felcsillannak a tél tükrei fókaháton remeg az inga pillanat

hallgatott a mély, az ég, csak a meggyvágók süvítették: te ültél

Van-e jövő,  ha bizonytalan a múlt, aki a pusztulásnak tetszeleg, semmi magát rozsdálló szögre akasztja, feltámadhat-e a földi lét után?

Nyugaton a helyzet változatlan,
még nincsenek Európában
a legújabb atomfegyverek.

A fekete nyarak csendesek mögöttünk, / csak néha pattan a gally / a hullócsillagok alá rakott tűzben.

Azóta sokszor azt álmodtam, hogy minden éjjel más arcom van, és minden egyes holdtöltével a bőröm fehérebbé válik

Ha kell, képes leszek / órákig fogni az élesre metszett / jégdarabokat, 

Ahová a faluban legott
nem képes lecsapni,
arról feljegyzést készít.

S ha elmennek egyszer a nagypapák, búcsút intenek nekik a kifeszített almafák, asszonyaik úgy hajolnak föléjük, mint akik szemükkel is jelzik: hagyd csak, majd mi elintézzük, s amikor ütni készül az utolsó óra, a nagyapák közül sokan akkor ülnek fel az égi lóra, s befogják maguk elé a Göncöl szekerét, de előtte még megisznak két korty feketét.

Több szíve van, pontosabban: többen is beleférnek a szívébe. Kettőt szeret, ahogy mondja. Nem jobban, nem rosszabbul, csak máshogy. Benne ez így áll össze egésszé. Így tudja megélni a teljességet. Az egyikükkel étterembe jár ebédelni, kényezteti, a másik helyen ebéddel várják, kényeztetik. Szolgál, szolgáltat, máshol kiszolgáltatja magát. Neki ez így jó, kényelmes, esze ágában sincs változtatni rajta. Nem tehet mást, ő már csak ilyen.

Azt álmodom, hogy együtt hervadok el  az útszélre nőtt virágokkal.

akit sosemnek / hívnak, becéznek. / Ilyen a nemzet,

Lassan belém száradsz. Lassan elszivárogsz. Lassan sem a talpaknak, sem a csigáknak,  sem a vadrózsáknak – otthont nem adhatsz.

a vallomás legyen egyszerű, szikár, szemből is olvasható.

A januári hónap alkotója, Vass Tibor verseit közöljük.

fut az eső fut a homokra cseppjeiben megcsillan a végtelen szerelem csillaga

Az Irodalmi Jelen „A humor: mosoly könnyek között” című humoreszkpályázatának pályaművei közül a megosztott első díjat elnyert Zsombori Pál írását közöljük.

még arcunkba világít a betlehemi csillag  de máris megfertőzték örömünket: kifosztották   felgyújtották a csecsemősírásos jászlakat 

Vattahón lépkedett a kegyelem.