Véróceán felett keringő gépmadarak
elpusztult konzervdoboz-lakó féreg
benzinfaló fémkarú gépszörnyeteg.

Jelige: Hommage a Monika Bulaj – Alakulások

Jelige: Fénysugár

A napfény ma értük ragyog,
Én is hagyom a tegnapot,
A holnapot nem kérdezem,
Szívvel telik meg a szívem.

Mit ad nekünk a Föld? Szeretetet, ami etet. Táplál, hogy mi, a gyermekei, megtisztelhessük őt azzal, hogy életben maradunk. Azzal, hogy szeretünk. Mindent, mindenkit… őt, a Földet.

Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Hogy ami testet ölt, az mind elmúló
Hogy amiként a víz, elfolyik időnk
Gyarapszik múltunk és enyészik jövőnk

holtponton esel át s esik az eső
szobádba váratlan vendég érkezik
alszol tovább és nem te vagy az első
aki majd semmire nem emlékezik

Kicsi fűszál, szeretnél-e nagyra nőni?
Szóval szólni,
igével igéződni
Gondolattal teremteni,
kicsi fűszál, szeretnél-e nagyra nőni?

Kifordult vétség, kavargó mélység,
háborgó kékség merül alá a csendben.
Felborult élet, szenvedő lélek…
Ki menti meg a Földet?

Idill

Szabadon éltek és felkészültek
Hogy egy nap lehet ide kerülnek
Folyton cikáztak, golyót sem kértek
Hogy legalább a haláluk után
Legyenek szépek

A kolbászról jut eszembe, mindenképpen le kell állítani a falusiakat, hogy a saját, legeltetett teheneik tejét a piacon eladhassák! Minden tejnek a fejéstől számított két órán belül a tejfeldolgozó üzembe kell kerülnie, ahol a friss tej összetevőire gondosan szétválasztandó. Az értékes tejcukrokat a háztartási tejből vonjuk ki és helyettesítsük aszpartámmal. Ezt az amerikaiak is így csinálják.

„Víz kéne, tiszta, mely a szennyet elmossa,
áldott kenyér, mely az új erőt hozza,
jó szó, mitől gyógyul a lélek,

A telep házai a vízben állnak, az egyik ablakból patkány úszik ki, a pofájában húscafat fehérlik. Nézed, de nem szólsz. Arra gondolsz, ha most puskád lenne, nem lőnél, kár a töltényért. Már ilyen vagy. Nem szólsz, spórolsz. A beszéddel, a tölténnyel.

Visít a láncfűrész. S amikor az első zöld lomb földet ér, becsukja a szemét az a fát vágó ember, hogy lekergesse a torkára a könnyeit. Bordelean teherautóra rakat ágat, lombot, törzset, kérget, árnyékot. A nagydiófa helyén csak egy nagy fehér fűrészpor-kör marad. Amikor a teherautó kifordul a telekről Molya Áron megrántja a harangkötelet, és elkezd csendíteni.

Jelige: Keserű csokoládé

Az emberek sokkal több dolgot állítanak elő, mint amennyire saját maguknak szükségük van. Halálra dolgozzák magukat, miközben a sas csak naponta néhány órát szentel arra, hogy táplálékot keressen. Pedig ha minden igaz, mi emberek vagyunk a „csúcsragadozók”. És habár egy ilyen kiváló vadászról van szó, mint a sas, nekünk akkor sem szabadna lemaradnunk mögötte, nem gondolod?

Szökik az erdő hópuha csendje
Űzi az ember, űzi a balta
Ez a világunk, a dolgok rendje
A hó a csonkot majd betakarja

„Az új gazdasági mechanizmus egy szarrakás ehhez képest” – röhögött Mednyánszky elvtárs. Az emberek gyümölcsöket, süteményeket rágcsáltak, a standoknál hosszú sorok álltak. A súly, mely valamikor kiszívta az energiájukat, most rájuk nehezedett. Fogadásokat kötöttek idegenül ható eseményekre, habár mindez butaságra vallott, hangsúlyokkal, szemtelenséggel, a dolgok állandó ismételgetésével kötötték le egymást.

Leveszem a kabátot. Végigfekszem az avaron, kezem, fejem alá teszem. Fölöttem a megritkult lombok félig kitakarnak egy meglett felhőt. Olyan, mint egy uszály. Vagy mint egy fátyol. Egy hatalmas baldachin. Mintha el lehetne húzni, az ég alól. De jó, hogy nem lehet megérinteni!