A szavak eredete bevezet bennünket a huszonegyedik században is önálló néptudattal rendelkező székely nép történetébe, egész korai időszakig, az V–IX. századig. A nyelvészeti mű segítségével a magyar nyelvet s annak működését is sokkal jobban átlátjuk.

Csatáink nemcsak a világgal, inkább önmagunkkal voltak. Az illúziókkal és a kételyekkel külön-külön kellett megküzdeni, s ez a pokoli harc volt, akinek sikerült, volt, akinek kevésbé. Nem tudtuk egymást segíteni abban, hogy démonjainkkal megküzdjünk.

Az Irodalmi Jelen szeptemberi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

Őszies, hamiskás, huzatos és tiszavirág életű. A Csíki- és Gyergyói-medencékben csak a lájbit szokták kigombolni ilyenkor. Ott ilyen állat nincs is, hogy nyár. A helyiek csúfosan úgy mondják: ez a hűtőszekrény alja, a pokol jégcsapos, zimankós tornáca, az Isten ostora, Árpád apánk végzetes tévedése a népvándorlás idejéből.

Éjjel fél három van, az Insomniában megindultak a fények valamerre. A földszinti betonteraszra kihelyezett italhűtők élesfehér, a kocsma gyérzöld és piros lámpái körbe-körbe mozognak, de a természetes fény mintha végleg elkerülné Kolozsvárt. 2018. augusztus 24., péntek, Magyar Napok. A morajlás nem csitul, ahogy szivárognak el a magassarkús, minibe öltözött nők és topis, nevető tinédzserek, úgy erősödik fel a hangja egy óriási szakállba vesző szájharmonikának. Régi kommunista nóták, Székely Himnusz, miegymás, ami összekeveredve a felszínre törhet ebben az órában egy idős íróból.  

Mocsarak tüzelik fel a vágyat aranyszín lelkemben...
Távol kongása Másfajta Harangoknak... Alkonyfényben
Sápad a szőke búza... Lelkemben a hús borzongása kél

„Olyan olvasás- és költőelfelejtés van, hogy tanítványaimnak Vas István, Hajnal Anna, Kálnoky, Jékely, Ladányi fontosságát is magyarázni kell. De még ez sem lenne baj. Azért vagyok. Ám mintha nem éreznék, hogy kánonokon belül és kívül föl kell fedezniük a magyar- és világirodalmat és kultúrát. Kánonokat követnek, de hagyományokat nem” – Vörös Istvánnal beszélgettünk legújabb, az Irodalmi Jelenen publikált művei apropóján kánonról, metafizikus költészetről, Istenről, Derridáról, a novella és a vers rokonságáról.

Csönd térde roppan,
mázsás a magány,
múlt nyarak arca
néz vissza a tóból,
emlékek, mosoly, táj.

“Az alkotó ember nagyon könnyen azonosul Varga Melinda szövegeivel, amelyek tükröt tartanak elé: ilyen érzés egyedül az üres papír fölött, egy vászon előtt, egy kamera mögött vagy előtt magunkra maradni érzelmi adottságainkkal, hiperérzékenységgel beállni a szembesítő tükör elé, és átadni magunkat annak a személyes valóságnak, amely nem tűr mellébeszélést.” – A Sem a férfiban, sem a tájban kötetet Lennert Móger Tímea elemzi.

2018-ban az Irodalmi Jelen hagyományos díjátadó ünnepségén két fődíjasunk egyikeként Rakovszky Zsuzsát köszönthettük. „Rakovszky Zsuzsa kikergeti az esti álmot a szemünkből, megsemmisíti az unalmat, gondolatai átélhetősége, kényelmes öltözete elviselhetőbbé teszi a létet” – hangzott el akkor a díjazott költő-író laudációjában, s ez mára csak még igazabbá vált. Isten éltesse szerzőnket, a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb alkotóját!

Távoli beszélgetés Nádasdy Ádámmal, az Irodalmi Jelen Nagydíjasával, a májusi hónap alkotójával az Isteni Színjátékról, Shakespeare-fordításairól, főbb költészeti toposzairól és a Bánk bán 2019-ben megjelenő mai magyar fordításáról.

A nyolcadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nekem még csak az első, mert alig egy éve élek Erdélyben. A magyarországi könyvhetektől, könyvfesztiváloktól sosem vártam azt, hogy begyökereztessenek a városba és a hely szellemiségébe. De most nem tudok mást figyelni, csak azt, hogy mi és ki visz beljebb, közelebb, mi tehet – nem másvalakivé, hanem mégiscsak – ittenivé.

Három órát beszélgettünk, gyerekkorról, Déváról, a felolvasónődről, a világról, a szellemről, a párizsi évekről, a nőkről. A nyilvánosságnak szánt változatból a lényeg persze kimaradt. Ha sok mindent mond el az ember, bolondnak nézik, vágjunk. Tudjuk, mi! – kacsintottál, s meggyújtottad a huszadik cigarettát is, nagyokat köhögve, káromkodva közben.

Lőrincz P. Gabriella, Pénzes Tímea és Varga Melinda verseivel köszöntünk minden Édesanyát május első vasárnapján, Anyák napján.

Azt hiszem, a szerelem mellett az idő, az elmúlás a költészet leggyakoribb témája. No meg a gyerekkor: szerencsés esetben a versekben azt a fajta látásmódot, a világ megélésének azt az intenzitását sikerül feleleveníteni, ami a gyerekkorra jellemző – Varga Melinda interjúja Rakovszky Zsuzsával az Állapotváltozások című, készülő verses regényéről, a Célia című regény és az új mű rokonságáról, szerepversről, fontosabb regényeiről.

Rakovszky Zsuzsa lírai munkásságának átütő ereje, jelentékenysége abban áll, hogy a világ és saját maga közé beépíti a hétköznapi, beszélt nyelvet, a hagyományos irodalmi nyelv a köznapival keveredik, szereplői, témái élnek, megelevenednek, az olvasó úgy érzi, a probléma a sajátja (is). Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, a mindennapok metafizikáját teremti meg költészetében és lírai prózájában egyaránt.

A vers pontos időtér-kronométer,
fájdalmak foszló vásznát szövő rokka,
zsebtükör, melyből visszanéz
ijesztő macskamaszkom.

Kizárólag azt írni, amit már tudok, egyszerűen érdektelen. Igazi tétje annak van, ami számomra is ott derül ki, és fogalmazódik meg munka közben, akár önmagamról, akár a világról – Bartis Attilát nemrég Magyarország Babérkoszorú-díjával tüntették ki, az íróval ez alkalomból beszélgettünk irodalmi elismerésekről, sikerről, a próza és líra viszonyáról, legutóbbi regényéről és fontosabb műveiről

A part homokján eleven Isten jár, a cérnára fűzött gondolatsor a pálmafák nyakában, bőrünkre égő fény, tündöklő magány lépcsője, száraz szelek ölelése, a vers, mint az ágyúban eldördülő golyó – ezekkel a költői képekkel adható vissza leginkább a Magyar Írószövetség Írókorzó című, legutóbbi beszélgetéssel és filmvetítéssel egybekötött estje, amelynek vendége Böszörményi Zoltán és Pósa Zoltán volt.