Precedensértékű lehet az ítélet, amely dönt a Népszava és a Hír24 kommentelőinek ügyében.

Az objektívbe vetett hit s az iránta táplált bizalom föl-föllángol; a fényképész időről-időre erkölcsi megrendelésre is dolgozik.

„Véget ért a klasszikus nyelvművelés kora; nincsenek többé útmutató írástudók, csak teret és egyenrangúságot követelő megnyilvánulások özöne.” – Laik Eszter jegyzete.

Márai, mint aki kártyalapokat számol le az asztalra, úgy vette sorra a színes fotókat negyven-ötven éve nem látott szülőházáról és szomszédságáról. Arcizma sem mozdult. Egyáltalán, teljesen olyan volt, mint a Húsvét-szigeti kőszobrok, amelyeket Aku-aku néven ismerünk.

„Azok a jó kis zserbók, bejglik, metéltek, darázsfészkek, torták, aranygaluskák és grillázsok, felelt Csárli az ellenvetésekre, azok a jó kis diós csokoládék, majd azok szomjazzák a termést. Betörünk a nassiparba, doktor úr, betörünk…” – Sultanus Beatus tárcája

Másképp nem is lehetne. Mármint nem rómaivá válni, ha egyszer megérkezik az ember oda, ahová, azt mondják, minden út vezet. És csakugyan: mindenki Rómában tolong. – Laik Eszter tárcája.

Nagy a Melinda vétke, mindenki tudta. De hogy miben áll, azt senki sem. Vitte tovább a sorsát, még ha a málhája az egekig púposodott is.

„Ez egy nagy virtuális lyuk, fiacskám, tulajdonképpen nem is létezik, mégis van. Ez egy olyan rés, amibe bele lehet dögleni mindnyájunknak.”

A spanyol „Hasta la vista” búcsúzást sokan ismerik, magyarul „Viszontlátásra”, ez a film címe, de benne flamandul beszélnek. Ki látott korábban flamandul beszélő feliratos belga filmet?

"De miért jó a népnek, ha van egy-két leharcolt kis mozija? Azért, mert az a néhány ember, aki bemegy egy-egy előadásra, együtt ül be, és együtt is jönnek onnan ki." – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Honnan és mikor indult az első lélekvesztő? Hol csobbant először a lapát, mely öböl hajnali vizében, szépiák és sellők riadalmára? Kik ültek az első kivájt fatörzsben, szálakból összerótt tutajon? Miféle ősvitorlába kapott először a levegőisten fuvallata?

Hunyt pillái mögött, az álomvetítőben (3D, dolby stereo surrender) megjelent, hatalmasan, ágbogait indázván a kanrózsa. „Róza vagyok – mondta nyájasan –, Rosa Tariana Masculina”. „Megvagy hát!” – kiáltott föl a sokat szenvedett tudós. „Az hagyján! De te is megvagy!”

​​​​​​​Szeretjük a mozgalmakat, a nagy, általános célokat. Pláne, ha mindez összekapcsolódik a költészettel. Ilyennek ígérkezik a 100 ezer költő a változásért gigantikus felolvasása a PIM-ben 2012. szeptember 29-én. Mi is síkra szállunk egy számunkra fontos ügyért.

​​​​​​​Minden szerző sajátos, kezelendő habitussal rendelkezik. De mindegyiküknek egy a célja: írása megjelenése. A következő, fiktív levelezésfoszlányok azt próbálják bemutatni, milyen hangnemmel és érvrendszerrel dolgoznak a legkitartóbbak.

A Látó című marosvásárhelyi folyóirat „megszüntetéséről” számos sajtóhír jelent meg a napokban. A helyzetet próbáltuk feltérképezni Klebelsberg Karina segítségével.

„Az utazó maga sem érti, hogy miután hivatalosan utasítják, hogy pakoljon össze, míg visszajönnek érte, miért az jár cihelődés közben a fejében, hogy a kullancsvédő tablettákat mégiscsak otthon hagyta.” – Laik Eszter tárcája.

A természetben nincs üresség. A világegyetemben az ősrobbanás óta zeng vagy dereng a 3 Kelvin fokos sugárzás. Nincsen soha, sehol sötét, persze ahonnan a fény visszaszorul, ott összesűrűsödik az árnyék.

Most is odaát imbolyog, csalhatatlan biztonsággal, láthatatlan szakadék partján. És egyszerre megáll. Mint aki felébredt évszázados álmából, rámered a szomszéd ház előtti cseresznyefára. Az elé hajló ágra. Egy szem piros cseresznyére.

Illyés Gyula költői estje volt a legnagyobb szenzáció a Szepsi Csombor összejöveteleinek történetében. Mint mondani  szokás: " a csilláron is lógtak", s még az előadóterem előtti lépcsőházban is sokan szorongtak. 1980-ban pedig hat költő mondta el a verseit: Weöres Sándor, Károlyi Amy, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, Pilinszky János és Vas István. A névsor magáért beszél.

Lehet ott haza, ahol nem értik a hexametert? Ahol Gulácsy eksztázisa nem üt rést életünk viaszos burkán? Haza, ami nem Na’Conxypan?