Nem tudom, csak én érzékelem-e úgy, hogy a média a hidegből is legyártotta a maga durranásig felfújt hírléggömbjeit, hiszen régen semmi különöset nem találtunk abban, hogy télen hideg van. Mi több: a mostaninál általában sokkal hidegebb volt. - Laik Eszter tárcája.

„S aztán az újabb éjszakában az egyezkedés. Mit adsz az enyhülésért? Az kevés lesz, barátom. A végső enyhüléshez feltétlenül. Nem vagy elég bátor.” – Laik Eszter tárcája.

A fogaskerekű városmajori végállomásánál, a vasút kertjének a bejáratánál van kiállítva az a hatalmas kerék, amely a hajdani vaspálya egy darabjaként szolgált egykor. Csak egy vasból készült egyszerű monstrum, és mégis, ha pontosan kapaszkodnak össze a részek, meglódul velük a világ is. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Beteszem a lábam a városba és bombák tűnnek fel mindenütt – semmi költői túlzás, az első ébredés után a zenei adóból is csak terrorról dől a hír. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Számomra a Facebooknál van valami vonzóbb az emlékkönyv múlandóságában rejlő időszerűtlenségben. Szeretem a „vajon mi lehet vele” típusú kérdések melankóliáját. Izgalmasabb a nem-tudással terhes találgatás, mint a mindenről tudás illúziója. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Ez a szombat–vasárnap a Kulturális Örökség Napjai alkalmából hagyományosan, „kapunyitogató” hétvége, vagyis olyan helyszíneket látogathatnak meg az arra kíváncsiak, amelyeket hétköznapokon csak ritkán, vagy egyáltalán nem. „Magánfelfedezéseim” függetlenek a hivatalos programtól: olyan szemérmesen rejtőzködő helyek, hogy többnyire csak a környéken lakók ismerik. És, paradox módon, távoli ország-beliek. – Laik Eszter tárcája.

Romhalmazok nagyjából azonos távolságokra az út mentén. Összezúzott, ósdi bútorok, papírdobozokból kiboruló játékhegyek, ócska járműalkatrészek, esernyők, táskák, lámpabúrák. Hűtőszekrény, sütő, tévé, rádió. Járőröző furgonok, éjjel is pásztázó fények. Nincs háború – lomtalanítás van. – Laik Eszter tárcája.

„És itt a homlokomra csaptam. Hát persze! Spórolnak. Lespórolják a végéről a foszfort. Egy gyufányi mennyiségből kijön kettő, ilyen egyszerű. Ezzel kellett volna érvelnem annak az elsatnyult agyú hivatalnoknak. Hogy a szellemi termékből nem spórolható ki az anyag.” –  Laik Eszter tárcája

„Fejvesztve rohantál a művészellátóba, és nyomtad aztán a kezembe felszabadult lelkesültséggel a kis ragasztószerű tubust, amelyből sűrű pasztaként buggyant elő a vékony, sötétarany csík.” – Laik Eszter tárcája

„Csányi Vilmos példájának analógiájára én a Múzeumok Éjszakáján abban szoktam megnyugodni, hogy alapvetően normálisak is vagyunk.” – Laik Eszter tárcája.

Az Irodalmi Jelen ünnepélyes „Könyvhét-megnyitójának” tekinthetjük a Zsivágó Kávéházban megrendezett II. Nagy Felolvasást, amely többek között abban különbözött az elsőtől, hogy ezúttal még többen gyűltünk össze, hogy verseket, prózarészeteket hallgassunk meg szerzőinktől.

​​​​​​​Minden hatalom szeret építkezni és elnevezni: keze és szelleme nyomát hátrahagyni. A hatalom mindig az örökkévalóság reményében cselekszik. Másképp nem is lenne értelme. Átnevezni is jó, mert a névadás maga hatalom. Aminek nevet adunk, annak gazdái vagyunk, teremtői, szülői, keresztszülői. - Laik Eszter tárcája.

A kérdőíves kora este csöngetett be csütörtökön, szokatlan egy időpont, de hát az asszony semmin nem csodálkozott, őt aztán mindig, mindennel megtalálták. Annyi mindent akartak már rátukmálni, és többnyire be is adta a derekát. - Laik Eszter tárcája.

A címet loptam: egy Andersen-díjas holland írónő ifjúsági regényének címe ez, pontosabban találó magyar fordításáé. A regénybeli Minna macskából változik át lánnyá – én fordítva teszem néha, titkos éji órán. Így tanulok a macskáktól.

​​​​​​​Tíz nappal ezelőtt vitát indított az Irodalmi Jelen az irodalomtanítás helyzetéről. Hatására felrémlett bennem, hogyan lettem majdnem tanár, és hogyan futamodtam meg idejében a feladat elől. – Laik Eszter írása az irodalomtanításról

Létezik a politikánál sokkal elemibb szintje hatalom és szabadság kérdésének. Ha a test kiszolgáltatottá válik, az élet egész minősége a tét. Boldogabb országokban a segítségnyújtás, a gyógyítás modern rítusaiban épp olyan tisztelet mutatkozik meg, mint az orvosokhoz való viszonyban. Laik Eszter tárcája.

A jég minden formáját csodálattal figyelem gyerekkorom óta. A házunk eresze akkora jégcsapokat növesztett a fagyos napokon, hogy a seprű nyelével kellett óvatosan leütögetnem, ha kézbe akartam venni. Vattakabátot terítettem alá a földre, abba hulljon, és ne törjön össze, ha az eresz enged a szorításból. - Laik Eszter tárcája.

Pásztor nélkül a nyáj!
Padlás nélkül a száj!
Pia nélkül a máj!

​​​​​​​Egy város történelmének az atmoszférája a temetőjében koncentrálódik. Kolozsvár, Krakkó, Prága, Párizs, Szatmárcseke, Tinnye nem érthetők, nem ismerhetők meg a temetőik nélkül. Talán meglepően hangzik, de New Orleans sem, ahol magam csak virtuálisan jártam, de ez a legkevesebb, amit a város felfedezése megérdemel. A zene vitt el oda, mi más. Így vetődtem el a Lafayette-be, ebbe az egészen különleges, európaisággal átitatott, mégis ízig-vérig amerikai sírkertbe. – Temetői séta zenével, New Orleansban

​​​​​​​Akárhogy is, hősnőm megirigyelte azokat a férfiakat, akik egész kört tudtak kiépíteni az efféle cimboraságokból: a spontán kocsmázásokat ráadásul nem kell előre leszervezni, egyeztetni, a hangulat és szabadidő pillanatnyi alakulása szerint az ember, már ha férfi, bármikor alászállhat egy efféle élvezetes infernóba, megmártózhat a történetek sűrűjében, aztán ha elunja vagy elálmosodik, csak kiszórja a pénzt a pultra, és minden magyarázkodás vagy hosszas búcsúzkodás nélkül visszalibbenhet a magányba. – Tárca a női kocsmaegyenjogúságról.