Szavakkal felcserélni a látványt legalábbis szemfényvesztés.
Fényből vetített fehér szavak kavarogtak a talpunk alatt.

Ferenc pápa, miközben körberajongják,
a radikálisoknak túl kevés, a konzervatívaknak túl sok,
mindig csak a gond van vele, mindig eleven, nem lehet
beskatulyázni, pedig annyi pompás skatulyánk van előre
gyártva papírból, fából, bélelve, béleletlen, illő lenne már
belepasszolni valamelyikbe.

Az Irodalmi Jelen szerkesztősége Böszörményi Zoltán, Gömöri György és Varga Melinda versével búcsúzik Makkai Ádámtól, a lap főmunkatársától, a kétszeres Kossuth-díjas magyar költőtől, műfordítótól. A versek a költő nyolcvanadik születésnapjára íródtak.

„Itt Isten sem fizet kártérítést,
hanem összevissza mocskolja a kátrányos eget!”

„ha szemben állnék a tengerrel
nem érdekelne mi van mögöttem
néznék az alábukó horizontra
nem lenne jelen se múlt
hagynám cserezze bőröm a sós szél”

„Üres a tér.
Sóhajoktól fülledt a levegő.
Egy sötét tollú, álarcos ragadozó madár
karmaiban vergődik a délután.”

Az Irodalmi Jelen Kántor Zsolt versével búcsúzik Juhász Ferenctől.

„hópor pereg minden mozdulat nyomán,
szitál, majd betemet a csípős-idegen jég”.

„Az anyag túl engedetlen,
a tér túl nyirkos, a szemhéj mögött pörög a pornó.”

„Elképzeled, mialatt simogat,
lenyalja lánykelyhek mézétől nedves ujjaid.
S bár édesebb bort nőcsóknál ritkán kóstol ajkad,
erős phallosza nélkül gyermeteg játék sikolyod.”

„nehéz nap zuhan ránk, napfelkelték és
naplementék a burgundi tájon,
szeretlek, mondogatom,
szarvasok úsznak áradásban,
szeretlek, mondod és fák csavarodnak ki”

„Álomfogó lebben a kilincsen,
az árnyak teste elnyúlt, úgy merül:
az alkonyra szederszínt terítsen
az éj, s lélegzik lustán, emberül.”

„volt cimboráim egytől-egyig
megtört szalagmunkások
ballagnak mélán
kezükben
átlátszó szatyorral
szívükben
szürke jövőképpel”

„Az összes holnapból ma lesz,
idegpályákon halad visszafelé az idő,
egy nagy Rák az emlékezet.
Nem is tudom már,
a tájból lesz a vers,
vagy versből a táj”.

„…ennek a szerencsétlen
és hiábavaló
üzemi létezésnek
lebegő szelleme
csukódik lassan
erre a világvégi,
elhagyatott
tájra…”

„Az olvasó nőn
visszafelé forog az idő.
Minden mélyfekete mondat
gondolataiból kibomló
flamingóbetű.”

„felhőkből csöpög mind alá a reggel,
és föl-fölszáll a hagymahéj szaga,
belőle nehéz, sűrű éjszaka
lesz, s pipadohány félkész képkerettel”

„Veterán katona
szürkehályog-tükrön át
az omegába lát”.

„egy ember indul át a kerteken
kezei a puha fövenyre hullanak
szemei odaadják a fényt a sötétnek
húsa gőzölög s vérével öntözi a liliomokat”

„Egyszer az ősöket is elosztjuk,
te vigyázod ezt, én azt, magától kialakul”.