmas témát járva körül.

„Miközben két pohárcsilingelés között alkalmasint földrengető kinyilatkoztatások hangzanak el – mégsem borul sem asztal, sem pohár, elvégre kultúremberek volnánk, vagy mifene. Szörényi László egyik legnagyobb élő mestere ennek a súlyos könnyedségnek, vagy könnyed súlyosságnak.” – Szörényi László Arany János évében című kötetét Juhász Kristóf vette a szárnyai alá.

„Mi magunk vagyunk minden elsüllyedő és továbbörökítendő kultúra. Pontosabban lehetőség vagyunk erre. Mert lehetünk sodródó uszadékfa. És lehetünk az ősi tudással teleírt, büszke oszlop. A Sziriat oszlopai az a könyv, amit nekünk, egyszerű halandóknak lehetetlen végigolvasni, hacsak nem vagyunk mi magunk is isteni könyvtárosok.” – Várkonyi Nándor idén újraállított oszlopait Juhász Kristóf mászta meg.