szemed örvény, arccsontod ugrásra kész,
a bőr szorosan tapad, mégis hullámzik

Befejezni rég elfelejtett éjszakákat, délutáni filmeket.
Be nem tartott ígéretet, színlelt orgazmust,
meg azt az igazi reggelit. És még mindig mintha csak álom.
Egy pörgettyű, amit egyszer megpörgettem.

a kávélikőr legyen mondjuk a
dómtér-séta a víztorony-várakozás

Az ég vakond-járataiban felszívódik a fény,
Felszívódnak az évek,
És egy másik
Univerzum földjéből vakondtúrásként kiemelkednek.
Sárkányszárnyas, puha prémes vakondok
Túrják a sötétet: denevérek.

a szememből
áradó fényből szél lett, befelé fújó, drága
hajam tüskés bokorrá rémült, és ujjpercnyi
darabokban, mint szögeső, fejemről lábfejemre hullt

Félkarú rabló lesz
az áldozati oltár –:
agyunk eldobott kő,
szívünk száraz holtág.

Nincs is más csak mesterséges látás,
a tekintet szakadatlan kétségbevonása

Érosz nem sejt
semmit az illatok
selyméről

Bizonyos értelemben minden parafrázis. Befolyásol, mert inspirál a korábban létrejött zseniális művészet. Ez maga a lét eszenciája. Csak néhány bonyolult matematikai levezetés versenyezhet vele ebben, azt hiszem.

megrázza rézcsengettyűjét
fátyol terül szívére
: virrasztó tükörarca magányos

az élet macskája megtisztítja az ablakot
a fakír igyekszik megragadni a helyzetet
én meg jól összegyűrtem a cipőmet
mire a piros szárnyú gyík a lila levelű fák és Gauguin
füle visszatértek a nagymiséről

Egy régi bűn után már lejárt a büntetés.
Karcos még a szivárvány, a hús még remegés.
Ha visszaudvarolnád szeretkezni magad,
koldulnék hozzád pompát, síró sivatag.

Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban.

Az arcod non-stop fénylik, mint a bolt.
Van hely rajta minden hallgatásnak.
Megízlellek, mint templomban a bort.

Kinyitod a halat és belemászol a hajóba. A horgot kiakasztod a tátogó ajkakból. A kiszámíthatatlan emelkedik jogerőre most.

A jó nem lehet seízű, a jó nem lehet büdös.

mi más a tenger, nasztaszja filippovna,
ha nem különvált testek
egyívású szomja?

Nekem már nincs anyám,
megették a súrolókefék.
Apámat megették a savak...
(Azóta én sem vagyok,
kimásoltak engem egy tankönyvből.)

A hatuma több kis törzs,
nyelve-lelke összetört.
Gúnyneve: teddmeg-cseléd!
s párky-faló csőcselék,
vagy pedig szíkelyromán
bozgor, nem cezaromán!

Ha mégis belépsz, kiűznek a fényből.
Nyitott szemed tenger mélyébe süllyed (Payer Imre)

Ki nem bontható igéink mellé
homályos alanyt pingálunk (Kabai Csaba)