-
Kovács Újszászy Péter
„Ez az ötfejű sárkány”
„Nem lehet sokáig lakni egy meg nem értett világon” – írja Nem lehet című versében Lászlóffy Aladár. Az 1900-as évek második felében Romániában uralkodó diktatúra olyan világot hozott létre, amelyben a kisebbségi magyar alkotók helyzete is ellehetetlenült. A hatvanas évek elején színre lépő erdélyi magyar szépírók, akiket az irodalomtörténet első Forrás-nemzedékként tart számon, arra törekedtek, hogy túlélési alternatívákat kínáljanak. Szem előtt tartva a totalitárius rendszerek szigorú szabályait ilyen alternatívának minősülhetett volna az éra kiszolgálása, a szocialista realizmusba történő beolvadás is. Ennek ellenére az első Forrás-nemzedék alkotói – köztük Lászlóffy Aladár – nem voltak hajlandók alárendelődni a szocreál elveinek. Műveikben olyan világot hoztak létre, amelyben nem hallgatták el a munkásélet nehézségeit (Szilágyi István prózája, Hervay költészetének egy-egy szelete), de az sem volt ritka, hogy a korszak fiatal művészei meglovagolva az avantgárd hullámait egy, a valóságtól sokban eltérő univerzumot építettek. -
Szepes Erika
Aki legyőzi ijesztő démonát, az időt
Fecske Csaba Árnyűző élet című kötetéről
Mindnyájan az időben élünk, csak nem mindig tudatosítjuk magunkban. Akkor riadunk rá, ha felfüggeszti szakadatlan folyását, és szorítása érhet fájdalmasan vagy gyönyörtelien – ezek a pillanatok mindenképpen kiemelkednek az idő megszakítatlan áradásából.
-
Mandics György
Művészek a peremen
Mandics György esszéje két erdélyi művész, Gazdáné Olosz Ella és Jecza Péter műalkotásait mutatja be.
-
Kovács Újszászy Péter
Bosch jégmadara és a XXII. század
A kötet sokszínűségét fémjelzi, hogy a szerző nemcsak szembesít dolgokkal, hanem képzeletbeli utazásokra hív. Ezek a bejárt utak nem ugyanazok, amiket Hamvas Béla megélt, és amelyekről beszámolt a Babérligetkönyv, Téli tervek című darabjában. Szőcs Géza utazásai egészen a művész gyerekkoráig, a csokoládéfogyasztás öröméig kalauzolják el az olvasót: „Gyerekkoromban kétféle csokoládét ismertem. Egyik a brassói Dezrobirea gyár terméke volt. A másik, a finomabbik, a Vinga nevet viselte. Brassóról tudtam, hogy létező város, két álneve is van: Brașov meg Sztálinváros, azaz Orașul Stalin. De soha senkiről nem hallottam, aki vingai lett volna, vagy valaha is járt volna ott, vagy lett volna Vingán rokona vagy ismerőse. És ha államnyelven Vinga, akkor magyarul vajon mi?” -
Fülöp Dorottya
„Mégis a szó csak fennmarad”
(Néhány gondolat Szőcs Géza verseinek időkezeléséről)
A példák sora természetesen folytatható, hiszen nem is került fókuszpontba minden jellemző poétikai eljárás, de a fentiek talán megmutatják, Szőcs Géza mennyire variáltan kezelte az idő problémáját. Költészete még nagyon sok irányból megközelíthető és továbbgondolható – vázlatos elemzésem pusztán néhány kevésbé hangsúlyozott összefüggésre szerette volna felhívni a figyelmet, és néhány adalékkal kívánt hozzájárulni e gazdag szövegvilág értelmezési lehetőségeihez. -
Bene Zoltán
Misztikus realizmus
Száraz Miklós Györgyről
Száraz Miklós György prózájában a sorok között bújik meg ez a tapasztalat. Nem konkrétan, nem harsányan, inkább olyan finoman, ahogyan a panteisták vélik fölfedezni a mindenségben a Mindenhatót, s ezáltal szakrálissá nemesítik a kézzelfoghatót és a megmagyarázhatatlant egyaránt. Az Ezüst Macskát úgy itatja át a misztika, ahogyan az üvegbe növesztett körtét a ráöntött pálinka.
-
Ilyés Krisztinka
Vissza a jelenlétbe: hová tűnt Veress Gerzson elkallódott életműve?
Minden igyekezete és törekvése ellenére nem szívesen fogadták be irodalmi társaságokba, amihez valószínűleg az említett szenvedélybetegségek is hozzájárultak. Ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy költészetét bizalommal fogadták, kéziratait legtöbb helyen első nekifutásra közlik. Mégis, akkor hol bicsaklott meg ez a folyamat, mi az oka annak, hogy Veress Gerzson eltűnt a későbbi évtizedek irodalmából? -
Suhai Pál
„Bábeli adományok”
Levelek Falusi Mártonnak
Suhai Pál levélesszéi Falusi Mártonnak.
-
Kovács Újszászy Péter
Török Sophie verseiről
Csöndjeink
Török Sophie költészetének varázsa, hogy a művész nem fél csönddé alakítani a csendeket. Akkor is hangot ad a némaságnak, ha csöndjei fájnak. A verseiben felvonuló érzelmek nemcsak az egyént és a nőt szólítják meg, hanem mindannyiunkhoz és mindannyiunk helyett beszélnek, amikor nem találjuk a megfelelő szavakat. -
Fráter Zoltán
Egy ismeretlen, kéziratos Karinthy-vers margójára
Még mindig igaz az állítás, hogy a fiatal Karinthyról tudunk a legkevesebbet. Noha az utóbbi években számos verse került elő a huszadik század első-második évtizedének elfeledett folyóirataiból, arra kevésbé lehetett számítani, hogy halála után több mint nyolcvan évvel még kéziratban lappangó verssel is megörvendezteti olvasóit. Az eddig ismeretlen költemény Osvát Ernő hagyatékából került elő.
-
Száraz Miklós György
Magyarok: nem is létezünk?
Még magyarok szájából is elhangzik olykor, hogy magyarság valójában nincs, mert az évszázadok során eltűntünk, besenyők, mongolok, tatárok, törökök, németek, szerbek, románok, oroszok, zsidók, kommunisták etc. az utolsó szálig kipusztítottak vagy beolvasztottak minket. Ez persze rosszindulatú és történelmietlen ostobaság, mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy spanyolok valójában nincsenek, hanem csak egy nagy keveréknép létezik, ibérek, kelták, keltibérek, föníciaiak, görögök, karthágóiak, rómaiak, zsidók, alánok, vízigótok, arabok, berberek, cigányok, baszkok, katalánok, gallegók egyvelege.
-
Fecske Csaba
Vassolás – a költő, aki a nyelvben találta magát
Szubjektív megjegyzések Vass Tibor munkásságáról
2021-ben harminc éve volt, hogy megalakult az ÚB, vagyis az Új Bekezdés Művészeti Egyesület. Alapítója és működtetője az akkor 23 éves Vass Tibor. Emlékezetem szerint a következő évben találkoztam vele először Miskolcon, a Korvin Ottó (később Corvin) utcai buszmegállóban, a Napjaink (később Holnap) szerkesztőségéből jövet, vagy éppen oda menet. Minden helyi szerző, költő- és íróféleségek útja oda vezetett, vagy onnét volt kiakolbólítva.
-
Gazda József
Kor és művészet
1.
Mi is a művészet, mi annak célja, értelme? Amiért a teremtés képessé tett bennünket a lélek húrjainak a megpengetésére egyik oldalt, és e húrok hangjainak a befogadására a másikon.
Szépségteremtés?
Oldás és kötés? A világ dolgainak a megmutatása, utánzása vagy újrateremtése?
A harc, a küzdelem, az igen vagy nem kimondásának a lehetősége? -
Magyar Miklós
„Nincs jobb, mint a párisi csőr”
A középkori Párizs François Villon életében és költészetében
Nem véletlenül ismerjük François Villont Párizs költőjeként: a bohém, nyughatatlan költő gyűlölte a vidéki életet, ami számára leginkább a menekülés, a megaláztatás és a szenvedés emlékeit hordozta. Magyar Miklós esszéje. -
Horváth Kornélia
Pilinszky költészetfelfogásáról
„Pilinszkynél az írás nemcsak a mozgással, hanem a testtel (a fizikummal) is összekapcsolódik, teljesen érthető módon. S ez is megmutatja költészetfelfogása rendkívüli modernségét.” – Horváth Kornélia tanulmánya.
-
Csibra István
Pilinszky János „tanatológiai esztétikája”
(Előhang) Alábbi esszéisztikus írásomban a posztmodern intertextualitás stílusában többnyire szabadon idézem Pilinszkyt és a még említett szerzőket, s fukaron bánok az idézőjelekkel, nehogy elvesszünk az idézőjelek dzsungelében. A témára kívánom felhívni a figyelmet, s ily módon az eredeti szövegek olvasására buzdítani az olvasót. Pilinszky szinte rögeszmésen képviselt, olykor azonban rögtönzésszerűen, ellentmondásosan előadott nézeteit tartom szem előtt.
-
Sántha Attila
Szavaink nyomában
Szavaink nyomában
Sántha Attila Fehérlófia, az Isten fia című esszéje az októberi hónap legolvasottabb tartalma volt az Irodalmi Jelen online felületén. A rendhagyó téma szerzőjét ennek apropáján arra kértük fel, hogy a hét minden napjára írjon egy-egy székely szóhoz helytörténeti, nyelvészeti magyarázatot, amelyet Ádám Gyula fotóművész munkáival illusztráltunk.
A Fehérlófia, az Isten fia című esszét az alábbi linkre kattintva olvashattják el:
-
Sebők Melinda
„a nyomorúság lim-lom tájai”
Pilinszky János költészetéről
„Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit.
-
Mircea Cărtărescu
Az ácsceruza
(Creionul de tâmplărie)
Mindemellett mára valamiféle ezredfordulós kétségbeesés burkol hatalmas melankóliafelhőbe mindent: úgy tűnik, közel a vég, a fajunké, a világunké, az illúzióinké. Nem kívülről érkező katasztrófa nyomán, hanem amiatt, hogy már nem bírja a nyomást a lelkünk, amely tudja, hogy az ismert világegyetemben kéttrillió galaxis létezik, ezek mindegyike pedig sok milliárd csillagot foglal magába. És azt is, hogy a világegyetemünk maga is, a húrelmélet szerint, csupán egyetlen a tíz az ötszázadik hatványon univerzum közül, hogy nem kapaszkodhatunk többé a valóságnak legalább a gondolatába sem, mert lehetséges, hogy egy hologramban élünk. Miféle megváltás, melyik érték, milyen emberiség lenne képes ellenállni még a semmi, az üresség ilyen mértékű rohamozásának? A másodperc milliomodrésze alatt fogok eltűnni, mintha soha nem is léteztem volna, az összes könyvemmel, tehetségemmel, ostobaságommal, szélhámosságommal együtt. Miért írok hát egy ilyen nevetséges apokalipszis közepette, ebben a túlzsúfolt légüres térben?