„Már nem is tudják, mióta haladnak így kettesben. Érzik, hogy rájuk telepszik az idő. A nő a gyengébb, egyre nehezebben cipeli az éveket.” – Pongrácz Mária novellája.

„A majdnem szemből sütő nap miatt pontosan nem láttam az elejét, csak azt vettem észre, hogy hirtelen viszonylag sötét van felettünk...”

„Persze az elbeszélő nem először járt Párizsban, egyesek szerint (akik még sosem jártak ott) úgy odanőtt az elbeszélő szívéhez, mint egy szemölcs vagy mint a futballistához a labda (ezt gúnyból mondták, de egy kicsit irigykedve).“ – Részlet Grendel Lajos készülő regényéből.

„Egy fiatalabb kolléganője tanította meg Jolánnak a Skype használatát, amin egyre többször kell felhívnia unokatestvérét az el-elmaradozó csomag miatt. Ilyenkor a Helga és családja hogyléte iránti, némileg tettetett érdeklődés után hamar rátér, milyen boldog mindig, mikor drága, külföldre szakadt rokonainak figyelmességét átveheti a postán.” – Persányi Norina novellái.

„Két pártfogójának régi gondolata volt, hogy Györgyöt a Hofbibliothekban kellene elhelyezniük. A könyvtárőrök azonban ellenezték a dolgot, áskálódni kezdtek ellene az ifjabbik van Swietennél. Mária Terézia végül úgy vágta át a hirtelen létrejött csomót, hogy kétezer forint kegydíjjal létszámfölötti, címzetes könyvtárőrnek nevezte ki Györgyöt.” – Részletek egy készülő kisregényből.

Elhangozhatnak-e Goethe főművében durvaságok? Hogyan beszél a mai magyar színpadon egy fosztogató martalóc? Vajon Goethe műve emelkedetten unalmas klasszikus, vagy élő megszólalásokkal tarkított szöveg? – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

„Lassan, kíméletlenül lassan olvasta a gyászjelentést. Mérő látta, hogy a cikk aljáról a szeme rögvest visszaugrik az elejére. És kezdi újra. Legalább háromszor végigböngészte. Aztán, még mindig maga előtt tartva a lapot, megszólalt. Nem találtak egy frissebb képet. Ezen harmincöt vagyok. Sose szerettem festeni magamat. A barmok, tette még hozzá.” – Méhes Károly novellája.

„Doktor Hugó roppant cinikus és mocskos szájú volt, előszeretettel használta a szlenget is. Félelmetes tudása, briliáns előadói tehetsége mellett ez is hozzájárult osztatlan népszerűségéhez. – Hölgyeim és uraim – közölte az új évfolyammal –, nyugodtan rágyújthatnak. – Hová hamuzzunk? – érdeklődött valaki. – A padlóra. Elvégre azért fizetjük azokat a kurva takarítónőket, hogy takarítsanak, nemde?” – Részlet Orbán János Dénes megjelenés előtt álló regényéből.

„A szakadék menti köveket már kora délelőtt ellepték az idősebb nudisták. Az utazó (talpig-nyakig feketében) közöttük lépdel, majd modell-kutyájával együtt letelepszik – és elkezdi könyvművészeti akcióját. A tengerben többrétegű ruházattal megmerülve, frissen megjelent metanyelvi kötetével guggolva mélyre, az egyre átázottabb könyvlapokkal lapátolva hullámok csapásait: »rituális tornagyakorlatokat« végez.”

„Eszébe jut egy nemrég olvasott mondat: minden templom „lelki fertőtlenítő intézet”. Zavartan elmosolyodik, mint akit rajtakaptak. Órájára néz, még van egy kis ideje. Az óriási faajtó lassan nyílik. Arra gondol, amit a nagyorrú emberekre szoktak mondani: orra, akár a bazilikakilincs. Belép.” – Szávai Attila novellája

„Retkes a lábam. Egyenletesen oszlanak el a fehér sarkon a fekete koszfoltok. Valószínűleg messzebbről is látszik már. Kétnapos por. Két napja nem mostam lábat. Nem volt kedvem. Minek? Ki látja? Ki nézi? Kit érdekel? Az utcán megszólnak?” – Bodó Márta novellája.

„A lány a kocsi elé sétál. Óvatosan megsimogatja a szarvas ragyogó fehér oldalát. Sosem érintett még vadállatot. Felpillant a gépkocsivezetőre. Üres fény verődik vissza a szeméből. A gépkocsivezető dermedten ül a volán mögött.” – N. Tóth Anikó novellaciklusa.

„Kopogtak az ajtón. Csopár Antal ellépett az ablaktól. Egy bátorító pillantást vetett a feleségére, aki riadtan a sarokba húzódott.
– Nem tudom, mit akarnak – mondta –, de nekünk nincs mitől félni.
Nem hangzott valami biztatóan. Csopár éppen úgy félt, mint a felesége. Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mitől, de félt.” – Bányai Tamás novellája

„Egyszer minden játék véget ér, így mi is beragadtunk egy nagyobb társaság mögé. Nem csüggedtünk, hanem totyogni kezdtünk, mint a pingvinek, talán még csücsörítettünk is. Aztán az előttem lépdelő nő lába mellé esett valami. Lendületből lehajoltam érte, és abban a pillanatban éreztem, hogy baj van.”

„Ekkor bukkant fel a nő férje. Mi van itt, állt meg kérdőn a felesége mellett. Ki ez az úr? Mosolygott. A nő felállt, mondta, hogy az úr gyereke dobált homokkal, igen, a fiad haját teleszórta, szóltam, hagyja abba, erre az úr idejött, fenyegetett.” – Kalász István novellája.

„Aznap, amikor két tanító néni összeverekedett a tanáriban, mert egyikük harminc forinttal több fizetést kapott, a férfi fölmondott, és megfogadta, hogy soha többé nem teszi be a lábát egy iskolába. Aztán engedményt tett az esti iskolások kedvéért, mert a faluból többen is jártak ide, akiket tisztelt azért, mert felnőttként tanulni akartak, csupán a tudás kedvéért.”

„Hát nem egy semmirekellő, öntelt alak lakozik bennem? Mentségemre legyen mondva, még alig vegyült a hajamba ősz tincs, legfeljebb a fülem tövénél deresedett, mielőtt pedig galambősz lehetnék, megkopaszodom, vagy az örök vadászmezőkre távozom.” – Mohai V. Lajos elbeszélése.

„Gály számára nincs az a nő, nincs az az ital, nincs az az éjszaka, amiért változtatott volna életvitelén – a csúcs előtt, a csúcson, és az után sem. Az maradt, aki lett: szerencsejátékos úriember. Négy órakor belépett a kaszinóba, kilenc órakor távozott – ha nyert, ha vesztett.” – Kőrössi P. József novellája.

„A létrát akkorra már bekészítettem, az ecetszagú ablak előtt állt tárt karokkal, mintha minden vágya annyi lenne, hogy a parkettába feledkezhessen. Lassú léptekkel, imbolyogva haladtam a fokokon, anyám a fotelből dirigált, hogy vigyázz, Titili, le ne ess, mert akkor hívhatom az ügyeletet is…” – Részlet egy készülő regényből.

„Az újságcikk, amely szerint Littmann professzor a Szent János Kórházban világszenzációnak számító érátültetéseket hajt végre, Médi nénit olyan izgalomba hozta, hogy sürgönyzött Miki bácsinak, amint tud, jöjjön Pestre, mert fontos ügyben beszélnie kell vele.” – Részlet Kováts Judit készülő regényéből.