A tömeg ízlése olyan, amilyen, de ahogyan gerjesztik, manipulálják, így visszaélnek vele, ráadásul a szent költészetre hivatkozva. Úriember ilyet nem tesz. Vagy túlzok, és abba, ahogy pártok pozicionálják magukat, belefér ez a fajta, szó szerint ízléstelen marketing? Jó. Viszont Csokonai és Krúdy közé szoborni egy politikai brandet, azt ne, ha kérhetném.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

​​​​​​​Cziffra György, a huszadik század egyik legzseniálisabb zongoraművésze, elhatározta, hogy egy művészeti központot kellene létrehozni, zenei és képzőművészeti központot, fiatal művészek számára. Akkor már Franciaországban élt.

​​​​​​​Faludy György hovatartozásának kérdése még a költő halála után is megosztja a kedélyeket. De talán rosszul mondom: nem is a kedélyeket, hanem a nemzetet – a kérdés csak az, megosztásnak nevezhető-e az, ha egymillióból két embernek a többiekétől meredeken eltérő, sőt konfrontatívan szemben álló véleménye van valamiről. A nemzetet csak az osztja meg, ha számottevő hányada tér le a közös értékrend által meghatározott úthálózatról. Néhány hálátlan utód véleménye még nem megosztás, csak pőre hülyeség.

A szerkesztőség kérése. E cikk adatai szerint egy fiú (Henrik) és két lány (Rózsika és Aranka) nevét ismerjük Wertheimstein Alfréd gyerekei közül, és sorsukról is van több vagy kevesebb tudomásunk. Ám vajon mi történt a többiekkel és leszármazottaikkal? Olvasóink közül talán akadnak, akik valamiféle (akár hallomásos) tudomással bírnak ezeknek az utódoknak a sorsáról. A szerző javaslatának megfelelően, bárkit, aki rendelkezne ilyen ismeretekkel, arra kérünk, ossza meg velünk ezeket.

Böszörményi Zoltán szeptemberben és októberben hathetes magyarországi turnén vett részt. Az író–olvasó találkozókon sokan megjelentek olyanok, akik olvasták regényeit (Az éj puha teste, Vanda örök) és/vagy verseit,  olyanok is, akik csak e találkozók után ismerkednek velük.

​​​​​​​Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

nyugat-képeskönyv címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (akkor már miért nem petőfi irodalmi múzeum?) vaskos és meglepetésekkel teli albumot adott ki. Alcíme szerint: fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből. Az olvasóban olthatatlan kíváncsiság él, hogy belelásson (ez szó szerint értendő: a két szemével) az irodalmi szereplők életébe, még inkább: magánéletébe. Azt gondolom, Eckermann beszélgetései Goethével sokkal nagyobb példányszámban jelennének meg, ha Eckermannak lett volna fényképezőgépe s ha Goethe hagyta volna magát fotózni, miközben ír, vagy a folyóban úszkál, vagy a feleségét ölelgeti.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

A pokol malmai címmel jelentetett meg dokumentumkötetet Huszár Tibor, számos fontos mű szerzője, amelyek mind a magyar közelmúlt történelmével vagy annak szereplőivel foglalkoznak. A könyv alcíme: Szűcs Ernő ÁVH-s ezredes ügye és elágazásai. (Corvina kiadó, 2009)

Az erdélyi magyarok számára a legfényesebb belső világítótorony a sok száz éves alapokon létrehozott kolozsvári Bolyai egyetem volt, amelynek fényét a későbbi pártfőtitkár agresszív, primitív és bornírt fellépése oltotta ki, ő vezényelvén le a felszámolást. Ehhez a gyalázatos végjátékhoz hangaláfestésként a Szabédi László testét feldaraboló vonatkerekek csikorgása szolgált, Csendes Zoltán halálhörgése a kötélen és Molnár Miklós közgazdász-professzor testének a puffanása, amint a magasból az aszfaltra zuhan.

Icuka, Magyarország legszeretetreméltóbb könyvtárosa magabiztos gyakorisággal és a rendszeres folyóiratolvasó elszántságával téveszti el az Irodalmi Jelen nevét, és használja helyette a jóval meggyőzőbb, mind értelmezését, mind egyéni leleményét tükröző Irodalmi Jelenlét címet. Ha Icuka 2009. március 24-én az Írók Boltjában járt volna, bizonyságot szerezhetett volna arról, hogy Danyi Zoltán, Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor irodalmi jelenléte valóban rászolgál a nemes tévesztésre.

Részben időmegtakarítás, részben költségmegtakarítás, részben a játékos rövidítő-kicsinyítő ösztön korláttalan kiélése már az sms-korszak kezdetére felülírták az archaikus magyar helyesírás szabályait és a kőkorszaki nyelvi sztenderdeket. Eltűntek a nagybetűk, ugyanakkor a kettőshangzók és a fonetikus formák (tucc, lácc, vattok) teljességgel kiszorították az igei személyragok elemző elkülönítését (tudsz, látsz, vagytok stb.). A vok egy-két évtized alatt teljesen anakronisztikussá tette a „vagyok” formát, az akadémikusok pedig ugyanazt tették, mint mindig: jajveszékeltek, nyelvvédő cikkeket írtak, majd kénytelen-kelletlen tudomásul vették az újonnan kialakult kész nyelvi tényeket.

A palack, amelyet ezúttal vetett ki kezemhez az ár: vékonyka, puhakötésű füzet, borítója jellegzetesen száz évvel ezelőtti, papírja minőségi, a betűk szépen metszettek. Szerzője Lévai Mihály. A füzetke címe: A Feketehegyeken. A belső címlapon már külön írva: A Fekete hegyeken, az alcím pedig tájékoztat a műfajról: Haditudósítások Montenegro kapitulációjáról. Kiadó: Schenk Ferencz könyvkereskedése, IV. Semmelweisz utca 15. Budapesten, 1916-ban.

Gyerekkoromban kétféle csokoládét ismertem. Egyik a brassói Dezrobirea gyár terméke volt. A másik, a finomabbik, a Vinga nevet viselte.
Brassóról tudtam, hogy létező város, álneve is van: Brasov. De soha senkiről nem hallottam, aki vingai lett volna, vagy valaha is járt volna ott, vagy lett volna Vingán rokona vagy ismerőse. És ha államnyelven Vinga, akkor magyarul vajon mi? (Aradon ez nem kérdés, mindenhol máshol igen.)
Szóval, nagyon úgy nézett ki, hogy ez valami mesebeli hely ez a Vinga, olyan mint Langarut vagy Meslohes, azaz Seholsem vagyis Erewhon, esetleg Lilliput vagy Laputa, vagy Tükörország.

Figyelem! Figyelem! Az Irodalmi Jelen Online-on mostantól verset is hallgathat. Elsőként Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor mondja el három-három versét. Jó szórakozást.  

Kertész Dániel nem fogalmazott zajos kiáltványokat. Ha úgy tartotta kedve: felkerekedett, hogy lencsevégre kapja Hrabalt Prágában – hogy ne említsük Mándyt vagy Weöres Sándort a Vörösmarty téren. Nem küldte senki. Vette a viharkabátját, fogta a gépét, elindult, hazatért, előhívta a képeket, majdeltette a fiókjába. Soha nem nyomult, nem volt stréber, nem volt lieblingje senkinek, sem udvari festője. - Szőcs Géza írása a festőről, és képei az Irodalmi Jelen virtuális galériájában.

Az irodalomtörténetben és verselemzésben járatlan, de a többé-kevésbé járatos olvasó is fokozott érdeklődéssel lapozza majd Szőcs Géza legújabb kötetét. A neves költő, író és szerkesztő ezúttal az Irodalmi Jelen folyóirat Beszéd a palackból címet viselő rovatában megjelent írásaiból válogat: 16 esszé, külön-külön is tetszetős szál virág áll össze rendkívül elegáns csokorrá. Akármiről is szóljon a szerző – Poe hollójáról avagy a plágiummal vádolt Dsidáról –, megragad fölényes tájékozottságával, biztos ítéletével, választékosságával. Ezek az esszék nemcsak ismereteinket gyarapítják, hanem lebilincselő olvasmányok is. A könyvből – mely előrendelhető kiadónktól – részletet közlünk.

„Konrád György, az egyik legismertebb magyar író azonnal csat­­la­­kozott hozzá. Elküldtem Umberto Ecónak is, és szeretném Vac­lav Hávelt, Slawomir Mrozeket, Csingiz Ajtmatovot, Jurij Buj­dát és Alekszandr Szolzsenyicint is megkeresni.”